A tárgyalások tegnapi megszakadása után az IMF delegációjának vezetője, a beszédes nevű Christoph Rosenberg (magyarul: Rózsahegyi Kristóf) több hírügynökségnek is nyilatkozott. A magyar kormány részéről Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter adott ki közleményt. Mindkét fél diplomatikusan fogalmazott, s a tárgyalások folytatásáról beszélt. Az IMF – és az Európai Bizottság – célja egyértelmű: a tárgyalások felfüggesztése a másik fél „meggyőzésének” jól bevált eszköze. Ukrajna és Románia példája is ezt bizonyítja.
Még a tárgyalások megszakadása előtt az egyik gazdasági hírportál felvázolta, milyen forgatókönyvre számíthatunk kudarc esetén: megismétlődik az, ami nem oly régen Ukrajnában és Romániában történt. Mindkét országban felálltak az asztaltól az IMF emberei (illetve az Európai Bizottság küldöttei), s egy időre magukra hagyták az országokat. Néhány hónapi gondolkodási idő, no meg persze a gyengélkedő piac meghozta a gyümölcsét. A pénzügyi hatalmak emberei újra leültek tárgyalni az említett – időközben már „megpuhított” – országokkal, s megszülettek a „megállapodások”. Idézőjelben írom ezt a szót, hiszen nem egyenrangú felek egyezségéről van szó, hanem az egyik fél által közölt diktátum másik fél általi elfogadásáról. Az említett gazdasági hírportál szerint Magyarország is követni fogja Ukrajna és Románia példáját.
Hogy a magyar kormány álláspontja mennyire fog módosulni az elkövetkező hetekben-hónapokban, azt senki sem tudja megjósolni. Az azonban jelzésértékű, hogy a pénzügyi hatalom embereinek tegnapi távozása után megszólaltak a kormány hazai bírálói is. A GKI ügyvezetője például a kormány által korábban beharangozott 29 pontos gazdasági akcióterv átgondolását szorgalmazza, s helyesnek tartaná az adócsökkentő tervek feladását, hiszen ezzel sok milliárdot lehetne „megtakarítani”. Kovács László volt uniós biztos pedig azt nyilatkozta, hogy a megegyezés elmaradása esetén csökkenhet a hazánkba érkező uniós támogatások összege is.
Nem árt emlékezetünkbe idézni azt sem, hogy a választások óta az új kormány is visszakozott néhány ügyben, tehát feladta korábbi álláspontját. Hadd említsek csupán egyetlen példát.
Május elején Matolcsy György még arról beszélt, hogy az államháztartás hiánya idén meghaladja a tervezett 3,8 százalékot – 4,5-6,5 százalék közötti sávban lesz a deficit. A következő évre a nemzetgazdasági miniszter 4,5-5,5 százalék közötti hiányt jósolt. Nyilatkozata persze feltűnést keltett, de banki elemzők – többek között az MKB és az Erste elemzői – is egyetértettek abban, hogy az idei hiány magasabb lesz a tervezettnél, s bár a 6,5 százalékos deficitet nem, de a 4,5 százalék körüli hiányt a piac elfogadja – a 2011-es hiánynak pedig az idei alatt kell maradnia. Aztán eltelt egy hónap, s Matolcsy György már arról beszélt, hogy a 3,8 százalékos hiánycélt tartani tudjuk. Holott júniusban már tudni lehetett, hogy a költségvetés „elszállt”, az első félévi deficit meghaladja az egész évre tervezettet. Miért változtatta meg hát véleményét Matolcsy György? Mert külhonból „figyelmeztették”, hogy tartani kell a korábbi kormány által azt ún. „konvergencia programban” vállalt kötelezettséget.
S most nézzük, mit is nyilatkozott az IMF delegációjának vezetője. Christoph Rosenberg elmondta, hogy a Magyarországgal kötendő esetleges újabb – a következő két évre szóló – hitelmegállapodásról nem volt szó, mert „először nyilvánvalóan gazdaságpolitikai kérdéseket kellett tisztáznunk”. Milyen gazdaságpolitikai kérdéseket kellett tisztázni?
Rosenberg szerint az IMF többet szeretne tudni a jövő évi költségvetésről, mert „a tervezett költségvetési intézkedések fenntarthatósága körül” problémákat látnak. Rosenberg elmondta: a magyar kormány elszánt, hogy a költségvetés hiánya az idén nem lépi túl 3,8 százalékot, de az IMF szerint „ennek biztosítékait illetően még vannak kisebb hiányosságok”, ahogy az is kérdéses, jövőre „milyen szintre” akarja csökkenteni a kormány a deficitet.
A Valutalap delegációjának vezetője közölte, hogy az idei hiánycél teljesítéséhez szükséges a GDP 0,3 százalékát kitevő résnek a betömése. „Ennek a résnek a betömése jó alkalom lesz olyan tartós intézkedések bevezetésére, amelyekkel a következő évi hiánycél is elérhető” – mondta Rosenberg. Az említett rés betömésére használt „tartós intézkedések” kifejezéstől okkal ráncolhatjuk homlokunkat, hiszen ez a megszorítás szinonimája. S ha azt is figyelembe vesszük, hogy „a gazdasági kiigazítást” Rosenberg urunk szerint „nem rövid távú és piactorzító intézkedésekkel kellene elérni, mint például a bankokra kivetendő különadó”, akkor nagyjából sejtjük, milyen „tartós intézkedésekre” gondol a pénzügyi hatalom embere. Igencsak régi a recept: ha csökkenteni kell a hiányt, vedd el a pénzt az oktatástól, az egészségügytől stb. De a bankokhoz ne nyúlj.
Rosenberg nem is kertelt: világosan megmondta, hogy banki különadó összegét csökkenteni kell, s az adónemet mielőbb meg is kell szüntetni, mert különben a pénzintézetek működése, hitelezési lehetősége veszélybe kerül, s ez visszaveti a gazdaságot. A hiánycél módosításának lehetőségét pedig azzal utasította vissza: mindegy, melyik kormány vállalta a hiány csökkentését, ahhoz ragaszkodni kell.
Az egyik hazai bank elemzője szerint jövőre 350-400 milliárd forint megtakarításra lesz szükség ahhoz, hogy a 3 százalék alatti hiányt tartani lehessen. A különböző hazai nyilatkozatok közül „kilóg” a K & H Bank elemzőjének, Barcza Györgynek a véleménye: szerinte az IMF-nek is van felelőssége a mostani helyzet kialakulásában, a költségvetés ugyanis a vártnál tényleg rosszabb helyzetben van – ellentétben az előző kormány állításával. Az a tény, hogy a költségvetés az első félévben „elszállt”, az IMF felelősségét is felveti – teszi hozzá Barcza György.
Magyar részről Matolcsy György adott ki közleményt a tárgyalások megszakadása után, amelyben közölte, hogy a kormány tovább folytatja a tárgyalásokat a nemzetközi szervezetekkel, köztük a Valutaalappal és az EU-val is. A nemzetgazdasági miniszter szerint az IMF és az Európai Bizottság emberei elismeréssel nyugtázták az új kormánynak „a korábbi hibák kiigazítása érdekében tett tekintélyes lépéseit, amelyek a bankadó, a végkielégítéseket terhelő különadó és a költségvetési szférában érvényes fizetési korlátozás bevezetésével növelték az állam bevételeit, a 120 milliárd forintos minisztériumi zárolásokkal és a közpénzekkel való takarékos bánásmód betartását szolgáló költségvetési felügyelők kiküldésével pedig jelentősen csökkentették az állami kiadásokat”. Ezt az idézetet kissé értetlenkedve olvastam. Matolcsy azt mondja, hogy az IMF-nél és az Európai Bizottságnál elismerésre talált a bankadó és a közszférában tervezett bérplafon bevezetése. Ez pedig nem igaz: éppen a bankadó, és az MNB elnökének fizetését is érintő bérplafon vágta ki a biztosítékot a pénzügyi hatalomnál. Matolcsy és az IMF-EU tandem nyilatkozatai között tehát ellentmondás feszül, ráadásul éppen a jövő héten szavaz az Országgyűlés a banki különadóról és az említett bérplafon bevezetéséről.
A kedves Olvasó bizonyára nem lepődik meg azon, hogy nem Rosenbergéknek, hanem Matolcsyéknak drukkolok (függetlenül attól, hogy nem vagyok narancshívő). Bár az ország önrendelkezési jogát nem szereztük vissza – ahogy korábban írtam, pórázon tartott önrendelkezés a miénk -, most mégis megvan az esélye annak, hogy az ország lazíthat a póráz szorításán. Kezdeti lépésnek ez sem csekély – de sok-sok lépésre lesz még szükség. Zárásul csak egyetlen példát hadd említsek. Sokan teszik fel a jogos kérdést: miért van külföldi tulajdonban szinte a teljes hazai bankszektor? Nem lehetne magyar bankot létrehozni? Dehogynem, lehetne. Ennek azonban van egy fontos előfeltétele. Ahogy az erőszak „monopóliuma” az államé, úgy a pénzkibocsátás „monopóliuma” a Magyar Nemzeti Banké. Amely – tudjuk jól – csak nevében „magyar” és „nemzeti”, hiszen független a magyar államtól, a pénzügyi világhatalom utasításai szerint működik. A valódi pénzügyi önrendelkezés visszaszerzésének legfontosabb lépése az MNB-törvény módosítása lenne. A hazai jegybanknak Magyarország érdekeit kellene szolgálnia. A magyar államnak tehát vissza kell szereznie a pénzkibocsátás „monopóliumát”. Amíg ez nem történik meg, addig érdemi változás nem lesz; marad a póráz – mindörökre.
Falusy Márton – HunHír.Hu
