A Heti Válasz legfrissebb, február 25-én megjelent számának címlapjáról Makovecz Imre néz ránk. Mellette a szöveg: “Makovecz Imre Vona Gábor szavahihetőségéről”. S alatta csupa nagybetűvel: “NEM LESZEK JOBBIKOS!”

Mielőtt az érdekes, három oldalas interjút ismertetném, be kell vallanom őszintén: tisztelem, becsülöm Makovecz Imrét. Nem minden nyilatkozatával értettem és értek egyet, de milyen unalmas is lenne a világ, ha minden részletkérdésről ugyanúgy vélekednénk. Akkor a magyar nyelvre se lenne már szükségünk.

Szóval Makovecz Imre nem lesz a Jobbik híve. Nem baj, ettől még szerethetjük a kiváló építészt, aki élete munkájával a magyarság hírnevét öregbítette szerte a világon. Makovecz önmagában felér egy intézménnyel. Sok ilyen ember kellene ebben a honban.

Mondom, az interjú érdekes. Mert Makovecz közismerten őszinte ember, kertelés nélkül elmondja mindig a véleményét. Én pedig felettébb szeretem a végtelenül őszinte embereket. Ebben az interjúban olyan visszásságokról beszél a kiváló építész, amelyekről valamennyien tudunk, de amelyekről mégsem beszélünk eleget. Mindennapjaink abszurditásairól van szó.

De előbb lássuk, mit mond Makovecz a Jobbikról. Megjegyzem, a három kolumnás interjúban alig egyharmad oldalt foglal el a Jobbik és Vona Gábor megítélése, mégis ez került ki a címlapra. Hiába, kampány van.

Makovecz elmondja, hogy a Jobbik valódi céljáról való sejtéseit személyes tapasztalatok erősítették meg. Íme:

„Tavaly tavasszal a Magyarok Szövetségével rendeztünk tüntetést a Kossuth téren. Egyszer csak felállt a gárdisták sorfala, és megjelent Vona Gábor. Indult volna a szószékre. Áttörtem magam a feketéken, és odaálltam elé azzal, hogy itt nem beszélhet. Majd ha ő kéri a területfoglalási engedélyt, akkor igen, ez azonban a mi rendezvényünk. Azt mondta, rendben. ’Kezet rá’ – javasoltam. Kezet is ráztunk. Alighogy elindultam a feleségemmel, Vona már fönt volt az emelvényen és szónokolni kezdett. (ezzel szemben a HunHír.Hu úgy tudja, hogy Makovecz ahhoz a feltételhez kötötte Vona felszólalását – akit korábban Makoveczék is jeleztek a felszólalók között -, hogy tegyen hűségesküt Orbán Viktorra és erre adjon kezet. Miután Vona erre nem volt hajlandó, Makovecz letiltotta szónoklatát. Makovecz azt nem vette észre, hogy a kettejük között lezajló párbeszédnek más is fültanúja volt. a szerk.) Rögtön be is indultak a rendőrség vízágyúi. Nekem ennyi információ elég arról, hogy milyen megbízásból nyomják kockázatmentesen a radikális szöveget. A cél egyértelmű: megosztani a nemzeti oldalt, nehogy a Fidesznek kétharmada legyen. És sikerülni is fog nekik, sajnos: vidéken eszik a szövegüket.”

A fenti történetet nem ismertem. Ha igaz, hogy Vona kezet adott az „egyezségre”, majd megszegte a szavát – hát ez bizony nem szép dolog. Makovecznek igaza van: aki területfoglalási engedélyt kért, annak joga van eldönteni, kit enged föl a pulpitusra. Én azonban eredendően kételkedő alkat vagyok, ezért szívesen meghallgatnám Vona Gábor verzióját, sőt egy elfogulatlan kívülálló beszámolóját is a fenti történetről. Ismétlem, nem vonom kétségbe Makovecz Imre szavahihetőségét, de az elmúlt évek megtanítottak arra, hogy több oldalról nem ellenőrzött információk hitelességében kételkedjem. Csak egy dolgot nem értek: abból, hogy Vona Gábor az építész szerint megszegte a szavát, hogyan lehet levonni azt a következtetést, hogy a Jobbik célja a nemzeti oldal megosztása? A fenti idézet utolsó mondatát pedig kifejezetten meghökkenve olvastam. „Vidéken eszik a szövegüket.” Lehet, hogy megcsal a nyelvi érzékem, de ebből a mondatból azt vélem kiolvasni: Makovecz szerint a vidéki magyar könnyebben becsapható, mint a városi magyar. Tehát butább, ostobább. Ebben azonban nem hiszek.
Makovecz Imre mindazonáltal a radikális megoldások híve. Fentebb jeleztem már, hogy az interjú legérdekesebb részei azok, ahol mindennapjaink abszurditásairól beszél a kiváló építész. Elmondja például, miért kellett bezárnia a cégét: az ok a magyar adórendszer „sajátossága”. Íme:

„Ilyen sehol a világon nincs. Az ember leszállítja a munkát, kér egy teljesítési igazolást, majd elküldi a számlát. Pénz még sehol, az összeg negyedét viszont rögtön be kell fizetni az államkasszába. Aztán nem fizet a megrendelő. A következő sem fizet. Az APEH ekkor zárolja a számládat, két hónap múlva már a rezsit sem tudod fizetni, küldheted el az embereket.”

Közismert történet, rengeteg vállalkozás jár hasonló cipőben. Makovecz zsörtölődik is: miért nem fognak össze a vállalkozók? „Miért nem mondják közösen, hogy márpedig nem fizetjük be az áfát addig, amíg a megrendelő ki nem fizette az elvégzett munkát?” Makovecz Imre fölháborodása jogos. De…

A Jobbik választási programjának III.1.7 pontjában ez olvasható: „Az áfát nem a számla kibocsátásakor, hanem a pénzügyi teljesítésekor kell kiegyenlíteni, illetve visszaigényelni.” A Jobbik tehát felvállalta annak az ügynek a rendbe tételét, ami miatt Makovecz cége csődbe jutott. Azt nem tudom, hogy a Fidesz programja tartalmaz-e hasonló, ésszerű elképzelést….

Aztán Makovecz arról is beszél, hogy a versenyhivatal „eltűri, hogy a kedvezményezett multik behozzák a vegytan tárgykörébe tartozó gyümölcseiket, a hasznot pedig kivigyék, miközben a magyar gazda kénytelen kivágni az almafát”. A Jobbik programja ezzel a problémával is foglalkozik – nem is egy helyen. Én csak a program III.2.8. pontjának egyetlen mondatát idézem: „Nemzetünk maga határozza meg agrár- és élelmiszerkereskedelem-politikáját, miközben támogatott termékeinkkel nem árasztjuk el előállítási ár alatti dömpingáron más nemzetek piacait.” Azt nem tudom, hogy a Fidesz programja tartalmaz-e hasonló, ésszerű elképzelést….

Makovecz arról is nyíltan beszél, hogy ő bizony nem ájul el a Nyugattól, de nem is Nyugat-ellenes: „Csupán nem vagyok Nyugat-imádó. Semmi okunk rá.” S azután nagyon szépen beszél a mélyről érkező magyar szellemről:

„Jött néhány fiatal gyerek a hetvenes években, olyanok, mint Halmos Béla és Sebő Feri, s látszólag a semmiből megjelent itt ez a csodálatos, elveszettnek hitt népzenei világ. Máig járok a Fonóba – ott dalolunk és totyogunk az asszonnyal az öregek táncházában. Meg persze iszom a bort. De honnan tört elő mindez? A magyar szellemből, amely jelenleg is létezik. Ez a szellem nem keleti és nem nyugati, nem kell választania. Olykor fölbuzog, mint a forrás. Nem a világos tudat és a megfogalmazható akarat mezejéről érkezik, hanem mélyről. Látják például azt a fát ott kint a kertben? /…/ Nem látják. Csak a tetejét. Az a fa viszont a föld alatt ugyanakkora, mint a föld felett. A mélyben lévő rész, a láthatatlan gyökérzet élteti. Ilyen gyökérzet a magyar szellem.”

Ezekhez a gyönyörű szavakhoz nem kell kommentár. Az interjú vége felé Makovecz szintén megfogalmaz olyan gondolatokat, amelyekkel – gondolom – nagyok sok ember egyetért.

„Mindenesetre nagyon helyes, hogy a Fidesz tervei között állami bank is szerepel. Ha rajtam múlna, több mindent is visszaállamosítanék. Ennek az álbaloldalnak a története ugyanis korántsem ért véget: temérdek pénz és kapcsolat van a birtokukban, bőven elég arra, hogy fékezzék a következő kormányt. A nemzeti vagyon közel fele eltűnt. Nem ártana visszavenni tőlük.”

Vegyük sorra a kiváló építész gondolatait.
Állami bank. A Jobbik választási programjának III.1.8. pontja foglalkozik ezzel a kérdéssel, a párt például a Magyar Fejlesztési Bank „átalakításával” óhajtaná létrehozni az un. Magyar Bankot.
Visszaállamosítás. A Jobbik választási programjának III.1.14. pontja szerint a párt „az ország számára aránytalan veszteséget okozó és jó erkölcsbe ütköző privatizációs szerződések felülvizsgálata” révén kezdeményezné a felelősök megbüntetését, az okozott kár megtérítését. A Jobbik megtámadná a közszolgáltatók eladásáról szóló szerződéseket, a stratégiai fontosságú szolgáltatókat pedig újra állami, illetve önkormányzati kézbe venné.

A nemzeti vagyon visszavétele. A párt létrehozná a Nemzeti Igazságtételi Központot, amely „a csalárd módon elidegenített” nemzeti vagyon visszaszerzésén munkálkodna (lásd a választási program III.1.14. pontját).

A fentiek alapján nyugodt szívvel kijelenthető, hogy Makovecz Imre radikális gondolatai a Jobbik programjában is megtalálhatók. Kár, hogy az interjú készítője nem szembesítette a Jobbik programjának általam hivatkozott pontjaival. Nem hiszem, hogy a kiváló építész elutasította volna a Jobbik terveit. S az interjú is izgalmasabbra sikeredett volna…

Az interjú végén Makovecz Imre kifejti, hogy van olyan fideszes polgármester, akivel meggyűlt a baja, s van olyan szocialista, akivel kiválóan együtt tud dolgozni. Majd így folytatja:

„Én tehát nem a Fideszre, hanem Orbán Viktorra esküszöm föl. Ha engem kérdeznének, azt mondanám: kormányzói jogokat kell adni neki – különben nem lehet fölemelni az országot.”

Írtam már a bevezetőben: tisztelem, becsülöm Makovecz Imrét. Én azonban nem tudnék fölesküdni senki élő emberfiára. Sem Orbán Viktorra, sem Semjén Zsoltra, sem Vona Gáborra. Nem hiszek az egyetlen vezér mítoszában. Aki nélkül az országot nem lehet fölemelni. Én csak annyit tudok, hogy a Jobbik választási programja közel áll hozzám. Ez a program kollektív munka eredménye. Nem egyetlen emberé. Fölesküdni tehát senkire sem tudnék – támogatni egy jó programot, s az azt megvalósító csapatot viszont igen.

Az interjú készítője végül fölteszi a kérdést Makovecznek, hogy lehet ennyire bízni valakiben, mint ahogy ő bízik Orbán Viktorban? Olvassuk el figyelmesen a választ:

„A Cinege utca és a Csipke utca sarkán látsz egy kalotaszegi kaput. Megnyomod a csengőt, bemész. Öt gyereket találsz, egy kedves asszonyt, szerény villát. Ha csak ezt látnám, a személyes környezetet, nekem elég lenne, hogy lássam azt is, lakója mit gondol az életről, a jövőről. Például: gyerekeket hozni a világra. Ez a legfontosabb. Nekem csak három van, és most, amikor már nem lehet, azt mondom: több kellett volna. Persze van más személyes tapasztalatom is Orbán Viktorról. A szemembe néz, figyel, világosan, tisztán lehet vele beszélni.”

Szép, szép ez a szöveg, de tőlem nagyon távol áll ez a rajongás. Ez a „fölesküdős” magatartás. Jóval fiatalabb vagyok Makovecz Imrénél. Ami neki személyes tapasztalat, nekem már csak könyvekből tanult történelem. Tagadhatatlan, hogy a ’90-es évek végétől kialakult egyfajta „személyi kultusz” Orbán Viktor körül. Nem mondom, hogy ezt ő igényelte – de maga a tény tagadhatatlan. S nekem a makoveczi rajongásról óhatatlanul eszembe jutott Benjámin László híres-hírhedt versének (Ha Rákosi szól….) utolsó két strófája:

Nem szeretem a vezér-kultuszt. A pártvezérek kritikátlan dicsőítését. Nem kell imádni Orbánt, ahogy nem kell imádni Vonát sem. Rajongás helyett cselekedni kell. Hiszen – hogy egy régi Fidesz-szlogent idézzek – „első a tett”. Csak utána jön a szó. Ahogy a Bibliában olvassuk: gyümölcseiről ismerszik meg a fa. Így igaz.

Makovecz Imre igaz ember. Jó magyar. Mondom ezt akkor is, ha némely gondolatával – például sommás Jobbik-bírálatával, számomra megmosolyogtató Orbán-rajongásával – nem értek egyet. De hát ő is érzi, tudja – szintén egy korábbi Fidesz-szlogent idézve -, hogy „a jövő elkezdődött”. Igen, ez benne van a levegőben. A szebb jövő ígérete. Itt van karnyújtásnyira. Ebben pedig nincs közöttünk vita.

Falusy Márton – HunHír.Hu