Amikor néhány évvel ezelőtt megvásárolta a Magyar Hírlap című liberális nyomdaterméket, Széles Gábor azt nyilatkozta, hogy szeretné a lapot középre „pozicionálni”. Újságírók jöttek-mentek, a lap araszolgatott a közép felé. Kocsis L. Mihály főszerkesztősége idején a Magyar Hírlap végleg megszabadult baloldali-liberális örökségétől: mérvadó lappá vált. Komoly, elemző publicisztikái, kulturális anyagokban gazdag, rangos hétvégi melléklete méltán váltott ki elismerést. 2008. nyarán a tulajdonos a váltás mellett döntött: menesztette Kocsis L. Mihályt – aki először a sportrovat élére került, mielőtt végleg kirúgták -, s a főszerkesztői széket Stefka István foglalta el.

Az ő vezérlete alatt azután megindult a mocsár felé a lap. Stefkának sikerült a váltást viharos gyorsasággal levezényelnie: másfél év alatt bulvárlapot fabrikált a polgári napilapból. Megszüntette az újság hétvégi mellékletét, helyét valami „új stílusú” celebes zagyvalék vette át. Az okosan érvelő, pezsdítő szellemi vitákat ébresztő publicisztikákat fölváltották a többnyire silány nyelvi mezbe öltöztetett patologikus dühkitörések. A nemrég még színvonalas, konzervatív szellemiségű lap elindult a mocsár felé vezető úton. Mára már a mocsár fenekére „pozicionálták” a lapot – onnan pedig nincs visszaút. Egy konzervatív-polgári napilapot könnyű szennylappá zülleszteni. Szennylapot konzervatív lappá formálni azonban nem lehet. Ilyesmire még nem volt példa a sajtótörténetben.

Az elmúlt hetekben egyre intenzívebben termeli a szennyet a magát „polgári”-nak nevező lap. Mintha az egykori hírhedt kommunista lapot, a Szabad Népet olvasnánk: a politikai ellenfél lejáratására minden eszközt felhasznál Stefka István és csapata. Nincsenek erkölcsi megfontolások, náluk a cél szentesíti az eszközt. A Magyar Hírlap irányvonala: az ellenfél mocskolása, rágalmazása. A Magyar Hírlap értékrendje: az alpáriság. Nincs ellenvélemény, mindenki parancsot teljesít. Ez lenne a polgári értékrend? Nem, nem. A lapból ma már a mocsár fojtogató bűze árad.

Pillantsunk bele ebbe a széles mocsárvilágba. Február végén terjedelmes levelet írt Vona Gábornak a lap vezérpublicistája, Bayer Zsolt. Erről már írtam korábban, mondandómat ezért nem részletezem. Azt viszont szükségesnek tartom megjegyezni, hogy az álkérdéseket sorjáztató, hamisításoktól sem mentes levélre adott válasz közlésétől a Magyar Hírlap vezetése elzárkózott. A nyílt levél címzettje, Vona Gábor tehát nem kapott lehetőséget arra, hogy sorai a Magyar Hírlap hasábjain jelenjenek meg. Ez a szerkesztési gyakorlat a Szabad Nép szellemi öröksége: vádolunk, rágalmazunk, de a megtámadott félnek nem biztosítjuk a véleménynyilvánítás, a „magamentség” alapvető jogát.

A Bayer-levél azonban csak egy előre megtervezett hadjárat kezdete volt. Március 6-án a Magyar Hírlap interjút közölt a lap tulajdonosával, Széles Gáborral. „A Jobbik a nemzeti bolsevizmus pártja” – hirdette az interjú címe. A milliárdos vállalkozó párhuzamot vont a Jobbik és „a történelmi kommunista, illetve náci alakzatok” között, de hogy ezt a véleményét milyen tényekre alapozta, az nem derül ki az amúgy unalmas interjúból. Érvek tehát nincsenek – helyüket átveszik a panelelemekből épülő minősítések. A megbélyegzések. Nekem különösen „a történelmi kommunista” jelzős szerkezet tetszik – ezek szerint van „nem történelmi kommunista” alakzat is? Egyszer majd megkérdezem Széles Gábortól, ha összefutunk…

Ugyancsak március 6-án adta hírül a Magyar Hírlap, hogy – a Magyar Nemzet egyik újságírója mellett – Bayer Zsoltnak ítélték oda a Szellemi Honvédelem díjat. Ezt az elismerést azok a „nemzeti-polgári értékrendű újságírók” érdemlik ki, akik a Magyar Nemzet alapító főszerkesztőjének, Pethő Sándornak a szellemiségét követik. A díj átadásakor a Magyar Hírlap főszerkesztő-helyettese, Szentesi Zöldi László méltatta Bayer „életművét”. Idézek a laudációból: „Haladjunk csak visszafelé az időben: Bayer Csoóri Sándor kezét fogja, Csoóri Illyését, Illyés Babitsét, Babits Adyét, Ady Arany Jánosét, ő Petőfiét és így tovább.” Magyarán: a Magyar Hírlap „nemzeti-polgári” díjjal ékesített vezérpublicistája Petőfi, Arany, Ady, Babits, Illyés, Csoóri szellemi örököse. Egy szem a láncban. Nem is maradt ki a laudációból a jövőre vonatkozó jóslat: „Egyvalamiben biztos vagyok: Bayer Zsolt neve és életműve fennmarad az időben.” Én ebben erősen kételkedem. Bayer Zsoltnak ugyanis – egyelőre – nincs „életműve”. Számomra szentségtörés az ő nevét Babitséval, Illyésével, Csoóriéval egy szinten emlegetni…

Március 8-án az előbb említett főszerkesztő-helyettes írta a Magyar Hírlap vezércikkét (Jobbról át!). Szentesi Zöldi úr a jobbikos szimpatizánsokat óhajtja meggyőzni, s beterelni a fideszes akolba. Mazsolázzunk ebből az írásból is.

„A Jobbik nem a hazai, hanem az 1933-as berlini és 1937-es moszkvai talajból sarjad. /…/ A Jobbik mögött nincs intellektus, nincs észérv, nincs szakértelem, csak indulat.”

A szerző tehát azt állítja, hogy a Jobbik szellemi gyökerei a náci Németországban és a sztálini „nagy terror” népirtó bűntettében lelhetők fel. Hogy miért? Azt Szentesi Zöldi úr nem árulja el. Ő és társai nem szoktak érvelni. Ők csak kimondják a – parancsba kapott – verdiktet. Ahogy ez a Szabad Nép regnálása idején is dívott. Ami pedig a „szakértelem” hiányát illeti: emlékszünk még az 1994-es kampányra? Akkor Horn Gyuláék emlegették előszeretettel, hogy az a bizonyos „szakértelem” csak náluk terem… De folytassuk az idézetet:

„Dühöngő szenvedélyük merőben idegen a magyar szellemtől, és semmi közük nagy gondolkodóinkhoz, elődeinkhez, a nemzeti ügy valódi apostolaihoz. Széchenyi, Deák, Szekfű Gyula, Németh László ma harcolna a Jobbik ellen, ahogyan a maga korában mindegyik harcolt is a nemzeti túlzás és önsorsrontó demagógia ellen.”

A fentiekhez csak egyetlen megjegyzés. Szekfű Gyula és Németh László – köztudottan – ellenfelek voltak. Két különböző világ. Oly távol álltak egymástól, mint például – elnézést az esetlen példáért – Szentesi Zöldi László és a józan, érvelő újságírás. Tessék elolvasni Németh 1940-ben írott, könyvnyi terjedelmű Szekfű-esszéjét. Brilliáns szöveg. Hadd idézzek a szöveg végéről: „Szekfű Gyula húsz éven át a Habsburg-restauráció érdekében csinált nekünk múltat és jelent, s ennek a képtelen történelmietlen rögeszmének a szolgálatába toboroz ma is, amikor a magyarságot történelme legnagyobb próbájára kellene józanul elkészíteni – minden hatalmában álló embert és politikájába vonható gondolatot.” Németh veszélyesnek tartotta a szekfűi gondolkodást, amelyben „egy magyarellenes szelekció százados megrögzítését, népünk elszigetelését” látta, s küzdött is ellene a toll pazarul forgatott fegyverével. Ugyanakkor veszélyesnek ítélt ellenfelét nem szidalmazta, hiszen tudta, hogy „akit veszélyesnek érzek, meg is kell becsülnöm”. Igen, akkoriban még ez a vitastílus uralta e hont. Az ellenfél megbecsülése volt a vita vezérelve. Németh László – akinek nézeteit többek között Bibó István is osztotta – nem rágalmakkal, alpárisággal, érvekkel alá nem támasztott kijelentésekkel rontott Szekfűnek, holott meg volt győződve arról, hogy „egy múltjára szorult népnek a múltját kell visszapörölnöm”. A feladat ma sem kisebb – de akkor Szentesi Zöldi László miért nem érvekkel, az ész meggyőző erejével lép fel, miért engedi szabadjára indulatait, miért nácizza, bolsevikozza a Jobbikot? Ismétlem, ez a Szabad Nép öröksége – olyan teher, amitől ideje lenne megszabadulnunk. Széchenyi, Deák, Szekfű Gyula és Németh László ma harcolna a Magyar Hírlap szellemisége ellen.

Szentesi Zöldi vezércikkében még azt is közli, hogy a Jobbik bekerülése az Országgyűlésbe „a nemzet szégyene lesz”. Lelke rajta, nem érzem feljogosítva magam, hogy vitába szálljak vele. Engem ugyanis senki sem hatalmazott föl arra, hogy a nemzet nevében szóljak. Ezért nem is beszélek „a nemzet szégyené”-ről.

Szentesi Zöldi László harci riadójának másnapján, március 9-én terjedelmes anyag jelent meg a Magyar Hírlapban: „Jobbik erkölcs: Vona Gábor kettős élete?” Az újság azt a korábban az interneten már megjelent anyagot vette át, amely Vona Gábor állítólagos iwiwes – erotikus – levelezéséből szemelgetett. „Szexbotrányba keveredett Vona Gábor” – olvashattuk az összeállítás bevezető soraiban. Mondjuk ki őszintén: ezzel az anyaggal a Magyar Hírlap megérkezett a mocsár fenekére. Ennél már nincs lejjebb, bár egyik, évek óta már a földben porladó ötvenhatos „atyai jóbarátom” tanított meg egykoron arra a bölcsességre, hogy a mélypontnál mindig van mélyebb pont. Én nem vagyok ennyire pesszimista….
A Vona Gábor „szexbotrányáról” szóló összeállítással a Magyar Hírlap átlépett egy határt. Komoly lap eleddig nem vetemedett ilyesmire – csak bulvárlapok. Mások magánlevelezésében kutakodni – nemcsak jogsértő, hanem alpári viselkedés is. Erkölcstelen. Ez már a kocsmai zugírászat terepe…

Ami a föltálalt anyagot illeti, két eset lehetséges. Az állítólagos Vona-levelezés hamisítvány. A Jobbik alelnökének cáfolata is ezt erősíti. Ezt a vélekedést támasztja alá továbbá az is, hogy a Magyar Hírlap inszinuációja semmiféle visszhangot nem keltett. A honi médiában nem lett hír az állítólagos szexbotrány. Hiszen a józan újságírók tudják, ilyen levelezést könnyen lehet politikai indítékú lejáratás céljára „gyártani”. Ha jól olvastam, Vona Gábor meg is teszi a szükséges jogi lépéseket a Magyar Hírlap ellen. Előre megjósolható: ha perre viszi a dolgot, rengeteg pénzt fog fizetni a lap kiadója, főszerkesztője és a cikkírója a Jobbik elnökének.

De tegyük fel, hogy a „szexbotrány” igaz. Hogy a közölt iwiwes levelezés nem hamisítvány. Ebben az esetben szintén bűncselekmény történt. Amiért a Magyar Hírlapot ugyancsak elmeszelné a bíróság. De visszatérve a lényegre: minden ember magánélete szent. A magánlevelezés sem tartozik a nyilvánosságra. Akár valódi, akár hamisítvány a „szexlevelezés”, a Magyar Hírlap eljárására nincs mentség. Stefka István és csapata – tehát az a társaság, amelyik erre a gyalázatra vetemedett – örökre kiírta magát a magyar sajtóból. Amit ők művelnek – ismétlem – az nem újságírás. Csupán kocsmai zugírászat.

A fentiekhez még egy adalék. Talán nem sokan tudják, hogy a kocsmai zugírászat nagymestere, Stefka István megbízott előadóként egyetemen tanít. Bizony. Méghozzá a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának polgári jogi tanszékén. Szerda délutánonként tartja meg bizonyára nagy sikerű előadásait ezzel a címmel: „Konzervatív sajtó az elektronikus médiában”. (Bevallom, számomra a cím fölöttébb zavaros: a sajtó a médiában?) Stefka „tárgya” – az egyetem honlapja szerint – szabadon választható a nappali tagozaton. Gondolom, sűrű sorokban vonulnak a nappalis hallgatók szerda délutánonként meghallgatni a nagyhírű embert. Aki olykor talán tényleg a konzervatív sajtó gurujának képzeli magát. Hogy mit keres egy ilyen előadás és egy ilyen előadó a polgári jogi tanszéken?

Fogalmam sincs. Abban viszont biztos vagyok, hogy a kocsmai zugírászat és a konzervatív sajtó két külön világ. Nem értem, hogy az alpáriságban vezető Magyar Hírlap főszerkesztője mit keres egy katolikus egyetemen. S miért tarthat előadást éppen egy ilyen ember a konzervatív sajtóról. Olyan ez, mintha a rabbiképzőben egy disznóölésben jártas ember tartana szabadon választható előadást a szegény malacok kibelezésének a módszertanáról….

(folytatjuk)

Falusy Márton – HunHír.Hu