Ha én lennék Bayer Zsolt, megkérdezném a rabbitól, hogyan lehet úgy vizeléshez előkészíteni (például piszoárnál) a nemzőszervet, hogy az ember nem ér hozzá a kezével. Kesztyűt kell húzni, vagy valamilyen speciális eszközzel (csipesszel, harapófogóval) kell elővarázsolni a fehérnemű alól?

A címbéli felszólítás ötlött eszembe minap, amikor nosztalgiából újra elolvastam Bayer Zsolt Vonatrablás című, Köves Slomóhoz intézett nyílt levelét (Magyar Hírlap, 2010. 02. 12.). A jeles publicista ezzel a mondattal kezdte levelét: „Kérdéseim vannak Önhöz, mert Öntől még érdemes kérdezni”. S kérdezett is, de olyasmit, amihez a rabbinak semmi köze nincs. Pedig lett volna mit kérdezni a rabbitól. Ha ugyanis valaki ellátogat a Köves Slomó vezette Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) honlapjára, s végigböngészi az ott található gazdag anyagot, óhatatlanul késztetést érez arra, hogy a „Kérdezd a Rabbit” linkre klikkeljen. Különösen nagy késztetést érezhet erre egy olyan publicista, aki – mint a Vona Gábornak címzett újabb nyílt levelében írta – a „magyar-zsidó együttélés” ügyében elég sok konfliktust vállalt.

Távol álljon tőlem, hogy tanácsot adjak a Magyar Hírlap vezérpublicistájának. Az alábbiakban csak a figyelmét szeretném fölhívni egy-két olyan apróságra, amelyeket egy következő nyílt levélben megkérdezhet a rabbitól. Ezért ezt az írást „ajándékba” küldöm Bayer Zsoltnak, hátha egy-két passzusa kérdéseket ébreszt benne. S akkor lesz is mire válaszolnia Köves Slomónak.

Mielőtt az említett egy-két apróságról beszélnék, illendőnek tartom a Köves Slomó rabbi által vezetett EMIH rövid bemutatását. Az alábbi információkat a hitközség honlapjáról – www.zsido.com – merítettem.
A második világháború előtt a hazai zsidóságon belül három irányzat létezett: a neológ, az ortodox és a Statusquo Ante. Közel másfél évszázada, a kiegyezés után egy évvel Eötvös József kultuszminiszter a reformpárti zsidók kezdeményezésére összehívta a magyarországi izraeliták kongresszusát, hogy az megválassza azt a vezetőséget, amely a kormány tárgyalópartnere lehet hitközségi és iskolai ügyekben. A kongresszuson részt vevők többsége az asszimilációt, a vallási reformot és az ősi gyökerektől való bizonyos mértékű elszakadást sürgette. Ez a reformirányzat – a neológia.

Az ortodox zsidók nem óhajtották feladni az ősi hagyományt és szokásjogot, nem fogadták el a neológok uralta központi vezetőséget, ezért kivonultak a kongresszusról. Létrehozták saját hitközségeiket, intézményeiket, s nemsokára létrejött egy ortodox zsidó csúcsszerv is.

Az ortodoxok és a neológok között szakadék keletkezett: az ortodoxok nemcsak a reformokat nem fogadták el, a reformok híveit sem tekintették zsidóknak. A két irányzat tehát megosztotta a hazai zsidóságot.

Ezzel a szakadással szemben a neológok és ortodoxok ellentéteit mérsékelni igyekvő, ún. Statusquo Ante hitközségek jöttek létre. A Statusquo Ante annyit jelent: a kongresszus előtti állapotokat – a status quot – fenntartó. A Statusquo Ante hívei az ortodoxokhoz hasonlóan szintén ragaszkodtak az ősi hagyományokhoz, s szintén a Sulchán Áruchot tekintették mérvadónak. Ugyanakkor a neológia és ortodoxia közötti szakadék felszámolását akarták elérni, mert egységes zsidó közösségben gondolkodtak. A közös értékek megtalálását hirdették.

A Statusquo Ante hitközségek szintén létrehozták országos szervezetüket, amelynek célja a hagyományoknak és a magyar zsidóság egységes arculatának a megőrzése volt. 1945 után ez a szervezet megszűnt, s csak több mint fél évtized múltán éledt újra.

2004 májusában alakult meg az EMIH, amely célul tűzte ki a Statusquo Ante hitközségek hitéleti tevékenységének a megújítását. Az EMIH célja, hogy a hazai zsidóságnak „azt a kilencven százalékát karolja fel, amely már nemzedékek óta semmilyen módon nem kötődik gyökereihez”. Az EMIH „egy új, konzervatív értékek és ősi gyökerek után kutató fiatal nemzedék képviselője, amely a Statusquo irányzat megújításával egyesíti az autentikus értékrendet és ortodox hagyományokat a nyitottsággal és dinamikus gondolkodással”. Az EMIH megalakulásával helyreállt a hazai zsidóság másfél évszázaddal ezelőtti hármas tagolása. Az EMIH szoros kapcsolatban áll a Magyarországi Autonóm Ortodox Izraelita Hitközséggel, s együttműködésre törekszik a neológ irányzatú Mazsihisszel, amelyet ugyanakkor nem tekint az egész hazai zsidóság kizárólagos képviselőjének.

Hogy pontosabb képet nyerjünk a Köves Slomó rabbi vezette hitközségről, pillantsunk bele az említett honlapon található Alapszabályba.

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) Alapszabálya azt mondja, hogy a hitközség „elmozdíthatatlan alapköve a Tóra, a Szóbeli Tan, és a törvényhozók tanításai (Sulchán Áruch), a híres ortodox rabbik útmutatásaira támaszkodva” (Alapszabály II./ 1. pont).

A Tóráról (a mózesi Írott Tan) és a Szóbeli Tanról (Talmud) mindenkinek van némi fogalma. Az idézettben említett Sulchán Áruchról azonban a nem zsidók többsége keveset tud. Az Alapszabályban a Sulchán Áruchra való hivatkozás többször is megjelenik:

„A Hitközség vallási elveinek minden szempontból kizárólagos alapjai a Sulchán Áruchban megfogalmazott hitelvek és szokásjogok. Az ebben a törvénykönyvben megfogalmazottaktól semmilyen esetre sem térhet el a Hitközség.” (Alapszabály II./3.)

Végül még egy fontos idézet:

„Nincs módunk a Sulchán Áruchban részletezett passzusokat itt aprólékosan felsorolni. A Sulchán Áruch minden passzusa azonban a Hitközség számára alappillér, amelyet sem megváltoztatni, sem figyelmen kívül hagyni nem fogunk. A nagy Sulchán Áruchban részletezettek rövid kivonata a Slomó Ganzfried által írt Kicur Sulchán Áruch magyar nyelvre is lefordított kivonatában megtalálhatók.” (Alapszabály II./7.)

Érdekesség, hogy a neológ irányzatú Mazsihisz Alapszabálya is említi a Sulchán Áruchot: a Mazsihisz tagja lehet minden olyan hitközség, amely „kinyilvánítja, hogy a Sulchán Áruch szabályait követő személyek közössége, és ezen szabályok szerint működik” (I. rész I. fejezet 6. § /1/ bekezdés).
Ha én Bayer Zsolt lennék, s nyílt levelet írnék, elsőként azt kérdezném Köves Slomótól: ha a neológ irányzatú Mazsihisz is a Sulchán Áruch alapján áll, akkor mi a különbség a két szervezet között? Akkor mi a különbség a neológia és ortodoxia között? Talán az, hogy az EMIH vallási elveinek „kizárólagos alapjai” a Sulchán Áruchban megfogalmazottak?

Nézzük hát, mi is a Sulchán Áruch, amelynek – mint fentebb idéztem – „minden passzusa” az EMIH számára „alappillér”.

A 16. században jelent meg Joszef Káró műve, a Sulchán Áruch, ami magyarul azt jelenti: „Terített asztal”. A zsidó élet törvényeinek „terített asztala”. Káró célja az volt, hogy legyen egy olyan egységes törvénykódex, amely egységbe fűzi a szétszórtan élő zsidóságot, s megszünteti a korábbi eltéréseket, viszályokat. Ebben a művében Káró az idevágó korábbi munkák figyelembevételével összegyűjtötte a zsidóság törvényeinek anyagát: ez a kódex a zsidó ember életének legapróbb megnyilvánulásait is szabályozza, egyszerre törvény- és szertartáskönyv. A Sulchán Áruch ma is a zsidóság jogi kódexe. A hatalmas anyagból kivonatos, rövidített kiadások is megjelentek különböző fordításokban, mint a 19. század második felében az ún. Kicur Sulchán Áruch, a fenti idézetben szereplő Slomó Ganzfried munkája. Ez magyarul is olvasható az EMIH honlapján. A Sulchán Áruchnak – a Talmudhoz hasonlóan – nincs teljes magyar fordítása.

A mű négy részben (azokon belül fejezetekben, paragrafusokban) szabályozza a zsidó ember életének szinte minden pillanatát – a reggeli cipőfűzéstől az ünnepek megtartásának legapróbb részletéig. Mivel – ismétlem – a teljes szöveg nem áll rendelkezésre magyarul, ezért az EMIH honlapján található kivonatos anyagból (Kicur Sulchán Áruch) szemelgetek.

A mű 3. fejezete az öltözködés és a járás szabályait rögzíti. Két részletet idézek:

„Ne járjunk más népek (bálványimádók) vallástörvényei szerint és ne iparkodjunk hasonlókká lenni hozzájuk sem ruházatban, sem hajviseletükben, stb.; mert ez áll a Tórában (3Mózes 20: 23): ’Ne járj a bálványimádók törvényei szerint’.”

„Óvakodjon a férfi attól, hogy két nő között menjen, és a nő, hogy két férfi között menjen. Ne járjon az ember két kutya vagy két sertés között, és éppúgy ne engedjenek kutyát vagy sertést maguk között menni.”

Az első idézetben szereplő bálványimádók – a nem zsidók. Tehát például mi, keresztény magyarok. Az idézett passzus a zsidó különállást hirdeti ruházatban, hajviseletben – a bálványimádóktól való különbözés jegyében. Ha én lennék Bayer Zsolt, lenne kérdésem a rabbihoz…

A második idézeten a kedves Olvasó valószínűleg jót kacagott. Manapság, az atomkorszakban nem sűrűn fordul elő, hogy az ember – zsidó vagy nem zsidó – két sertés között ballag. Ha én lennék Bayer Zsolt, megkérdezném a rabbitól, hogy az EMIH által vallott és fentebb idézett elvvel – miszerint az ortodox hagyományokat kívánják ötvözni a „nyitottsággal és dinamikus gondolkodással” – miként fér össze a fenti sertés-problematika. Nem beszélve a nő két férfi közötti elhelyezkedésének a tilalmáról…

Nézzük a mű 4. fejezetét. Ez a rész az illemhelyen való viselkedéssel és a szükség elvégzése utáni ima szabályaival foglalkozik. Jöjjön néhány részlet:

„Ha nyílt helyen végzi szükségletét, hol elválasztó falak nincsenek, vagy más mögé nem bújhat, legyen akkor arca dél felé, háta észak felé fordulva, vagy megfordítva, de sose üljön kelet vagy nyugat felé forduló irányban.”
„Ha a férfi állva vizel, ügyeljen arra, hogy ruháját, cipőjét vizelet ne érje, de viszont óvakodjon attól, hogy nemzőszervét kezével megfogja.”
„Illemhelyen tilos a Tóra szavain vagy törvényein elmélkedni, azért, ha ott van, gondoljon szándékosan üzleteire és számláira, hogy ne jusson valamely Tóraszó vagy Isten ments valamely bűnös gondolat az eszébe.”
„A tisztítás műveletét az ember papírral, ne a jobb kezével végezze, mert azzal köti a tfilint (értsd: imaszíjat) a bal kezére, sem bal kezének középső ujjával, mert arra csavarja a tfilinnek szíját.”

Ha én lennék Bayer Zsolt, megkérdezném a rabbitól, hogyan lehet úgy vizeléshez előkészíteni (például piszoárnál) a nemzőszervet, hogy az ember nem ér hozzá a kezével. Kesztyűt kell húzni, vagy valamilyen speciális eszközzel (csipesszel, harapófogóval) kell elővarázsolni a fehérnemű alól? S azt is megkérdezném, hogy az illemhelyen mire gondolhat még az, akinek nincsenek üzleti ügyei, számlái? Én például bizony elég sokat szoktam elmélkedni illemhelyen is a gondviselésről…. Ami pedig a papírral történő tisztítás előírásait illeti, kipróbáltam. Eleve jobbkezes vagyok, azt nem használhatnám, ha zsidó lennék, ráadásul a bal kezem középső ujja is tiltva vagyon. Mit mondjak – kínlódtam elég hosszan, a papír csak szakadt, szakadt. Szóval én megkérdezném a rabbitól, hogyan fér össze a vécépapír használatának szigorú szabályozása a „nyitottsággal és dinamikus gondolkodással”?

Kotorásszunk tovább a Sulchán Aruchban. A következő idézeteket már nem, vagy csak nagyon röviden kommentálom.

A 38. fejezet a nem zsidók kenyerének, főztjének és tejének szabályait sorolja fel. Íme néhány részlet:

„A bölcsek megtiltották a bálványimádók kenyerét, de sok helyen, ma általában meg szokták engedni a nem zsidó pékek kenyerét, ha nincs zsidó pék, sőt akkor is, ha ennek a kenyere nincs olyan szép, mint a nem zsidó pék kenyere. De a nem zsidó házi kenyerét nem engedték meg.”
„Ha egy zsidó ember dob akár egy kis darabka fát is a kályha fűtésére, már nem tekinthető nem zsidó sütésnek.”
„Ügyelni kell arra, hogy ha kenyeret vagy ételt küldenek sütni a nem zsidó pékhez, egy zsidó ember dobjon fát a kemencébe, vagy hogy a zsidó ember tegye be a kenyeret vagy a tepsit a kemencébe.”
„Ha nem zsidó sábát napján főzött zsidó betegnek, az eledel a szombat végeztével még a betegnek is tilos, ha más ételt kaphat.”
„A tej, melyet nem zsidó ember fejt, mikor zsidó nem látta, tilos, túrót, sajtot sem szabad készíteni belőle. A zsidónak már a fejés elején ott kell lennie és meg kell néznie, hogy az edény tiszta-e, még azt is szigorúbban szokták venni, hogy ne fejjenek abba a fejőedénybe, melybe nem zsidó szokott fejni.”
„A nem zsidó ember által készített túró, sajt tilos. De ha zsidó ember látta a tej fejését és abból a sajt készítését, és a sajt elkészülte pillanatában már a zsidóé, akkor meg szabad enni, ha azonban elkészültekor a nem zsidó tulajdonában volt, akkor tilos megenni.”

Mit lehet mindezekre a „szabályokra” mondani? A nem zsidók – tehát a bálványimádók – a fentiek szerint tisztátalanok. Alacsonyabb rendűek. Ennek oka felől is lehetne érdeklődni a rabbinál….
Ugorjunk egy nagyot, nézzük a 165. fejezetet. Ez a rész a gyerekek nevelésének szabályait rögzíti. Csak egyetlen passzust idézek:

„Törvény szerint megengedhető, hogy zsidó gyermeket nem zsidó nő szoptasson, mindamellett, ha kapható rá zsidó asszony, ne szoptassák nem zsidó asszonnyal, mert eltompíthatja szívét, befolyással lehet a természetére.”

Magyarán: a nem zsidó asszony teje – káros. Nem kellene megkérdezni a rabbit, hogy miért? Nincs ebben némi előítélet, burkolt rasszizmus?

A 167. fejezet a bálványimádásra vonatkozó szabályokat tartalmazza. Vagyis a nem zsidókról, a más Istent imádókról lesz szó az alábbiakban. A bálványimádás eszközei, díszítményei megsemmisíthetők – mondja a Sulchán Áruch e fejezete, majd így folytatja:

„Azok a ruhák, amelyekben papjaik bálványaik házába mennek, némelyek szerint az ő díszük és nem a bálványok díszei, és nem szükséges a megsemmisítésük, mások szerint meg szükséges.”
„Tilos dicsérni őket, még azt sem szabad mondani, milyen szép az alakja ennek a bálványimádónak, még kevésbé szabad dicsőíteni a tetteit, vagy valamely tetsző szavát, mert ez is a: ne légy kegyes irántuk, ne adj nekik kegyet tilalma alá esik.”
„Bálványimádó asszony ne szoptasson zsidó gyermeket a maga házában, ha állanak is mások mellette. De a zsidó házában szabad szoptatnia, ha mások is ott állanak mellette, vagy ki- és bejárnak előtte. Éjszakán át ne hagyják vele egyedül a gyermeket.”

A fenti idézeteket – úgy hiszem – nem kell kommentálnom. Csak annyit jegyzek meg: mit szólnának a Sulchán Áruch szerint élő zsidók, ha a keresztények azon töprengenének, vajon a rabbik ruhái megsemmisíthetők-e vagy sem? Ha a keresztényeknek meg lenne tiltva, hogy bármely zsidót dicsérjenek?

És végül egyetlen idézet a 184. fejezetből, amely a testi sértések szabályait foglalja össze:

„Ha a vajúdó anya nehezen szül, mindazideig, hogy a gyermek a méhében van, az anya megmentése céljából szabad a gyermeket akár kézzel, akár eszközzel feldarabolni, mert mindazideig, hogy nem jött világra, nem nevezhető létező (élő) személynek, hogy megmentsék az anyát, szabad tehát a méhében feldarabolni a gyermeket, mert az is olyan, mint aki felebarátjának életére tör.”

Az anyja méhében lévő gyermek – létező (élő) személy. Ezt vallja minden normális ember – egy törpe kisebbséget, köztük a Sulchán Áruch híveit leszámítva. A fenti idézet borzalmas. Embertelen. Az anya szülését megnehezítő gyermek olyan, mint „aki felebarátjának az életére tör”? Ezért feldarabolható? Iszonyatos. Erről már nem is kérdezném a rabbit….

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség Alapszabálya rögzíti, hogy a hitközség „tiszteletben tartja a magyar társadalom elfogadott értékrendjét” és a „Magyar Köztársaság jogrendjét”, valamint tiszteletben tartja más vallások tanításait (Alapaszabály II./14., 15., 16.) Értsük jól: nem „elfogadja”, hanem csak „tiszteletben tartja”. Az EMIH honlapjáról (www.zsido.com) fentebb idézett részletek azt bizonyítják, hogy a Sulchán Áruch – amelynek „minden passzusa a Hitközség számára alappillér” – szemben áll a magyar társadalom értékrendjével, sőt sok esetben a Magyar Köztársaság jogrendjével. Én a magam részéről nem tartom tiszteletben az EMIH számára oly fontos „alappilléreket”. Sőt: úgy gondolom, hogy a Sulchán Áruchból idézett elvek, szabályok embertelenek és erkölcstelenek. Ráadásul sok esetben kirekesztők is. Számomra a Sulchán Áruch a faji különállás, a többi nép – a „bálványimádók” – lenézésének, megvetésének kódexe. Ha a Sulchán Áruch kivonatában ilyesmik olvashatók, vajon milyen passzusok lehetnek még a teljes, magyar nyelvre le nem fordított szövegben?
Befejezem. Ha én lennék Bayer Zsolt, újabb nyílt levelet írnék, mert kérdés van bőven. Ha már levelező viszonyban van Köves Slomóval, a fenti idézetekről faggathatná az ifjú rabbit. Meggyőződésem, hogy újabb nyílt levelének nagy visszhangja támadna. Tisztelt Bayer Zsolt, vállaljon föl hát egy újabb konfliktust a „magyar-zsidó együttélés” ügyében. Én nem voltam soha, s valószínűleg a jövőben sem leszek a Magyar Hírlap vezérpublicistája. Az Ön kezében tehát a döntés. Az alapanyagot a fentiekben megadtam…

Falusy Márton – HunHír.Hu