A Magyar Hírlap hétfői száma kivételesen nem bővelkedett az eszement jobbikozásban. Mintha elfáradtak volna Széles-gazda legényei. Találtam viszont egy-két tanulságos mondatot, bekezdést, gondolatot, amelyeket ezúton szeretnék megosztani az olvasóval. Ne tessék csodálkozni, olykor ebben a lapban is meg-megcsillan valami. Ahogy az emésztőgödörben is találtak már aranyat…
A hétfői vezércikket Szentesi Zöldi László körmölte. A hírlapos hadfi Demszky Gáborról értekezett, aki „a maga züllött képére formálta egész Budapestet”. Találó megállapítás. Ha a vidéki ember fölruccan a fővárosba, ma már – vagy inkább: még – nem Budapestre utazik, hanem Demszkyre.
A cikknek mindössze egyetlen részletére szeretném fölhívni a figyelmet, amely azt sejteti, hogy Szentesi Zölditől sem áll oly távol a „húsz évet a húsz évért” jobbikos szlogen. Idézem betűhíven:
„Ebben a városban több százezren ordítanak csaknem egyszerre, de az ordításuk még nem állt össze egységes akarattá. Majd amikor összeáll, Demszky Gábor bíróság elé kerül. Ott a helye, mert húsz év alatt a magánbirtokaként igazgatta a Magyar Köztársaság fővárosát. Mennyi stikli, összekacsintás, túlszámlázás, baráti telefon, sunyi pénzmosás zajlott és zajlik körülöttünk…”
Demszky húsz évéért tehát jár valami, ha jól értem Szentesi Zöldit. Ezek szerint csak abban van vitája a jobbikos legényekkel, hogy húsz évnyi garázdálkodásért mennyi is lenne a méltányos büntetés. Szerettem volna ezt megkérdezni tőle, de írásaihoz nem lehet hozzászólni. Letiltotta. Nincs más választásom, írok néki majd egy rövid elektronikus levelet. S ha válaszol, akkor álláspontjáról tájékoztatom a HunHír olvasóit is.
A hétfői lapszámban van azonban egy olyan írás, amely a vezércikk idézett részénél is jobban kiérdemli a figyelmünket. Bíró Zoltán, az MDF alapítója – s Huth Gergely találó kifejezésével élve: egykori „MSZMP-s vitéz” – rendszeres szerzője a lapnak. Igaz ugyan, hogy írásai – gondolatiság, nyelvi lelemény tekintetében – nem mérhetők össze Bogár Lászlóéival, de szókimondása, őszintesége önmagában is nagy érték. Hétfői cikkének a címe: „Jönnek az égből is”. Nem, nem az angyalok jönnek. Meg nem is a cigánygyerekek. Hanem az izraeliek.
A zsidó állam kémrepülőgépei már rég maguk mögött hagyták ugyan a Kárpát-medencét, Bíró írása azonban mégsem fölösleges utánlövés. Mert olyasmiket mond ki köntörfalazás nélkül, amikről ma beszélni szinte már tabu.
Azt mondja például Bíró, hogy Izrael „olyan jogokat tulajdonít magának, amilyeneket más államok nem”. Tudjuk ezt mindannyian, a hangfogóval fölszerelkezett hazai sajtóban azonban ez tabutéma. De olvassuk tovább Bíró szövegét:
„Izrael állam vezetői ma már nemcsak a palesztinokkal szemben engednek meg maguknak olyan brutalitást, ami más államok esetében a világ élénk tiltakozását, esetleg az érintett államok bojkottját vonná maga után. Izrael azonban kivételezett helyzetben van, s ennek tudatában valószínűleg úgy gondolják az állam vezetői, hogy ez a kivételezett helyzet az idők végezetéig fenntartható, és köteles mindenki más ehhez a helyzethez alkalmazkodni.”
Egyszerű, világos beszéd. Izrael már régen a nemzetközi jog fölé helyezte magát (Izrael egyik alapítóatyja a nemzetközi szerződéseket nemes egyszerűséggel „papírfecniknek” nevezte), s ezt nyugodtan, következmények nélkül megteheti. Az ENSZ rá vonatkozó határozatait lesöpri az asztalról, évtizedek óta békéről beszél, miközben ma is etnikai tisztogatást végez Palesztina földjén. Teheti, mert a világ többnyire hallgat. Aki pedig az embertelen, faji alapozású izraeli politika ellen mégis tiltakozik, az rögtön megkapja az „antiszemita” kitüntető címet. Mert a jogos bírálatra a menetrendszerű izraeli felelet mindig a támadás. De nézzük, mit mond erről Bíró Zoltán:
„Mondják, a legjobb védekezés a támadás. Lehet, hogy így igaz, de míg az antiszemitázás hosszú időn át hatásos fegyvernek bizonyult, mert a nácizmus óta mindenki fél ettől a megbélyegzéstől, ma már ennek a fegyvernek az éle a hosszú használatban kissé megkopott, és az ENSZ-nek, az Európai Uniónak, s lassacskán már az Egyesült Államoknak is kezd elege lenni az izraeli politikusok arroganciájából és abból, hogy önmagukra nézve semmilyen erkölcsi vagy nemzetközi jogi normát nem tartanak kötelezőnek.”
Egy ponton vitába szállnék Bíróval: nem hiszem, hogy az USÁ-nak is kezd elege lenni a zsidó állam vezetőinek viselkedéséből. Ennek nem sok jelét látni. Igaz, olykor elhangzik egy-két bíráló szó, de a lagymatag kritika folytatásaként az amerikai politikusok azonnal leteszik a hűségesküt Izrael mellett. Palesztina földjén ma sincs béke. Ha az USA valóban békét szeretne a Szentföldön, egy tollvonással megteremthetné azt. Például úgy, hogy befagyasztaná Izrael pénzügyi és katonai támogatását. De olvassuk tovább Bíró szövegét, aki a következő kormány teendőiről is beszél:
„Azt kell megvizsgálni először, hogy miért, mitől ilyen nyitott fejünk felett az égbolt. Miféle kivételes elkötelezettség köt bennünket Izraelhez? Mert jól láthatóvá lett, hogy nemcsak Joáv Blum seftelhet kormányzati támogatással Magyarországon, nemcsak megbízói ácsingózhatnak nagy és értékes földterületek iránt, de izraeli fegyveresek is jönnek-mennek ebben az országban, gyakorlatozhatnak éjszaka Ferihegyen, az ország egyik legfontosabb stratégiai pontján, jöhetnek a felderítőgépek, és érinthetik a ferihegyi leszállópálya betonját, megszerezhetnek bármilyen információt – polgárit és katonait -, ami csak érdekli őket, anélkül, hogy a magyar állam védeni próbálná önmagát és polgárait, és persze katonai objetktumait.”
Az írás címe most kapta meg igazi értelmét. Jönnek az izraeliek az égből, a vízen és szárazföldön – minden irányból. Nemcsak az ég nyitott a fejünk fölött, hanem az egész Kárpát-medence is tárva-nyitva. Huzatos hely lettünk, akárcsak egy átjáróház. Bíró szerint a következő kormánynak fel kell számolnia „ezt a veszélyes rendetlenséget és hazudozást”, s az elszámoltatásnak az ilyen légi esetekre is ki kell terjednie. „Felettünk az égboltra pedig jobban kellene ügyelni, nem jobban, mint Izrael a saját légterére. Ha már ilyen nyitott a miénk, néha kötelező lenne elreteszelni.”
Ez az „elreteszelni” – ez nagyon tetszik nekem. Persze nemcsak a légi folyosókat kellene „néha” elreteszelni, hanem a földieket is. Brutális népirtást folytató, s ráadásul arrogáns országgal nem lehetséges szívélyes, baráti kapcsolat. Legfeljebb csak távolságtartó, a kötelező minimumra szorítkozó érintkezés. Burkoltan ez is ott lappang a cikk utolsó soraiban:
„Amúgy köszönjük ezt a megdöbbentő és felvilágosító látogatást így a választások idején. Viszonozni aligha fogjuk, a magyar légierő gépei biztosan nem gyakorlatoznak majd Tel-Aviv felett, és nem érintenek izraeli leszállópályát. Nem is tehetnénk, nem is akarnánk. Annál inkább szeretnénk azonban biztonságban élni a magunk hazájában, a magyar állam védelme alatt.”
Mert Magyarország a magyaroké – fűzhetném hozzá az utolsó mondathoz. A baj csak az, hogy a győzelemre esélyes párt vezetői Izraellel kapcsolatban egészen más hangot szoktak megütni. Szeretném már látni végre azt a magyar miniszterelnököt, aki az etnikai tisztogatás, a palesztin területek elrablása, a „gyűlölet fala” ellen mellébeszélés nélkül, nyíltan felemeli a szavát. Aki a brutalitást brutalitásnak nevezi, az arroganciát arroganciának. Aki az erkölcsi elvek, a nemzetközi jog normáinak a megtartását kéri számon a zsidó állam vezetőin. Az elmúlt húsz évet inkább a maszatolás jellemezte. Az idézett bírói szavakat eleddig egyetlen parlamenti politikus sem mondta ki. Vajon miért?
Bíró Zoltán is azon hírlapos szerzők közé tartozik, akik – fölösleges szócséplés helyett – valós problémákról, veszélyekről beszélnek. Köszönet érte. Talán a Magyar Hírlap sorsa sem reménytelen…
P.S.: Egyik írásomban (Üzemzavar a Magyar Hírlapnál) azt állítottam – csak úgy mellékesen -, hogy Bogár László közgazdász két évtizedig volt az MSZMP tagja. A 001rothar becenévre hallgató olvasó ezt írta: „Egy apróság: 1978-tól 1989-ig nekem egy évtized, de nem kötözködöm.” Nem apróság, és nem kötözködés. Köszönet az észrevételért. Marhaságot írtam, hálás vagyok a korrekcióért. A jövőben is az leszek.
Falusy Márton – HunHír.Hu
