Az előző részben a hírlapos emésztőgödör legnagyobb darabjáról meséltem, most halásszunk tovább a zavaros masszában.
Nem válogatunk, ahogy jönnek a darabok, úgy kerülnek „terítékre”. A lap címoldalának fele a Jobbiké. Morvai Krisztina és Pörzse Sándor fényképe között Fásy Ádámé. Aki ugye baloldali kötődéséről ismert. Most ő a megmondó ember a Széles-lapban. Két írás – két beszédes cím. „Morvait a jobbra át előtt balról fizették”. „Fásy: Az MSZP letért a baloldali útról, Pörzse jellemtelen”. Mivel a címoldalon csak ízelítőt kapunk a lap 4-5. oldalán olvasható szövegekből, ezért ezekről majd később ejtek szót.
A lap második oldalán egy közel féloldalas tudósítás olvasható a Fidesz egyik kampányrendezvényéről, amelyen – Tarlós István, s Budavár polgármestere mellett – részt vett Klinghammer István, az ELTE korábbi rektora is. Budavár polgármestere a húsz éves fővárosi szoclib uralkodással kapcsolatban „felidézte az ókori athéni demokrácia egyik rendelkezését, amely szerint a demokráciára veszélyes személyeket tíz évre el lehetett űzni a városállamból”. Ehhez a felvetéshez azt fűzte hozzá Klinghammer István: „nem kívánja, hogy valamelyik görög szigeten tölthessék ezt az időt a demokráciára veszélyesnek ítélt emberek, akik offshore cégekbe menekítették a vagyonukat”. Majd előállt saját ötletével: „Nekik valahol máshol biztosítsuk a vezeklésükre szánt tíz esztendőt.” Ha jól értem, akkor Klinghammer professzor úr sem háborodik fel a „húsz évet a húsz évért” jobbikos szlogenen. Csak a vezeklés tartamát enyhítené a felére, az ősi athéni rendelkezés időbeli iránymutatása szerint.
Lapozzunk a negyedik oldalra. Meglepő kérdés fogadja az olvasót: „Morvainak is húsz év jár?” Aztán alaposan elolvassa az ember a majdnem egész oldalt betöltő szóhalmazt, s a végén jót derül. Nincs ugyanis semmi újdonság az egész anyagban. Bizonyára témahiányban szenvedett a stefkai zsoldos-sereg, valamivel pedig mégiscsak meg kell tölteni az újságot. Nekem azonban – ha már belevágtam – mégiscsak mondanom kell valamit a negyedik oldalra nyomtatott betűhalmazról, hogy az idézett címre adandó választ megleljük.
Jellemző, hogy a cikknek nincs szerzője. Az opusz kollektív munka gyümölcse: „MH-összeállítás”. Tehát több Széles-zsoldos izzadt, amíg sikerült kitenni a szöveg végére a pontot. Olyan is lett: zavaros, mint a csordultig megtelt pöcegödör.
Az első vád Morvaival szemben: 2003-ban kormányzati megbízást kapott közel egymillió forint értékben. Morvai tehát munkát végzett, s ezért nem puliszkát, kacsát vagy sóletet kapott cserébe, hanem jó magyar forintokat. Egyszer, az eddigi adatok szerint. Ez fáj a hírlapos zsoldos-seregnek. De nemcsak ez.
Már tavaly nyáron hírül adta a Heti Válasz, hogy 2004-ben, a Brüsszelbe távozó Lévai Katalin miniszteri helyére Morvai volt az egyik esélyes befutó. Ez lenne hát a megbocsáthatatlan vétek. A történetből annyi igaz, hogy kormányzati körökben felmerült a neve, de aztán nem lett miniszter. Mi a baj azzal, hogy valaki őrá gondolt? Ráadásul úgy, hogy meg sem kérdezték, mit szólna a bársonyszékhez. Tételezzük fel, hogy a hírlapos fenegyerek, ifjabb Thürmer Gyula többekkel egyetemben kólát nyakal a Thököly úton, s hirtelen arra gondol, szeretne velem megbarátkozni, mert valaki a haveri brancsból lelépett, s velem töltené be a megüresedett helyet. Ezen komolyan el is töpreng, míg aztán néhány nap múlva meggondolja magát. Nem akar mégsem barátkozni, bármennyire szépeket firkálok róla. Ráadásul barátkozási szándékáról nem is értesülök, mivel sem a hírlaposokat, sem a kólát nem kedvelem. Kérdem én: most akkor én kólás Gyuszi barátja vagyok? Meg thürmerista? Ugye, hogy nem.
Hát körülbelül ennyire eget rengető ügy Morvai Krisztina állítólagos miniszterjelöltsége. Nemkülönben 2003-as kormányhivatali megbízása. Nem is foglalkozom tovább ezzel az „üggyel” (írtam már róla korábban röviden), csupán egy apróságra szeretném felhívni a figyelmet.
Egyik korábbi írásomban említettem, hogy főszerkesztői bemutatkozó írásában, 2008 nyarán Stefka István a Magyar Hírlap „magasan képzett, sokoldalúan művelt szakújságíróival” büszkélkedett. Ha voltak ilyenek, bizonyára már otthagyták a lapot. Ezt fogom az alábbiakban bebizonyítani.
A Morvaival foglalkozó cikkben olvassuk, hogy hét évvel ezelőtt a fideszes Domokos László írásban kért választ Lévai Katalin esélyegyenlőségi minisztertől arra a kérdésre, hogy milyen külsős szakértői és tanácsadó cégekkel kötöttek szerződést. Idézem a szennylapot: „A tárcavezető válaszából kiderült, hogy négy szakértő és cég kapott megbízást „a krízisközpontok kialakításához kapcsolódó szakértői tevékenységre’.” Utánanéztem a dolognak. Lévai Katalin 2003. december 30-án kelt, az Országgyűlés honlapján is fellelhető K/7435/1. számú válaszlevelének második oldalán szereplő táblázat adatai szerint az említett szakértői tevékenységre a következők kaptak megbízást: Dr. Morvai Krisztina, Maya Oktató és Tanácsadó Bt., Sajgál Rózsa, dr. Végh Viktória, dr. Pap Enikő, Csabáné Lénárt Borbála. Ez ugye öt magán-, s egy jogi személy. Azaz összesen hat megbízás. Soha nem volt erősségem a matematika, de hatig még én is tudok számolni. A hírlapos emésztőgödörben tapicskoló „sokoldalúan művelt szakújságírók”-nak az összeadás bonyolult művelet volt? Nem, dehogy. A Széles-zsoldosok a mandiner.blog.hu internetes portálról vették át a „hírt”, de ezen az oldalon a Lévai-levélnek csak egyetlen részlete látható. S azon tényleg csak négy név szerepel. A hírlapos zsoldosok tehát még arra sem vették a fáradságot, hogy az Országgyűlés honlapján tájékozódjanak. Hiába, a zsigeri gonoszság általában amatőrizmussal és lustasággal jár karöltve. Na mindegy. Ennyit a Széles-szennylap „szakmai” komolyságáról.
A lap negyedik oldalán Morvai mellett egyébként még szó esik Király András volt Jobbik-szóvivő ügyéről, egy, a melegeket állítólag állatoknak tituláló esztergomi képviselőjelöltről, valamint a Jobbikon belül föllelhető „kilenc törésvonalról”. A törésvonalak szorgos kutatója a bizonyára „sokoldalúan művelt” Baranya Róbert. Ez a „magasan képzett” szakújságíró azt írja: sok egyéb mellett „kérdés az is, hogyan kezeli a Jobbik a párttal összefüggésbe hozott korrupciós botrányokat vagy a pártfinanszírozás tisztázatlan kérdéseit”. Korrupciós botrányok? Lehet, hogy átaludtam az elmúlt heteket, de ilyesmiről nem hallottam. Jó lenne, ha legközelebb Baranya hadfi erről is értekezne – széles terjedelemben. Legyen már miről írnom.
A negyedik oldalt nagyjából kiveséztük. Nem is kell lapoznunk, mert az ötödik oldalon folytatódik a Jobbik népszerűsítése. A szennylap mai számában ez a csúcs. Akarom mondani: a mélypont. Egész kolumnás interjú a magyar kultúra egyik vezető személyiségével, Fásy Ádámmal! Pontosítok: a kolumna fölső felén Fásy Ádámot látjuk combtőtől fölfelé, alatta kapott helyet a féloldalas interjú. Amelynek készítője Vámos György. Juj, oly’ szép ez a duó, melyikkel is kezdjem? Vámossal. Igen vele, mert ő felettébb rejtélyes ember. Igazi sorstalan.
Szinte semmit sem lehet tudni ennek a fotogén alaknak a múltjáról, kósza, ellenőrizetlen hírekkel pedig én nem foglalkozom. Például azzal sem, hogy egykoron állítólag használt nyakkendőkkel házalt ez a „túlélő”. Azért „túlélő”, mert annyit azért mégiscsak tudni lehet róla, hogy mielőtt Széles-gazda szolgálatába állt, Zoltai-Zucker-gazda volt a kenyéradója a Mazsihisz nevű társulatnál. Zoltai-Zuckerék csapatában pedig csak „túlélők” játszanak, ott például én soha nem rúghatnék labdába. Vámos persze nem nyakkendőkkel házalt a Síp utcában, ahogy a gonoszkodók suttogják úton-útfélen. Nem. Sajtóreferens volt ez a magasan képzett, sokoldalúan művelt „túlélő”, s bizonyára maradandót alkotott. Nem hiszik? Hiteles forrásból idézek, Novák Attila – a hazai cionista szövetség korábbi elnöke – egy hónappal ezelőtti, „A Mazsihisz-rendszer válsága” című remek írásából (tényleg kiváló írás, nem viccelek).
Novák Attila többek között azt fejtegeti, hogy a Mazsihisz alig látszik a nyilvánosságban, mert nincs sajtóosztálya, nincsenek médiával foglalkozó nívós szakemberei. Persze, mert elment onnan a Vámos, s micsoda űrt hagyott maga után! Novák is éppen így gondolja:
„Kiválóan jellemzi a helyzetet az, hogy abban az országban, ahol számos zsidó (identitású / származású) és kiválóan felkészült, nyelveket beszélő újságíró van, a Hitközség sajtóreferensi posztját sokáig olyan személy töltötte be, akinek nem volt komoly múltja a sajtómunkások között, ám a Magyar Hírlap publicistája és az Echo TV egyik műsorának vezetője lett a közelmúltban, s a Széles-birodalomban elkezdett pályája idején még a BZSH (értsd: Budapesti Zsidó Hitközség) vagy a Mazsihisz munkatársa volt. Nem tudni, miért töltötte be ezt a pozíciót (talán az ügyvezető igazgató tudna erről bővebb felvilágosítást adni), de a Hitközség és a zsidóság szempontjából legalábbis visszás volt a helyzet.”
Ugye milyen cizelláltan magasztalja Vámos György káprázatos képességeit Novák Attila? S mennyire igaza van! Ez a sokoldalúan képzett szakújságíró manapság a Széles-zsoldosok seregét gyarapítja, emelve ezáltal a lap és a tévé amúgy is igen magas színvonalát. Hogy mennyire művelt Vámos urunk, arra csupán két példát hozok fel.
Tavaly nyáron harcias publicisztikát ácsolt össze a mi Vámosunk, amelyben a hazai zsidóság „kommunista felfogású” szegmensét ostorozta. Emlékeztetett az ’56-os, zsidó származású mártírokra, név szerint Gyimesre. Így, keresztnév nélkül. Gyimes nevű ’56-os mártír nincs. Gimes viszont van. Teljes nevén: Gimes Miklós. A Nagy Imre-perben ítélték kötél általi halálra. S tényleg zsidó volt. Ugyanebben a cikkben magasan képzett Vámos urunk a Kádár-korszakban betiltott művekről is szót ejtett, s ezek sorában említette Kertész Imre Sorstalanság című regényét, „amelyet Imre Kertész (akkor még Kertész Imre) már jóval ’90 előtt megírt, de Aczélék nem voltak hajlandók kiadni”. Írja mindezt a szakértő, képzett irodalmár. A helyzet az, hogy a Kádár-korszakban kétszer is kiadták a Sorstalanságot: először a ’70-es évek derekán, aztán egy évtized múlva. Úgy tűnik, a sorstalan Vámost az átkosban még nem nagyon érdekelte Kertész Imre sorstalansága.
A másik példa még szebb. A „holocaust”-törvény elfogadása után Vámos beszélgetős műsora ezzel a „tiltsuk, ne tiltsuk” témával foglalkozott. Azt egyik betelefonáló elmesélte, hogy járt Dachauban, abban a táborban, ahol oly’ sok embert elgázosítottak. Vámos urunk csak bólogatott, bólogatott egyetértően, aztán még makogott is valami butaságot. Picit is művelt ember tudja, hogy már a hatvanas években kiadott hivatalos – ismétlem: hivatalos, tehát nem „holocaust”-tagadó – történeti művekben megjelent az a „tézis”, hogy Németország területén nem működtek gázkamrák, tehát nem voltak megsemmisítő táborok. A hatvanas évek eleje óta közhely a hivatalos szakirodalomban, hogy Dachauban soha nem volt gázkamra, bár korábban ennek ellenkezőjét állították. Ismétlem: nem a „holocaust”-tagadók állítják ezt. Vámos műveltségébe azonban ez a tudás nem fért el. Pedig ő „túlélő”, neki ezt túlélése okán illenék tudnia.
Eme hosszadalmas kitérő után térjünk vissza a lap ötödik oldalára. „Fásy Pörzse pálfordulásáról” – már a cím is hihetetlen szellemi izgalmakat ígér. Tehát két pompás ember beszélget, a fentebb röviden bemutatott Vámos, és a honi kultúra egyik óriása, szellemi életünk orma, Fásy Ádám. A mulatós ember, akin nemrég Pörzse Sándor gúnyolódott egy jót. Pedig – tudjuk meg a beszélgetésből – a Barikád főszerkesztője egykoron Fásynak is dolgozott…
A közismerten baloldali kötődésű Fásy előbb az MSZP-t szidja, mert úgymond „a szociális hálót lebontották”. Őt, a mélymagyart ez nagyon bántja, ő a hálót szeretné „visszabontani”, jelenleg pedig a nemzet épülését és a nemzeti egységet azzal szolgálja, hogy nemcsak a hazai, hanem a külhoni magyaroknak is szállítja a magas, mulatós kultúrát. Ma már szilárd meggyőződése, hogy a Fidesznek egyedül kell kormányoznia az országot, a Jobbik pedig veszélyes, mert az új erő akarja meghatározni, ki és mi a magyar, holott „az emberek életével játszani nem lehet”. S hogy mi a baj Pörzsével? Az, hogy „jellemtelen ember”. Az, hogy „rátört ez a ’jobbikozás’, a ’gárdázás’, egyenruhát vett fel azért, hogy a politikai karrierjét egyengesse”. Hát röviden ennyi a hozadéka a két pompás ember magasröptű csevegésének. Csak azt nem értem, mit keres egy ilyen érdektelen szöveg a mélykonzervatív Széles-lapban? Fásy Ádám annyira fontos tényezője szellemi életünknek, hogy fél oldalon kell őt faggatni a magánvéleményéről? Ki a búbánatot érdekel, hogy Pörzse hol és mikor dolgozott együtt Fásyval? A kampány finisében vagyunk, Csoóri Sándort például miért nem kérdezik meg?
Találomra írtam le Csoóri nevét, mondhatnék helyette más jeles embert is. Nem is keveset. Akiknek a véleménye tényleg közérdeklődésre tarthat számot. Na de Fásy? Ma már ő képviseli a színvonalat a Magyar Hírlapban? Az a Fásy, aki komolyan mérlegelte, hogy egy számomra ismeretlen alakulat kormányfő-jelöltjeként induljon a választáson? Milyen „szakértői” kormányt zúdított volna az ország nyakába? Bunyós Pityu a kultuszminiszter, Postás Józsi a hírközlési, Csokis Tibi a vidékfejlesztési miniszter…. S aztán szétnézett volna széles e honban, s a roma integráció jegyében kinevezte volna külügyminiszternek Győzikét, aki ugyanolyan kellemes, esztétikus jelenség, mint Göncz Kinga. Tényleg, szerintem Vámosnak meg kellene interjúvolnia Győzikét, ő is nagy szellem, elfér a Széles-lapban.
Hát ezeket a hírlapos szövegeket olvasgattam ma reggel, s eszembe jutott Tankred Dorst német író egyik mondata A stettini utazás című kisregényéből: „Szellemileg földszintes – mondhatom, csodálatos!” Ebben a négy szóban minden benne van, amit ebben a hosszú írásban el akartam mondani.
Remélem, a nagyhétre való tekintettel a hírlapos bugyogás – legalább kis időre, néhány napra – abbamarad. Vagy lehetséges, hogy Ron Werber nyughatatlan szelleme bolyong az emésztőgödörben?
Falusy Márton – HunHír.Hu
