Vajon melyek voltak Jézus utolsó szavai a keresztfán? Máté és Márk evangéliuma szerint: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” Lukács evangéliumában mást olvasunk: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.” S végül János evangéliumában ez áll: „Beteljesedett!” A kérdésre tehát nehéz a válasz.

Romano Guardini írja Jézus haláláról: „Az ember zuhanását a Semmi felé, az ember lázadását Isten ellen, amiben az ember csak összetörhetett és kétségbeeshetett, Jézus tudatosan átélte, szabad akaratából, résztvevő szívvel, a szeretetben. A megsemmisítés annál nagyobb, minél nagyobb az, akit ér. Senki sem halt úgy meg, mint ahogyan Krisztus meghalt, mert Ő maga volt az Élet. A bűnért senki sem viselt akkora büntetést, mint Ő, mert Ő volt a bűntelenség, a tisztaság. A bukást a rossz Semmi felé senki sem élte úgy át, mint Ő, mert Ő Isten Fia volt, és mégis az Ő ajkáról hangzottak el e megrendítő szavak: ’Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?’ (Mt, 27, 46)”.

Jézus panaszos kérdése tehát elhangzott, majd csönd támadt. Nincs annál nagyobb magány, mint az Istentől való elhagyatottság átélése. Ezt a rettenetes magányt éli át a keresztfán az Emberfia. S Jézus halála után ebben a nagy csöndben látjuk az apostolokat is. Hiába mondta nekik a Mester, hogy viszontlátják őt, szívükben mégis a kétely az úr. Úgy érzik, Jézus halálával mindennek vége. Mi, kései utódok tudjuk, hogy az Emberfia harmadnapra feltámadott. Péter és a többiek azonban még akkor is kételkedtek, amikor hírül vették: a sírbolt üres. Mikor azonban maga Jézus jött el hozzájuk, megértették a kereszt üzenetét. Hogy az élet legyőzte a halált. Véglegesen.

Dsida Jenő erdélyi költő 1927-ben írt verse is a feltámadott Jézust idézi. Aki egy „tüzes-piros nagyszombat alkonyán” – miközben odakinn felzúgnak a templomi orgonák, harangok – betoppan a költő szobájába, akinek a szívében ott van a kételkedés, ugyanaz az érzés, amely egykoron a tanítványokat is hatalmába kerítette.

A húsvétvárás óráit éljük. Hogy hozzánk is megérkezzen az Emberfia, ahogy erről Dsida szép verse oly egyszerűen vall.

HÚSVÉTVÁRÁS

Húsvét, húsvét! a kábult emberek
harsogva mennek templomi zászlókkal
tüzes-piros nagyszombat alkonyán.
Templomokból kibúg az orgona,
a világ ujjong, kongnak a harangok
és körmenetre siet anyám.

Szobám sötétedik, nehéz a szívem
s azt gondolom: be jó is lenne már,
ha nem gunnyadnék többé pörlekedve,
szívemnek sánta lába meggyógyulna
s tüzes-piros nagyszombat alkonyán
mehetnék egyszer én is körmenetre.

Sok éve egyszer mentem az uccákon.
Szememből lassan könny hullott az útra,
könnycsepp és bánat, hervadás, halál –
Sok esztendős könnyek száraz nyomában
az életrekelt nagyszombati Krisztus
kicsi szobámba vajjon eltalál?

Benyit az ajtón, fénylő lesz az arca,
lelkem fala sugárzón hirdeti,
hogy megbékültünk, nincsen haragunk…
Künt körmenet lesz, kongnak a harangok,
de mi Krisztussal, a drága Krisztussal
nagyszombat este ketten maradunk.

Falusy Márton – HunHír.Hu