A Heti Válasz „Keresztény teológusok kritizálják a Jobbikot” című írása Vona Gábor húsvéti üzenetével foglalkozik. A pártelnök videóüzenetével az a „baj”, hogy azt mondta: bár a zsidók keresztre feszítették Jézust, ő harmadnapra feltámadott. Ez a tényszerű megállapítás, „a zsidók” említése váltotta ki a kritikát.
Az említett lap cikkében megszólal a Nógrád megyei Kutasó teológus végzettségű polgármestere, Szepes Péter. A következőket mondja:
„Jézust tevőlegesen valóban zsidó emberek küldték a keresztre, római segédlettel, de nem a zsidók, mint nép, hanem minden bűnös, Isten ellen lázadó ember küldte keresztre Jézust.
Magyarul a bűnös emberiség (az Éden kerti Isten elleni lázadás óta) vétkei miatt kellett meghalnia és nem csupán a zsidók miatt, Jézusnak.”
Nem új keletű „a zsidók” említésével kapcsolatos érzékenység: Mel Gibson Passió-filmjében egy fontos mondat zsidó tiltakozásra kimaradt a feliratozásból. Az a mondat, amelyet a Jézus keresztre feszítését követelő nép mond a hezitáló Pilátusnak: „Az ő vére rajtunk és gyermekeinken”. De idézzük pontosan Máté evangéliumát: „Az egész nép azt felelte: ’Az ő vére rajtunk és gyermekeinken’.” (Mt 27, 25) Tehát: „az egész nép”, így, határozott névelővel. Vagyis: „a zsidók”. Érdekes, Bach gyönyörű Máté passiójában is szerepel a mondat. Az is érdekes, hogy Pasolini híres filmjében – Máté evangéliuma – szintén ezt kiáltja „a nép”. Mármint a zsidók. Igaz, Pasolini alkotása a hatvanas évek derekán született, akkor még nem dúlt világszerte ez a cenzúrával karöltve járó beteges érzékenység.
Kezemben egy római kiadású Újszövetség – 1951-ből. A Máté evangéliumából idézett mondathoz a következő lábjegyzet tartozik (csak érdekességként idézem): „Ezzel a zsidó nép Isten és a történelem előtt magára vállalta Jézus megölésének felelősségét.” Ilyesmit viszont Vona Gábor nem mondott, tehát a teológusi kritika fölösleges habverés volt.
Aki ismeri az újszövetségi írásokat, pontosan tudja, hogy „a zsidók” határozott névelős formula igen gyakori a textusokban. Amikor Jézus a templomszentelés ünnepén ismét Jeruzsálemben van, tanítása után „a zsidók ismét köveket ragadtak, hogy megkövezzék” (Jn 10, 31). Szepes teológus úr szerint akkor ezt úgy kell értelmeznünk, hogy a „bűnös emberiség” kezei ragadták meg azokat a bizonyos köveket. Vagy: amikor a damaszkuszi úton megvilágosodott Saul – a későbbi Pál apostol – a városba érve hirdetni kezdte a zsinagógában Jézusról, hogy ő Isten fia, „a zsidók azon kezdtek tanakodni, hogy megölik őt” (Csel 9, 23). Szepes teológus úr szerint tehát a bűnös emberiség hallgatta Pált a zsinagógában, s a bűnös emberiség kezdett tanakodni Pál megölésének módozatain. Nem folytatom az idézgetést, talán ennyi is elegendő.
Szepes teológus úr sajnálatos módon összekever bizonyos dolgokat. Az igaz, hogy a Megváltó az emberiség vétkei miatt halt kereszthalált (tehát magára vette a világ bűneit), de a Szentírás szerint „a zsidók” ítélték őt kereszthalálra. Egyszerű okból: Jézus „a zsidók” között fejtette ki működését. Ahogy az is igaz, hogy kereszthalála után elsőként a „a zsidók” üldözték Jézus tanítványait, amint erről Az Apostolok cselekedetei című újszövetségi könyv is beszámol. Miért kell ezekben a kérdésekben maszatolni Szepes teológus úrnak? Az már más kérdés, hogy Jézus kereszthalála, a tanítványok zsidók általi üldözése után az egész világ is – meg-megújulóan – üldözőjévé vált Krisztus tanítványainak (egészen napjainkig). A kettőt összemosni azonban nem szabad.
Ami a Máté evangéliumából citált részt illeti – „Az ő vére rajtunk és gyermekeinken” -, nem lenne helyénvaló az az értelmezés, hogy a mai zsidók is felelősek Jézus kereszthalálért. Botorság lenne ezt állítani, hiszen a bűn személyhez kötött, tehát a bűnért viselt bűnhődést sem lehet örökölni, mint valami kincsesládikót. A múlt század egyik legnagyobb teológusa, Hans Urs von Balthasar azt írja Karl Barth predesztináció-tanára hivatkozva, hogy „Istennek egyetlen népe van, amely zsidókból és keresztényekből áll, s a két népet a bal és jobb felől megfeszített latorhoz hasonlítja: az egyik a sötétség, a másik a fény felé fordul, de Krisztus mindkét oldalra kitárja karját”. Igen, a sötétség irányába forduló zsidóság felé is, amely nem ismerte fel Jézusban a várt Messiást. Ugyancsak Hans Urs von Balthasar ídézi a zsidó Martin Bubert, aki szerint a mai zsidóság előtt két út áll: vagy eltökélten várakozik a Messiásra, vagy pedig maga próbálja megtenni azt, amit korábban tőle várt. Majd így folytatja:
„A két lehetőség a Deutero-Izajásnál elhangzó ígéret kétfajta értelmezését tükrözi: az ateista zsidóság a második utat választotta. A marxizmus ennyiben negatív teológiai jelenség. És ennyiben Izrael a mai napig a világpolitika gyújtópontja.”
Látszólag messzire kalandoztam, holott lényeges ponthoz értünk. Mivel Istennek egyetlen népe van – ahogy a korábbi idézetben Hans Urs von Balthasar is írta -, s mivel Krisztus a sötétség irányába forduló lator – vagyis a zsidóság – felé is kitárja a karját, ezért az egykori messiási ígéret „profanizált” változata – az ateista zsidóság „alkotása” –, a mai Izrael: botrány. Isten választott népe egy: valamennyien beletartozunk. A zsidó „kiválasztottság” mai képviselői tehát a sötétség felé forduló lator példáját követik, s ennyiben a Jézus keresztre feszítését követelő zsidók örökösei. Simone Weil, a 20. század nagy misztikus – s egyébként zsidó származású – gondolkodója írta Izrael népéről: „Kiválasztott nép: kiválasztott az elvakulásra, kiválasztott arra, hogy Krisztus hóhéra legyen.” Krisztus azonban a sötétség irányába forduló lator felé is kitárja a karját, ez az isteni szeretet nagy-nagy titka.
S végül egyetlen megjegyzés. Azok, akik „a zsidók” határozott névelős megfogalmazást sértőnek tartják, nem veszik figyelembe, hogy amikor a zsidóság vélt vagy valós szenvedéseiről, s például az elvárt kárpótlásról értekeznek, akkor ugyancsak „a zsidók”-ról beszélnek. Ilyenkor tehát nem bántó a kollektív megnevezés. Akkor sem szoktak tiltakozni, amikor például azt olvassuk, hogy 1944 tavaszán „a németek” megszállták Magyarországot. Tudjuk, nem minden német vonult be a Kárpát-medencébe, például Thomas Mann nem masírozott magyar földön. Nem kellene tehát a kákán is csomót keresni. Mint ahogy azt Szepes teológus úr is tette. Vagy lehet, hogy „a zsidóság” az érzékenység tekintetében is „kiválasztott” nép?
Falusy Márton – HunHír.Hu
