- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Konzervatív pofon a Népszabadságnak és társainak – Brüsszelből

„Ha a más országokban élő magyar kisebbségek a magyar állampolgárság mellé szavazati jogot is kapnak, az elfogadhatatlan lenne, mert azt jelezné, hogy Budapest nem tartja tiszteletben a jelenlegi európai határokat.” Ez a mondat került fel ma a Népszabadság című posztkommunista lap honlapjára. Az írás szerzője, a Brüsszelből tudósító Blahó Miklós, aki cikkének élére ezt a címet biggyesztette: „Most konzervatív pofont kapott Orbán Brüsszelből”.

Korán örvendezett a népszabis gyülekezet. Estére ugyanis akkora konzervatív pofon érkezett Brüsszelből, hogy néhány kipa is bizonyára belepirult…

Már akkor hitetlenkedtem, amikor Blahó elvtársúr irományát olvastam. Az Izraelben élő, hazánkból kitántorgott – de magyar állampolgársággal is rendelkező – zsidók rendszeresen hazatérnek szavazni, a szintén magyar állampolgársággal rendelkező erdélyi magyarnak pedig nem jár ez a jog? Faji alapon dőlne el, melyik magyar állampolgárságú személy szavazhat, s melyik nem? Hogy lehet az – kérdeztem magamban -, hogy ilyesmit mondott az EP néppárti frakciójának elnöke? Blahó ugyanis azt állította, hogy Joseph Daul frakcióelnök szavait idézte.

Örvendeztek is hazai magyartalanjaink a hírszerzőtől a népszabiig. Korai volt az öröm, jött szélsebesen a konzervatív pofon: estére kiderült, hogy Blahó írásából semmi sem igaz.

Joseph Daul néppárti frakcióelnök csak annyit mondott, hogy a magyar állampolgársággal nem rendelkező, határon túli magyarok szavazati jogát nem tartja elfogadhatónak. Ennek a lehetőségét azonban a kormány nem is vetette föl. Azt azonban nem mondta Daul, hogy a magyar állampolgárságú határon túli magyarok nem szavazhatnak. Nem is mondhatott ilyet, hiszen az állampolgárság a világ minden táján szavazati joggal jár, tehát egy ilyen kijelentés teljesen értelmetlen. Mint Blahó és a többi firkász szövegei.

Falusy Márton – Hunhír.info