Március 27-én, szombaton fura írás jelent meg a Magyar Hírlap publicisztikai rovatában. A cenzorok nem voltak éberek, nem tudom, mi lehetett az üzemzavar oka. De erről majd az írás végén, előbb néhány szót a szombati lapszám egyéb szövegeiről. Mert csak ez utóbbiak fényében érti meg igazán a kedves Olvasó az üzemzavar súlyosságát.

Megszoktuk már, hogy a Magyar Hírlap első számú céltáblája a Jobbik. Kampány idején ez a jelenség igencsak furcsa. Végtére is nem a Jobbik kormányoz, nem a Jobbik lopta szét az országot, tehát nem ez a párt az igazi ellenfél. A Fidesznek nem a Jobbik-kormányt kell leváltania. A hírlapos urak és hölgyek mégis az új erőt ostorozzák, gyalázzák – érdemi, megfontolandó kritika helyett. A hírlapos hadjárat láttán hallgatni vétek, én is ezért állítom pellengérre oly sűrűn a lapot. S ezt fogom tenni az elkövetkező napokban is.

A lap szombati számának címoldalát a tulajdonos hatalmas fotója díszíti. Széles Gábor áll, szája nyitva, nyelve picikét kilóg. A milliárdos vállalkozóval Pindroch Tamás készített interjút, amely a lap 5. oldalán olvasható. Itt is méretes fotó köszön az olvasóra. Ezen a képen Széles Gábor már nem áll, hanem egy bőrkanapén ül. Itt is mosolyog, de szája csukva, nyelve tehát már befelé lóg. Az interjú címe: „A Jobbik bolsevik fröcsögése”.

Széles ebben a beszélgetésben megismétli korábbi állítását: a Jobbik a nemzeti bolsevizmus pártja. Széles megnézte a párt rendezvényeiről készült videókat, s azt tapasztalta, hogy a fekete ruhás, darutollas gárdisták a „biodíszletük”, neki pedig erről „Adolf Hitler SA-, SS-egyenruhásai vagy Szálasi Ferenc nyilas rendezvényei ugranak be”. Mindenkinek a magánügye, miről mi ugrik be neki, ugorjunk hát tovább.

Hitler után Lenin is szóba kerül, pontosabban a bolsevikok. Akik ugyan kisebbségben voltak, mégis a többségnek képzelték magukat. S lám, itt tapintható ki a Jobbik leninista öröksége: Vonáék is azt hirdetik, hogy „ők jelentik a többséget”, tehát ez igazi „bolsevik mentalitás”. Nem tisztem okítani Széles Gábort, csak annyit jegyzek meg csöndben: a 2002-es választási vereség után Orbán Viktor azt találta mondani, hogy a nemzet nem lehet ellenzékben. Nos, akkor a szocialisták vádolták a Fidesz elnökét azzal, hogy a kisebbségben lévő narancsosok többségnek képzelik magukat. Orbán kijelentésével persze nincs semmi baj, hiszen ő Szélesék szerint az egész nemzet sűrítménye. Ami nem fér bele, az már nem nemzet.

Aztán Széles visszakanyarodik a nácikhoz, az mégis csak hálásabb, ütősebb téma. Szóba kerül Göring, a Jobbik médiájáról pedig „a Goebbels vezette náci propaganda” jut az eszébe. Aztán jön az állítólagos „program-kritika”. Idézem szó szerint ezt a passzust, mert a fentebb említett üzemzavar megértéséhez fontos adalék.

„A jobbikos hőbörgéssel, a nagyképű össze-vissza szövegekkel – hogy például ki kell zavarni a külföldi tőkét – csak általános káosz alakulna ki az országban. Lehet, hogy ezzel elérnék a céljukat: statáriumot vezetnének be, aki pedig nem az ő nótájukat fújja, börtönbe zárnák, vagy kivégeznék. Ezt azért nem zárom ki, mert a Jobbik politikusainak médiaszereplései hihetetlen agresszivitást sugallnak. Ez a bolsevik öntudat a bolsevikok agresszivitásával párosul: politikusaik viselkedésmódja egyértelműen kifejezi, aki nem az ő nótájukat fújja, csak ellenség lehet. Azokat le kell zsidózni, pellengérre kell állítani, be kell feketíteni, tönkre kell tenni. Egy igazság van, az ő igazságuk.”

Ami a statárium, börtön, kivégzés vízióját illeti, erről egy szót sem érdemes ejteni. A hírlap-tulajdonos már nem nyalka ifjonc: széles tenyerű Fejenagy agyában megbuggyant valami, s most a végtermék – kicsi Pindrochunk buzgalmából – papírra ömlött. Ennyi. A külföldi tőke kizavarása – ez nem szerepel a Jobbik programjában, Széles tehát hazudott. Ami a befeketítést, tönkretételt illeti – ebben meg éppen a Magyar Hírlap jeleskedik. Minden áldott nap. S végül az „egy igazság van” kitételről eszembe jut, hogy valaki egyszer azt találta mondani: „Egy a tábor, egy a zászló”. Vajon ki adta ki ezt a „bolsevik” jelszót?

Az interjú további részében Széles Gábor az Ikarusról locsog, s ennek kapcsán üti-vágja Morvai Krisztinát. Ezzel nem foglalkozom, mert erre az „önmosdatásra” sem érdemes szót vesztegetni.

Lapozzunk inkább vissza a lap 3. oldalára. Itt található a vezércikk, szerzője az egyik főszerkesztő-helyettes, Huth Gergely nemzetes uram. Az írás címe: „Veszett kutyák”. A téma: a Barikád című hetilap. Pontosabban fogalmazva: a főzelék az új erő lapja, a feltét pedig a szokásos morvaizás, vonázás. Én csak a főzelékről ejtenék kevés szót, illetve a főszakácsról. Pörzse Sándorról. Nem ismerem Pörzse urat, pártatlan vagyok tehát az „ügyben”. Azt írja Huth Gergely, hogy „az igazság lapjának főszerkesztője immár ’veszett kutyáknak kijáró’ elveréssel, sintérteleppel fenyegeti vezércikkében munkatársunkat, Szentesi Zöldi Lászlót”, majd felteszi Pörzsének a kérdést: „ugye emlékszel, kedves Sándor, hogy utoljára ki ígért befogást és sintértelepet a bírálóinak?”

Az az igazság – és ezt nem Pörzse Sándor védelmében írom, nem szorul ő védelemre –, hogy Huth nemzetes uram kissé sietve futotta át a Barikád említett vezércikkét. Először: Huth írásában idézőjelben szerepel a „veszett kutyáknak kijáró” szövegrész. Ezt így Pörzse Sándor nem írta le. Talán sok kólát ivott Huth Gergely, azért csalta meg az emlékezete. Másodszor: Huth nem hivatkozik Pörzse cikkének egyik fontos részletére, amely a „veszett kutyák” jelzős szerkezetet megelőzi. Történt ugyanis, hogy Jászkiséren, egy lakossági fórumon Szentesi Zöldi László név szerint emlegetett néhány jobbikos vezetőt, s nem éppen nép-nemzeti-keresztény lelkülettel tette ezt. A jászkiséri Jobbik fel is jelentette az említett urat nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazásért. Pörzse úr Szentesi Zöldi jászkiséri ámokfutása kapcsán írja, hogy „Szentesi veszett kutyához hasonlít, aminek őrjöngés közben beakadt a foga a kerítésbe, és már régen magát vérezi össze. Az ilyen kutyát előbb-utóbb elviteti a sintérrel a gazda, mert már az egész falu előtt kényelmetlenné válik. Csak előtte még, akiket megtámadott, párszor jól elverik karikással is.” Szentesi Zöldi tehát nem „veszett kutya”, csak ahhoz hasonlít. Pörzse Sándor karikásos elverést tényleg említ (ez vélhetően csak költői túlzás), de sintérteleppel nem fenyeget. Csupán annyit mond, hogy előbb-utóbb a gazda is elviteti a sintérrel a veszett kutyát.

Szentesi Zöldi gazdája nem Pörzse Sándor. A gazda – Széles Gábor. Pörzse tehát senkit nem fenyeget, senkit nem akar elvitetni, csak jóslásba bocsátkozik Széles gazdával és a sintéri elvitellel kapcsolatban. Huth nemzetes uram tehát picinykét elferdítette a Barikád vezércikkének az üzenetét. Sok kóla benyakalása helyett alaposabban kellett volna olvasgatnia…

Huth Gergelyt magunk mögött hagyva a 13. oldalra lapozunk. Itt leljük meg Bogár László írását: „Mi is az a nagykoalíció?” Jut eszembe, Huth nemzetes uram fentebb idézett vezércikkében a Jobbik pénzügyminiszter-jelöltjét „MSZMP-s vitéz”-ként említi. Bogár László is vitéz. Egy évtizeden át – 1978-tól 1989-ig – vitézkedett az állampártban. És akkor mi van? Nem tudok arról, hogy bármilyen gazemberséget művelt volna. Azt viszont tudom, hogy ő a Magyar Hírlap egyik legjobb szerzője (ama kevés megmaradt közül). Huth Gergely és Szentesi Zöldi egészen más kategória: ők odáig sem érnek, ahol Bogár László sarkantyúja pönög.

A címben említett üzemzavar – Bogár László írásának közlése. Hogy ez az írás egyáltalán megjelenhetett. Nem jól működött az ellenőrzés, ugyanis a jeles közgazdász írása a hivatalos hírlapos irányvonal tökéletes cáfolata. Ráadásul Bogár a Huth által támadott Barikád hetilapban is publikál(t), tehát – ha úgy tetszik – ő az egyetlen vékonyka szál a két lap között. A Barikád február 4-én megjelent számának egyik legfontosabb cikke Bogár Lászlóé. Már a címe is sokat elárul: „Multik haza!” Idéztem fentebb Széles Gábor szavait a külföldi tőke állítólagos jobbikos elzavarásáról. Nem tudom, hogy a lapgazda vajon lapozgatja-e olykor a Barikád hetilapot….

Bogár László hírlapos cikkének első bekezdését szó szerint idézem:

„A Jobbik ’nagykoalícióval’ gyanúsítja a Fideszt és az MSZP-t. Bár a vád képtelenség, érdemes most mégis alaposabban szemügyre venni a kérdést. Számos jel utal ugyanis arra, hogy az előttünk álló évtized bővelkedik majd olyan politikai drámákban, amelyeknek felidézéséhez aligha van elégséges képzelőerőnk. Ezek a drámák elkerülhetetlenné teszik majd a szembenézést az úgynevezett rendszerváltás destruktív megosztottságaival. Azzal, hogy az elmúlt húsz év során létrejött valamennyi politikai alakzat azért bukott meg, mert bennük az egymással szemben álló, sőt logikailag egymást kizáró erők rejtett konfliktusainak káosza kavargott. És ami ebből logikailag következik, hogy a nemzetstratégiai szempontból ’összetartozó’ erők mindeddig nem voltak képesek egy alakzatba szerveződni, sőt többnyire pusztították egymást, és pusztítják ma is. Ez a döntő oka annak, hogy maga a rendszer is összeomlani látszik”.

A kedves Olvasó bizonyára érzi, ez merőben más hang, mint amit a hírlapos slapajok általában megütnek. Bogár sokszor leírta, most is leírja, hogy a ’80-as években két „létalternatíva” alakult ki az MSZMP-ben: az egyik az Aczél György nevével fémjelzett „globalista”, tehát a globális „birodalmat” feltétel nélkül kiszolgáló, a másik a Pozsgay nevéhez köthető nemzeti „létstratégia”. Az aczéli alternatíva nyúlványa a későbbi SZDSZ, míg a Pozsgay-vonal támasza „kívül” az MDF volt. Amikor az állampárt összeomlott, az volt a tét: melyik alternatíva kerekedik felül. Nemcsak az MSZP-ben, hanem az akkori legerősebb pártban, az MDF-ben is. Az elmúlt húsz év lényege az volt, hogy – kormányoktól függetlenül – mindig az SZDSZ által képviselt alternatíva érvényesült, amelynek a logikája az, hogy „a mindenkori kormány biztosítsa a birodalom kifosztó szivattyúinak zavartalan működését, és a kifosztott ’bennszülöttek’ féken tartását”.

Bogár szerint az MDF, KDNP és a kisgazdák „szétroncsolódása” annak volt a következménye, hogy az említett pártokban egyszerre volt jelen a nemzeti vonal és a lappangó „világ-SZDSZ”, s e két erő rejtett küzdelme az említett pártok széthullásához vezetett. Az SZDSZ tehát nemcsak egy párt (volt), hanem a globális létalternatíva minden pártban rejtetten jelen lévő „különítménye”. Ez Bogár legfontosabb meglátása, s ezt érdemes végiggondolni. Bogár meg is teszi. Idézem a cikk utolsó bekezdését:

„A Fidesz, akárcsak a többi politikai alakzat, szintén kettős szerkezetű, a népnemzeti radikalizmustól a liberális ’globalokratákig’ a politikai színkép minden eleme jelen van benne. Nagyarányú győzelme tehát önmagában nem ad választ a nemzet előtt álló alapvető stratégiai kérdésre. Arra tudniillik, hogy a Fidesz győzelme megnyitja-e az utat a valamennyi politikai pártban jelenlévő nemzeti erők ’nagykoalíciója’ előtt. Vagyis, hogy a régi rendszer utolsó vagy az új rendszer első kormánya lesz-e.”

Nem győztem csodálkozni, hogy ez a bekezdés nyomdafestéket kapott a Széles-lapban. A szombati számot szerkesztő Szentesi Zöldi nem volt kellően éber, csak el ne vitesse ezért az üzemzavarért a sintérrel a gazda! Bogár László szerint ugyanis a Fidesz esetleges nagyarányú győzelme még nem jelent igazi változást. Bogár azt állítja, hogy a Fideszben is jelen van a „világ-SZDSZ”, tehát a globalista „létalternatíva”, mert a narancsos párt is kettős szerkezetű. A szerző szerint az a kérdés, hogy a nemzeti szárny felül tud-e kerekedni, s ezzel megnyílik-e az út a nemzeti erők összefogása előtt. Bogár nem az „egy a tábor, egy a zászló” jelszót lobogtatja – összefogásról beszél. A nemzeti erők „nagykoalíciójáról”. Amelyben – bár ezt ő nyíltan így nem mondja ki, de a sorok mögött ott van – természetesen a Jobbiknak is helye lenne.

Az áprilisi választás tétje tehát rendkívül nagy. Érdekes, hogy Bogár hírlapos írásának utolsó sora szinte szó szerint megjelent már a Barikád említett februári számában (remek szöveg, ajánlom Huth nemzetes uram figyelmébe). Akkor így fejezte be írását: /…/ A választáson az dől el, hogy az új kormány a rendszerváltás most megbukó régi rendszerének utolsó kormánya lesz, vagy a reményeink szerint felépülni kezdő új rendszer első kormánya”.

Ritka hang ez a mai Magyar Hírlapban. Semmi „bolsevik fröcsögés”, helyette világos és megfontolandó kritika. S ez persze – rejtetten – a Magyar Hírlap irányvonalának a bírálata is, hisz ez a lap nap mint nap nagy erőkkel munkálkodik a nemzeti erők szétverésén. Lehet persze, hogy Széles-gazda előbb-utóbb irányt vált. Láttunk már karón varjút…

A felmérések a Fidesz nagyarányú győzelmét jósolják. Ma tehát a Fidesz térfelén pattog a labda. Ha a pártban meglévő nemzeti erők alulmaradnak, akkor a rendszerváltozás összeomló rendszere menthetetlenül maga alá temeti az egész narancsot. A szebb jövő felé tehát csak egy út vezet. Amint azt Bogár tanár úrtól is megtudtuk, egy apró üzemzavarnak köszönhetően…

Falusy Márton – HunHír.Hu