A mai Magyar Hírlapban ismét a Jobbik a kiemelt téma. Mintegy két és fél oldalt szánt a mélykonzervatív szennylap Morvai Krisztinának, Pörzse Sándornak. Ismét bugyog hát a hírlapos emésztőgödör. Mivel általános tapasztalat, hogy „az emésztőgödörben mindig a legnagyobb darabok úsznak legfelül” – amint Murphy eme törvényére két évvel ezelőtti híres medencés cikkében Bayer Zsolt uram is utalni méltóztatott -, ezért először a legnagyobbat halászom ki a szélesi-stefkai emésztőgödörből. Szép, hízott darab, van néki enyhe vérveres árnyalata.

A mai hírlapos vezércikk szerzője a Máté T. Gyula álnéven írogató Thürmer-csemete, akiről már firkáltam korábban ezt-azt. Ne gondolja a kedves Olvasó, hogy az említett Széles-zsoldos szégyelli édesapja nevét. Szó sincs erről. Ő csak méltó folytatója a nemes bolsevik hagyománynak. Lenin sem volt mindig Lenin. Uljanovként pottyant a világra. Trockij pedig Bronsteinként. Kádár Csermanek Jánosként. Így tűnt fel a honi sajtó egén a mi vezércikkírónk is. Az ifjabb Thürmer Gyula nevű gubóból ugyanis sok-sok évvel ezelőtt kikelt a Máté T. Gyula nevű hernyó.

A fentiekhez egy kis állattani adalék. A Pallas nagylexikon megfelelő szócikkét idézem: „Gubó: az állattanban azon gombolyagszerű burkolat, amelybe főleg a szövőlepkék hernyói, mielőtt bábbá alakulnának át, magukat beburkolják. A burok fonómirigyeinek váladéka, amely a hernyó száján át kijöve, a levegőn csakhamar fonállá szilárdul meg. Némelyiknél ez igen finom, lefejthető és a selymet szolgáltatja. A gubó az egyes fajok szerint változó alakú és színű, és a báb védelmére szolgál.” Ugye mennyi mindenen ment keresztül a hírlapos szövőlepke? Mirigyek váladéka, fonállá szilárdulás, amelyből selyem készül elvtársi segedelemmel, miközben Isten szabad ege alatt felcsendül az áhítatos ének, melynek – kímélendő a kedves Olvasót – csak két strófáját szövöm a gubó-történet végére:

„Sződd a selymet elvtárs,
Selyemből lobogót.
Az vezesse harcra
A magyar dolgozót!

Állj a poszton elvtárs,
Tereád néz a nép,
Védd szabad hazáját,
Élesítsd fegyverét!”

Ennyi hát hírlapos szövőlepkénk kalandos története állattani nézőpontból. Zsenge ifjúságában – a ’90-es években – még a verescsillagos kommunista lobogót emelte a magosba, mára a csillag odalett, a selyem is kifakult, narancsszín árnyalatot kapott. Szövőlepkénk azonban ma is a poszton áll, s fegyverét nap mint nap élesítve védi szabad hazáját.

Eme természettudományos körítés után nézzük hát, mit szőtt ma derék szövőlepkénk. „Jobbik pénz” címmel Morvai Krisztinán élesítette fegyverét a hírlapos poszton őrködő elvtárs. Tegnap óta Morvait nyüstöli a Széles-szennylap, mert 2003-ban megbízást kapott egy kormányhivataltól. A hírlapos szövőlepkék szerint ezért Morvai – MSZP-zsoldos. Ezt a szálat szövi tovább mai vezérszövésében a szerencsétlen Thürmer-csemete.

Hogy ez az egész „ügy” műbalhé, arról értekeztem már tegnap, feltárván Martonyi János és cége bizonyára dúsan termő kapcsolatát a Horn-kormánnyal. Nem óhajtok hát az egész thürmeri anyaggal bíbelődni, aki akarja, olvassa el a szennylap honlapján (jobb oldalt felül, szövőlepkénk képével dúsítva). Az alábbiakban csak néhány idézetre fogok reflektálni, ahogy mondani szokás: miheztartás végett (de csúnya ez a kifejezés!).

Thürmeri gubójú szövőlepkénk ezt írja a Morvai-„ügy” kapcsán:

„Politikai pályájának sajátos zenitjére persze mindenki a maga módján jut el. A Jobbik nyilván sauli megvilágosodást jelentett liberális jogvédőnek, balhéhős, füvező egyetemistának és filmes ágymunkásnak egyaránt.”

Írja mindezt a fenti állattani fejlődés eredményeként létrejött szövőlepke. Aki – Morvaival ellentétben – pályájának tényleg sajátos zenitjére ért. Korábban már idéztem a hírlapos szövőlepke 1998-as önéletrajzát. Megismétlem néhány mondatát:

„A Munkáspárt tagja, képviselőjelöltje vagyok. Apám pedig az elnök. Nem azért lettem azonban a Munkáspárt tagja, mert apám a párt elnöke. Azért lettem az, mert igaza van. A Munkáspártnak van igaza!”

Oly szép ez, ismételjük el még egyszer: „A Munkáspártnak van igaza!” A mondat végi felkiáltójel a bolsevik öntudat nyomatékos jele. Öblösebb lesz tőle a mondat. Mivel is vádolta a hírlap-tulajdonos szombaton a Jobbikot? Azzal, hogy szerintük „egy igazság van, az ő igazságuk”. S Széles urunk szerint ez bolsevik mentalitás. Ezért oly figyelemreméltó szövőlepkénk vallomása: „A Munkáspártnak van igaza!” Ma ez a munkáspárti gubóból kikelt szövőlepke pályája zenitjére érve a Széles-szennylap külpolitikai rovatvezetője…

A Thürmer-csemete aztán arról beszél, hogy a Jobbiknál rejtélyes pénzek bukkantak fel, s ezek a „százmilliók késztették megvilágosodásra a párt mai celebjeit”. Ezt persze csak kérdezi, nem állítja. De egy bekezdés múlva a korábbi kérdés állítássá kerekedik:

„Az új vaslady kopottas zománcát hozta helyre ebből, a többiek is ebben látják a boldogulás lehetőségét. Radikálisan akarnak változtatni eddigi múltjukon, radikálisan javítani megélhetésükön. S mindezt leöntik a félelem undorító politikai mázával. Mert az elmúlt évek mocskának köszönhetően az ember retteg az állásáért, lakásáért, megélhetéséért és gyakorta egyszerű életéért is.”

Ez a szövegrészlet azt bizonyítja, hogy szövőlepkénkben nagyon élénk még a gubó emléke. A fonómirigyek váladéka, ugye emlékszik az állattani fejtegetés eme mozzanatára a kedves Olvasó? Nos, ez a váladék kibuggyant a hernyó száján (lásd a korábbi Pallas-idézetet!), a hírlapos levegőn fonállá szilárdult, s lett belőle a fenti szöveg. Hogy elménk megvilágosuljon, jöjjön egy másik idézet, méghozzá a Munkáspárt honlapjáról:

„A Jobbik hazugságával azt igyekszik elfeledtetni a kizsákmányolt magyar munkással, dolgozóval, hogy 1989-90-ben a néptől elvették a hatalmat, a munkástól a gyárat, szétverték a szocializmust és a legdurvább, leggyarmatibb kapitalizmust valósították meg. A Jobbik így igyekszik maga mellé állítani a munkást, az elégedetlen kispolgárt. A Jobbik kamatoztatja azt, hogy az emberek radikális változást akarnak. A Jobbik változást hirdet a tömegek érdekében, de változatlanságot fog teremteni a nagytőke érdekében. A nagytőke pedig örül ennek, megtűri a Jobbik szélsőséges kilengéseit. A nagytőke tudja: ha nem lenne Jobbik, most a kommunisták vihetnék harcba a dolgozókat, valahogyan úgy, ahogy most Athén és más görög városok utcáin történik. Ha nem lenne a Jobbik, most a Munkáspárt tartana nagy erőkkel a parlamentbe.”

A hírlapos szövőlepke is azzal érvel, hogy a Jobbik a félelemre játszik rá: az emberek rettegnek az állásukért, megélhetésükért, olykor már a puszta életükért. Erről beszél az idézett munkáspárti szöveg is. Szövőlepkénk rejtélyes százmilliókról regél – a munkáspárti szöveg pedig szintén a háttérben megbúvó nagytőkéről papol. Különös egybeesés, nem? Hogy ki írta az idézett munkáspárti szöveget. Természetesen Thürmer Gyula. Az idősebb. Mit mondjak, szép csapatmunka apa és fia között.
Szövőlepkénk persze a roma kérdést sem hagyja ki a pakliból. Szerinte a Jobbik válasza a cigánykérdésre – a bakancs. Szövőlepkénkből ezen a ponton mélysötét – akarom mondani: sötétveres – butaság buggyant ki némi váladékkal. A Jobbik programja ugyanis – még külső szakértők által is elismerten – határozott koncepcióval rendelkezik romaügyben. Például roma pedagógusok képzését, az állami ösztöndíjrendszer felélesztését szorgalmazzák, a romák integrálásának munkájába bevonnák az egyházakat és a civil szervezeteket is. Csak egy mondatot idézek a programból: „A teljes tanulási-képzési rendszert úgy kell megreformálni, hogy minél több cigány fiatal jusson el a munkaerőpiacon keresett képzettséghez.” Hol csattan itt a szövőlepkénk álmodta bakancs?

A cikk két rövid mondattal zárul:

„Élősködnek az ország félelmein.
E rémbuli színe egyszerre vörös és barna.”

Az első mondat idősebb Thürmer Gyula stílusában íródott. Az országon vagy annak bármely érzületén való élősködés – mint nyelvi fordulat – a kommunista nyelvhasználat öröksége. Az utolsó mondat viszont bizonyára nem tetszik a papának. Kizárólag a „vörös” miatt, mert a „barna” Thürmer-papa háza táján is kóser kifejezés.

Ezzel szövőlepkénk nyelvi rémbulijának a végére értünk. Olvasmányaimból tudom: a kommunisták különös anyagból vannak gyúrva. Ezt bizonyára így is van. Kívülállóként mondom ezt, mert engem nem oly kiválasztott anyagból formáztak, mint a hírlapos szövőlepkét. Én más gubóból keltem ki, nem szőttem, s pláne nem váltogattam a selymet. De azt is olvastam a különös anyagokról, hogy számukra egyszerre fontos a kritika és az önkritika, a bírálat és az önbírálat. Szövőlepkénk mintha elfeledte volna egykori gubó-létét. Ő csak mocskolódik, de nem néz a tükörbe. Más szemében kaparászik a szálka után, miközben mindkét szeméből vérveres gerendahalmok lógnak ki a Thököly útra. Pedig – minapi írásomban – oly szép emlékeket idéztem szövőlepkénk munkásmozgalmi múltjából! Haj, azok a daliás idők, amikor még kommunista ifjúsági szövetséget gründolt a kicsi Thürmer! Ihaj, de szép volt, amikor még Kádár elvtársat éltette, s az „ellenforradalom” sikeres leverésén olvadozott! Szövőlepkénk azonban nem akar emlékezni, pedig a bolsevik múltat máig nem tudta levetkezni. A fonómirigyek váladéka erős fonállá szilárdult. Ezért dühöng benne az identitászavar. Csak rá kell nézni az arcára. Az identitások közötti belső harcban fura alakzatot öltött. Nem beszélve a kólahörpölésről….

Korábban azt írtam, senkinek a múltjában nem akarok vájkálni. Szövőlepkénkkel azonban kivételt teszek, Isten bocsássa meg a vétkemet. Persze nem most. Nagyhét van, Jézus kereszthalálának és feltámadásának az ünnepe. Húsvét, azután pünkösd. Ilyenkor én nem vagyok hajlandó foglalkozni egykori fonómirigyek múltbéli váladékával. Inkább zenét hallgatok, sokat. Bach muzsikája nekem messze fontosabb, mint a szövőlepkénk egykori és mai váladéka. Várok még egy picikét, s ünnep múltán, megfelelő időben visszatérek majd a thürmeri gubó rejtelmeire. Addig is jó úszkálást – akarom mondani röpködést – kívánok neki az emésztőgödör felszínén….

P.S.: A www.kommunista.net vérveresben ázó honlapja arra méltatott, hogy szövőlepkénk gubólétéről rajzolt korábbi vázlatos látleletemet átvette a HunHír.Hu-tól. Elvtársi üdvözletet küldeni nem tudok, mert én nem különös, csak satnya anyagból készültem. Nem is az írásom közlése, avagy szerény személyem az érdekes, hanem a hozzászólások tartalma. Az egyikből idézek néhány sort: „Így viszont már érthető, hogy a HírTV-ben és az EchoTV-ben miért tud állandóan szerepelni Thürmer elnök elvtársunk. Én azt mondom, ez nem is baj, különben is a cél szentesíti az eszközt. Nem kell félni, az Elnökünk van olyan tapasztalt és dörzsölt kommunista, hogy átlát a szitán, elvtársak. Belülről, saját fegyverük által győzi le a reakciós fasisztákat!” Értjük, ugye? Belülről győzi le. Néhány szövőlepke segedelmével, akik szintén azt vallják: a cél szentesíti az eszközt.

Falusy Márton – HunHír.Hu