A Magyar Hírlap szerdai számában egy oldalas interjú olvasható a fenti címmel. Aki kérdez: Kacsoh Dániel. Aki válaszol: Osztie Zoltán atya, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke. (Fotó: Legeza Dénes István)

Osztie atya Jobbikra vonatkozó kijelentéseire Vona Gábor már reagált, írását a HunHír is közzétette. Azóta Morvai Krisztina is megszólalt az ügyben. Az interjú teljes szövegével nem kívánok foglalkozni, csupán néhány részletét idézem és kommentálom.

A KÉSZ is megfogalmazta, melyik pártra kell szavazni – mondja kérdés helyett az interjú készítője. Osztie atya válasza:

„Valóban, azt üzenjük minden felelősen gondolkodó, keresztény magyar embernek, hogy csak arra a pártszövetségre érdemes voksolnia, amely polgári, kereszténydemokrata, kétharmados többséget képes szerezni, és ily módon számon is kérhető.”

Mivel egyetlen pártszövetség indul a választáson, ezért Osztie atya egyértelműen a FIDESZ-KDNP mellett tette le voksát. Szerinte csak pártszövetségre érdemes szavazni (önálló pártra ezek szerint nem), csak olyanra, amely polgári-kereszténydemokrata, kétharmados többséget tud szerezni, mert akkor „számon is kérhető”. Ezt nem tudom értelmezni. Az egyszerű többséggel kormányzó párt, avagy pártszövetség nem kérhető számon?

Kacsoh Dániel később azt kérdezi, mit szól ahhoz, hogy egyes vélemények szerint „a papok rosszul teszik, ha politizálnak”. Osztie atya válasza:

„Egyre markánsabban vagyok kénytelen reagálni az efféle megjegyzésekre. Senki sem tudott még ugyanis válaszolni arra a kérdésre, hogy egész pontosan miért is ne foglaljanak állást a történelmi felekezetek a társadalmat érintő kérdésekben, miért ne fogalmazhatnának a közjó érdekében egyértelműen. Kijelentem: én lelkipásztorként és magyar állampolgárként igényt tartok a vélemény és a szólás szabadságára. Az ilyen vádak egyébként tipikusan szélsőségesen individualista felfogást tükröznek: az egyént a közösségéből, vagyis az egyházából, a nemzetéből kiszakítva kezelik.”

Ha jól értem Osztie atya szavait, ő egyrészt igényt tart a vélemény, a szólás szabadságára (és ezt a jogát senki sem vitatja el tőle), másrészt ezt nem a nemzetből és egyházából „kiszakítva” teszi. Ez nékem homályos. Az a keresztény, aki szintén nem a magyar nemzetből és a katolikus egyházból „kiszakítva” nyilatkozik, az csak a FIDESZ-KDNP szövetségre voksolhat? A pártszimpátia és a vallási kötődés ennyire összetartozik?

A kérdésre az interjú vége felé meg is kapjuk a választ. Kacsoh Dániel szóba hozza, hogy egyre több támadás éri a történelmi felekezeteket, s megkérdi, mit szól Osztie atya „a Jobbik egyházakkal kapcsolatban elhangzó megjegyzéseire”. A kérdés bántóan üres maradt: hiányzik belőle a töltelék. Ha én Kacsoh Dániel lennék, idéznék egy csokorra valót a Jobbik részéről érkező egyházellenes megjegyzésekből. A Jobbiktól ugyanis még nem olvastam olyan nyilatkozatot, amely támadta volna az egyházakat.

Osztie atya azzal kezdi a válaszát, hogy szerinte szélsőséges erő az MSZP is, elég csak „a szocialisták büntetőügyeire gondolni”. Nem vagyok a szocik híve, de ez a büntetőügyes kijelentés – kollektív megbélyegzés. Bizonyára a szegfűs magyarok között is vannak olyanok, akik nem loptak, és ma sem lopnak. Ahogy a tolvaj fideszesek mellett is vannak becsületesek. Hogy egy aktuális példával éljek: azért, mert a katolikus egyházban vannak pedofil papok, még nem mondhatjuk, hogy az egész katolikus egyház szexuálisan aberrált emberek szélsőséges gyülekezete. Aztán Osztie atya az SZDSZ-t is megemlíti, mint mára már eltűnt szélsőséges erőt, majd így folytatja:

„De szélsőségesnek tartom a Jobbikot is, amely nem európai, nem szalonképes a keresztény kultúrkörben, és folyton összemos olyan értékeket, amelyek nem tartoznak össze. Keresztény ember számára ez a párt nem elfogadható. Elég csak rávilágítani az olykor az egyház- és zsidóellenességtől sem visszariadó politikai formáció kapcsán arra, hogy sokszor egyértelműen a gyűlölet, a szeretetlenség motiválja képviselőit. Ez szinte sugárzik belőlük.”

Most nem óhajtok Osztie atya minősítésével foglalkozni, mert nem nagyon szeretem, amikor érdemi érvek helyett töltelékszó gyanánt Európát, meg a keresztény kultúrkört emlegetik. Csupán egyetlen mondatát csippentem ki a fönti szókazalból: „Keresztény ember számára ez a párt nem elfogadható.” Ezt nem magánvéleményként mondja Osztie atya, hanem minden keresztény hívőre kiterjedő verdiktként. Nem akarom megbántani, de véleményem szerint keresztény ember számára nem elfogadható Osztie atya ex cathedra ítélete, amelyet csipetnyi szeretetlenség is fűszerez. És persze némi elfogultság.

Az interjú végén Osztie atya az ún. „újpogányságról” beszél, amely „a keresztény magyar állam tagadását jelenti”. Az „újpogány” tehát szemben áll az egyházzal, ugyanakkor nem vesz tudomást az elmúlt ezer esztendőről. Ennek a mozgalomnak van egy vallási iránya, amely a pogány kultuszoknak áldoz. Van egy nemzeti iránya, ezt „koppányi”-nak nevezi Osztie atya. Így érkezünk el a Jobbik kapujába: „És végül van egy politikai vetülete, ez pedig a Jobbik. Mindezek gyökere ugyanaz.”

Az előbbi gondolatmenettel szintén az a baj, hogy Osztie atya az állításait semmivel sem támasztja alá, így vitatkozni se nagyon lehet vele. „Újpogány” lenne az a párt, amelynek programja az alkotmányozás kapcsán egyértelműen a Szent Koronára hivatkozik? Vagyis a keresztény államra? „Újpogány” lenne az a párt, amely programjának több helyén is a történelmi egyházak fontos szerepére utal? „Újpogány” lenne az a párt, amely az iskolai tantervbe a vallásoktatást, az erkölcstant is beiktatná? Nem értem Osztie Zoltán atyát. Csak nem az a baj, hogy a Jobbik programjában a magyar őstörténet tanítása is szerepet kap, sőt egy őstörténeti intézet felállítását is szorgalmazza a párt? Osztie Zoltán ugyanis az interjúban az ezer éves magyar történelemről beszél. Szent István előtt tehát nem volt történelmünk. A Holdról pottyantunk volna ide a Kárpát-medencébe? Ezt Osztie atya sem gondolhatja. Köztudott, igencsak gazdag kultúrájú nép foglalta el ezt a földet. Osztie atya bizonyára olvasta a nagy régész, László Gyula műveit. Többek között tőle tudjuk, hogy a honfoglalás kori sírok milyen gazdag kultúráról árulkodnak. Ahogy azt is, hogy a honfoglalás kori magyar szókészlettel az egész Bibliát le lehetett volna fordítani. Ilyen gazdag volt már akkor a magyar nyelv. Miért baj az, ha valakit érdekel: honnan jöttünk, milyen volt a magyar nép élete, szokásrendszere, kultúrája, hiedelemvilága, Isten-képe a honfoglalás előtt? Miért baj ez?

Azt mondja Osztie Zoltán atya, hogy az újpogány „szemben áll az egyházzal”. Érdekes, hogy újabban a hazai katolikus egyház elsősorban ezzel a „problémával” foglalkozik. Ugyanakkor beszédes az is, hogy miről hallgat az egyház. Illusztráció következik.

A Népszava című napilapban 2010. január 13-án különös írás jelent meg Kertész Ákos tollából. Címe: „A gyilkosok fölmentve?” Egyetlen passzusát kanyarítom ide:

„A holokauszt az emberiség talán legnagyobb morális botránya (ez sem biztos, tehát lassan a nagy szavakkal, mert nem ismerhetünk minden, a történelem ködébe vesző bűntettet), és valahol a damaszkuszi úton kezdődött. Ott, ahol Saulus arra gondolt, a Názáreti követőit le kell a zsidókról választani, hogy a Birodalom ne az újhitűeken verje el a port a zsidó nép fölszabadulási küzdelmei miatt, és az új vallás elfogadható lehessen Róma és a Birodalom pogányai előtt. És Saulus, már Paulusként elkezdte megalapozni a zsidógyűlöletet. Biztos, hogy Auschwitzra nem számított, de ki szelet vet, vihart arat.”

A Népszava szerzője szerint tehát a damaszkuszi úton bimbózott ki az ún. „holocaust”, értelmi szerzője pedig nem volt más, mint Szent Pál. Füleltem, mohón figyeltem, mikor emlékezik meg erről a becses történelmi fejtegetésről például a katolikus egyház. Se püspök, se „mezei” pap nem nyilatkozott meg Szent Pál „holocaust”-teremtő művéről, bár az is lehet, hogy figyelmetlen voltam. Egy biztos: Kertész Ákos írása és sajátos „holocaust”-teológiája nem kapott akkora teret, mint az „újpogányság” elleni harc. Csöndben kérdem: miért?

A baj ugyanis az, hogy az Osztie atya említette „zsidóellenesség” egyik gyökere – a katolikus egyház tendenciózus hallgatása. Emlékszünk, tavalyi aradi beszéde után Bábel Balázs érseket kül- és belhonban antiszemita hírbe hozták, mert volt oly merész a „karvalytőke” szót használni, amely szón állítólag ott virít a nyilaskeresztes pecsét. Nem hallottam arról, hogy keresztény közéleti szereplők nagy nyilvánosság előtt kiálltak volna az általam nagyra becsült Bábel Balázs érsek mellett. Lehet persze, hogy tévedek, és a Magyar Hírlap címoldalán sorjázó sok-sok tiltakozás elkerülte a figyelmemet.

Az aradi beszéd után egy hónappal a Mazsihisz hetilapja Radnóti Miklós halálának évfordulóján gyalázatos cikket jelentetett meg. Az volt a baj szegény Radnótival, hogy magyarnak és katolikusnak vallotta magát. Tudom, a katolikus lexikonban szócikket kapott az egyik legnagyobb magyar költő. S mégis: a zsidó lap említett cikke után nagy csönd volt. Senki sem pisszent. Miért? Netán gyávaságból?

Visszatérve a Magyar Hírlap interjújához: Osztie Zoltán nyilatkozatát nem éppen a szeretet és a tárgyilagos megközelítés hatja át. Ahogy egy másik nyilatkozatát sem. Ez utóbbinak a kelte: 2010. február 12. Címe: „Civil radikalizmus párt radikalizmus helyett”. A teljes szöveget közlöm:

„A KÉSZ tudatosítani kívánja felelősen dönteni készülő tagjaiban és minden honfitársunkban, hogy ne fogadjon el egyetlen társadalmi csoportot sem, amely
– Internacionálét énekelt kongresszusán (azaz a múltat végképp el akarja törölni);
– meghirdette: ’Jöjjön el az én országom’ (cinikusan utalva a legszentebb keresztény imádságra, miközben a szabadelvűség és a tolerancia szóvivőjének hirdette magát);
– a kárpát-medencei magyar egység ellen kampányolt;
– a választások előtt meghamisította az államháztartás adatait, becsapta a választópolgárokat;
– családellenes politikát folytat;
– egyházellenes magatartást tanúsít;
– erényként tüntette fel hazugságait, melyeket Balatonöszödön beismert;
– a törvény fölé helyezi magát;
– a korrupció hazájává züllesztette országunkat;
– megosztotta a nemzetet, szakadékot árkolt egy gyanús üzelmeivel meggazdagodott kisebbség és az elszegényedett többség között;
– aki meg nem engedett erőszakos csoportosulásokkal és eszközökkel, a megosztottság elmélyítésével próbál magának politikai hatalmat teremteni.

A KÉSZ elnöksége nevében
Dr. Osztie Zoltán elnök”
(forrás: www.keesz.hu)

A fenti szöveggel alapvetően két problémám van. Az első a nyelvi megformáltságot érinti. A szöveg elején elhangzik a felhívás, majd a második tagmondat után jelzői alárendelt mellékmondatok sorjáznak, lajstromba szedve, ki mindenkit nem szabad elfogadnia a felelős magyar „honfitársnak”. Emeljünk ki egyetlen jelzői alárendelt mellékmondatot, s ragasszuk a felvezető részhez. Íme:

„A KÉSZ tudatosítani kívánja felelősen dönteni készülő tagjaiban és minden honfitársunkban, hogy ne fogadjon el egyetlen társadalmi csoportot sem, amely erényként tüntette fel hazugságait, melyeket Balatonöszödön beismert.”

Látjuk, Gyurcsány Ferencről van szó. Csakhogy: tudtommal ez az ember nem társadalmi csoport. Vagy tévednék? Lehet, végül is Osztie atyáék a keresztény szövetségbe forrt értelmiségiek.
A másik problémám szintén nyelvi jellegű, de érinti a keresztény tanítást is. Osztie atya azt akarja tudatosítani minden honfitársunkban, hogy „ne fogadjon el egyetlen társadalmi csoportot sem”, amely ezt vagy azt tette. Ezzel a megfogalmazással baj van. Különösen akkor, ha a szöveg szerzője pap. Én úgy tanultam a hittanórán, hogy a bűnt ugyan „gyűlölni” kell, de az embert, a bűn hordozóját nem. A másik elfogadása – ez a felebaráti szeretet, nem? De nem is ezzel van igazán problémám. Hanem a „társadalmi csoport” megfogalmazással. Én úgy tanultam a hittanórán, hogy a bűn személyhez kötött. Hogy nincs kollektív bűn. Hogy nincs kollektív felelősség sem. Nem a KÉSZ elnökét, hanem a papot kérdezem: a keresztény tanítás szerint vannak tehát bizonyos „társadalmi csoportokat” terhelő bűnök is?

Hogy ne legyen félreértés: nem tagadom, sok-sok bűnt követtek el az ország ellen az elmúlt években. A bűnöket néven kell nevezni. S a bűnösöket a megfelelő jogszabályok alapján meg kell büntetni. Osztie Zoltán atya azonban másról beszél. Bizonyos társadalmi csoportokról. Burkoltan a Jobbikról is. Amely csoportokat igaz „honfitársak” nem fogadhatnak el. Akkor mit kell velük tenni?

Még egy megjegyzés a végére. A KÉSZ honlapjáról idézett nyilatkozat szerint a haza jövőjéért felelősséget érző ember „csakis olyan pártra szavazhat, amely kétharmados többséggel rendelkezhet”. Döbbenetes mondat. Egyrészt ellenkezik az alapvető emberi jogokkal és a demokrácia elveivel, másrészt politikai szempont alapján dönti el, ki tekinthető felelős állampolgárnak. Ha eme mondat alapján kellene véleményt alkotnom a Keresztény Értelmiségiek Szövetségéről, akkor a szervezet nevének két első szava után kérdőjelet tennék.

Azt gondolom, Osztie Zoltán atya szerencsétlen nyilatkozatot tett. Rosszkor és rosszul fogalmazott. Különösen bántó, hogy éppen nagyhéten jelent meg ez a – mondjuk ki nyíltan – kampányszöveg. S az is elgondolkodtató, hogy éppen abban a lapban, amelynek nem egy munkatársát – bizonyítható módon, írtam már róla eleget – „a gyűlölet, a szeretetlenség motiválja”. Amikor az interjú végére értem, ellensúlyozásként – és tiszta levegőért – fölütöttem János evangéliumát. A házasságtörő asszonyról szóló részt (Jn 8, 1-11). Vajon Jézus mit írhatott ujjával a földre?

Falusy Márton – HunHír.Hu