Minap arról értekeztem, hogy üzemzavar volt a Széles-lapnál. A cenzorkák figyelmét valahogy elkerülte Bogár László írása, amelynek üzenete szögesen ellentétes a Magyar Hírlap irányvonalával. Március 30-án, kedden az üzemzavar megismétlődött: most a publicisztikai rovat vezető anyaga, Boros Imre „Főbejárat a jegybankba” című írása surrant át akadálytalanul az ellenőrzésen.Rögvest megnéztem, ki volt a lapszám felelős szerkesztője. Dippold Pál.

Ez az úr nagyon ritkán tiszteli meg a lapot nyelvi termékeivel. Idén például mindössze egy nyúlfarknyi anyaga jelent meg, március idusán, az ünnepi lapszámban. Előtte és utána néma csönd. Dippold úr nem a szavak embere. Őt más érdekli. A kerékpárok szerelmese. Ritkás írásai egyikében így vallott az újságírás és a kétkerekű kapcsolatáról:

„Életemet, ami még hátravan belőle, a kerékpáros irodalom megteremtésének szentelem. Biciklizni mégiscsak férfiasabb, mint horgolni. Ép történeteket mondani nehezebb, mint szóvirágerdőben kellemkedni. Szabadon, bringával suhanni az időben pedig úgy fölemeli a szívet, mint a szép imák.” (A fekete bicikli = Magyar Hírlap, 2009. 09. 12.)

Igaza van Dippold uramnak: ép történeteket mondani felettébb nehéz. Ezért nem ír ő a lapba, helyette inkább bringára pattan. S ép történetek hiányában ezért kong oly’ üresen a Széles-lap. Ezért oly sivár. Néha azonban mégis történik valami. Mint Boros Imre esetében. Az írást betördelték, a lapszám biciklis szerkesztője pedig olvasás, szerkesztés helyett valahol bringával suhant az időben. Csak baj ne legyen belőle!

Mielőtt Boros írására terelném a szót, a szerzőről kell röviden szólanom. A kedves Olvasó bizonyára már kitalálta, miért. Boros Imre, az Orbán-kormány egykori minisztere – Huth Gergely nemzetes uram örökbecsű meghatározásával élve – „MSZMP-s vitéz” volt. De nemcsak a pártban vitézkedett, azzal a szervvel is volt némi nexusa, amellyel a D-209-es fedőnevű Medgyessy is közelebbi viszonyt ápolt. Ezt csak a tények kedvéért írom, mert a pártállami múltra olykor felettébb finnyás hírlapos urak kettős mércéje igencsak zavaró.

De most nem a múlt érdekes, hanem a legújabb Boros-írás. Ez a szöveg ugyanis azt mondja föl, ami a Jobbik programjában is fellelhető. Állításom persze fordítva igaz: az új erő programja többek között éppen azoknak a közgazdász szerzőknek az írásaiból merített, akik rövid idő alatt két üzemzavart is előidéztek a Széles-lapnál: Borostól és Bogártól.

Mit is mond Boros Imre? Teljes terjedelmében idézem a nyitó bekezdést:

„Az ellenzék változást hirdet, vérmérséklettől függő jelzős szerkezettel. A kormányzat kenyerét négy évig kóstolgató parlamenti párt mélyreható, lényegi és alapvető változásokról beszél, míg a politikai közéletbe frissen berobbant párt radikális jelzőkkel plakátol. A radikális gyökereset jelent, s a szótól sokan rettegnek, míg a gyökeres kevesebb érzelmet fakaszt. De mindenképpen nagy változások előtt áll az ország. Nem mindegy azonban, hogy miként indulnak a változások, amelyek áporodott közéletünk elhasznált levegőjébe elegendő oxigént bocsátanak.”

Erre szokták mondani: ügyes, nagyon ügyes. Boros azt mondja, hogy a Fidesz mélyreható, a Jobbik pedig gyökeres változásról beszél. A kettő között igazán jelentős különbség nincs – legalábbis szavakban. Egy dolog biztos: nagy változás előtt állunk, s Boros arra tesz kísérletet, hogy röviden felvázolja: „miként lehet a nemzet boldogulásához szükséges jövedelmet mielőbb és minél nagyobb mértékben növelni”. Egyetlen intézményre fókuszál: a jegybankra. Mert „a közjó gyarapodását” Boros szerint „a jegybank tevékenysége akadályozta”.

A szerző szerint az a legnagyobb baj, hogy az MNB „nem közgazdász-, hanem globalogazdászfejjel gondolkodott és cselekedett”. Mit jelent ez? A közgazdász szeme előtt a nemzeti jövedelem gyarapítása lebeg. A globalogazdász célja merőben más: azon „dolgozik”, hogy „a jövedelmekből a globálisan működő tőkeelemek maximális profithoz jussanak”. Nagyon leegyszerűsítve: a globalogazdász számára nem létezik nemzeti érdek.

A szerző szerint a jegybank eleddig „a globalogazdászok katedrálisaként működött”. Ezt – más szavakkal ugyan – eleddig már többen megfogalmazták. A legtömörebben valahogy így: az MNB nevével csak két baj van, jelesül, hogy nem magyar és nem nemzeti. A többi stimmel. Boros szerint a jegybank titkai még feltárásra várnak, hiszen míg más állami szervek elszámoltathatók, addig a jegybank nem.

Mi is történt az elmúlt évtizedek alatt? A monetáris politikát a jegybank úgy alakította, hogy az a globalogazdászok érdekeit szolgálja. Vagyis: „hazánkra kamat- és pénzszivattyút telepítettek”. A telepítés óta a jegybank „az üzemvezető szerepét játssza”, amelynek következtében megnövekedett a „bennszülöttek” jövedelemelvonása, a polgárok és a hazai vállalkozások eladósodása hatalmas méretűre duzzadt.

S most érünk el a lényeghez: a hazánkban működő globális tőke „gond nélkül és az adózás elől” kiviszi az országból a profitot, s hogy ehhez legyen elegendő deviza, azt az MNB biztosítja. S ha nincs elegendő deviza? Akkor rohan az IMF-hez kölcsönért. Ugye milyen szép összjáték zajlik az MNB és a globális tőke között? Ahogy nő a kiszivattyúzott profit, úgy nő a „bennszülöttek” nyomora. Ennek kell véget vetni – a szerző szerint is.

Érdekes, hogy a Boros által taglalt kérdésről egyedül a Jobbik programjában lehet olvasni. A többi párt kerüli a témát. Holott a mai Magyarországon ez a kulcskérdés. Boros szerint az elsődleges cél, hogy a kamat- és profitszivattyú „áteresztő képességének” a szűkítése megtörténjen. A továbbiakat szó szerint idézem:

„Nem tisztem megítélni, hogy ez alapvető, gyökeres vagy radikális változás-e. De hogy erre van szükség, arról meg vagyok győződve. A tét a GDP 15-20 százaléka, azaz évi 15-20 milliárd euró, 4000-5000 milliárd forintnyi jövedelem újraosztása. Ettől függ leszakadásunk megállítása. Hiszen nemcsak jövedelmünk zuhant drámaian, de már a megtermelt termék értéke is. Mindenképpen be kell menni a gépházba, és a szivattyúkat át kell állítani. Ez nem megy másként, csak ha a változáshoz a szivattyúház főbejáratát a jegybankba nyitják. Másutt nyitni időpocsékolás, felesleges fáradság és – borítékolható kudarc.”

Boros gondolatmenetével összhangban a Jobbik is a kamat- és profitszivattyú „átállítását” akarja elérni. Tessék elolvasni az új erő programjának „III. 1. 20. Monetáris politika” című fejezetét. Aztán tessék figyelmesen áttanulmányozni Boros Imre írását. Mintha ugyanazt a szöveget olvasnánk. Meglepő, ugye? De a két szöveg gondolatmenetének azonosságán túl még meglepőbb, hogy a Fidesz programjában a jegybank szerepének „átértékeléséről” semmit sem olvashatunk. Vajon miért? Igaz, évértékelő beszédében Orbán Viktor az MNB „megújításáról” is szót ejtett, de konkrétumok nélkül. Erre a sajtó is felfigyelt. A beszéd elhangzása után azonban a Fidesz sajtóosztálya nem kívánta részletesen kommentálni Orbán szavait. Azóta mindenki a homályban tapogatózik: mire is gondolhatott a Fidesz-vezér?

Cáfolhatatlan tény, hogy a jelenlegi pártprogramok közül egyedül a Jobbiké fogalmaz meg a fentebb taglalt kérdésben mélyreható, gyökeres változást. Nem a külföldi tőke „elzavarásáról” van szó, hanem az ország további kifosztásának a megakadályozásáról. Határozott véleményem szerint ez az oka annak, hogy a kampány finisében oly’ nagy vehemenciával támadják az új erőt. A Jobbik-ellenes hadjárat vezénylő tábornokai vélhetően azok, akik a globalogazdászok érdekeit, céljait képviselik. Ezért is üdvözlendő az újabb hírlapos üzemzavar: végre a Magyar Hírlap olvasói is tájékozódhattak arról, hogy a mai magyar helyzet kardinális kérdésében, a jegybank és a profitszivattyú „ügyében” hogyan vélekedik a radikális párt. Köszönet érte Boros Imrének. No meg a bringás Dippold Pálnak, aki ezt az ingyen reklámot nem volt képes megakadályozni.

HunHír.Hu kommentár:

Falusy Márton – HunHír.Hu