Még a ballib vizeken evező stop.hu hírportál is kiakadt Herényi Károly nyilatkozatán. Az említett hírportál ezzel a címmel vezeti fel a hírt: „Megdöbbentő kijelentést tett a politikus – ez kiveri a biztosítékot!” Hát kiverte. Mármint Herényi.

Mármint Herényi. Bemutatta nekünk, hogy az antalli örökségből hogyan lett a hosszú évek alatt herényi ökörség. Az Antall József táskahordozójából mára pártja elnökhelyettesévé avanzsált „zsúrfiú” (Szörényi Levente titulálta imígyen őt) azt találta mondani a Klubrádióban, hogy a kommunizmus áldozata részben felelős azért, hogy áldozattá vált, s ezért nem lehet egyenlőségjelet tenni az ún. „holocaust” és a kommunizmus áldozatai közé.

Idézzük fel Herényi szavait:

A szöveg végéből kiderül, hogy szigorúan magánvéleményről van szó: Herényi Károly számára elfogadhatatlan az áldozatok egyenrangúsága, egyenértékűsége. Hát Istenem, rasszista ez a Herényi, még az áldozatok között is méricskél. Szerinte van kóser, meg nem kóser áldozat.

Később azonban azt fejtegeti a jeles ember, hogy elfogadhatónak tartaná, ha külön törvény védené a kommunizmus áldozatainak az emlékét. De ezt az ún. „holocaust”-törvénybe keverni nem lehetett, mert – idézem Herényit – „eszébe ne jusson senkinek a két dolgot összekeverni”.

Végül a zsúrfiú azzal zárja tudósi fejtegetését, hogy elmagyarázza nekünk, ostoba magyaroknak, miért nem lehet az ún. „holocaustot” és a kommunizmus bűneit egy szintre hozni.

Íme:

Imigyen szólott a nagy Herényi – véletlenül éppen akkor, amikor a kommunizmus áldozataira emlékezünk. Rúgott beléjük egy jó nagyot. Bizonyára nem önszántából. Ebben az emberben soha nem bimbózott ki egyetlen önálló, értelmes gondolat – most is bizonyára megkapta az eligazítást valakitől: „Karcsi, provokálj egy kicsit.” S Karcsi, a műveletlen ősbunkó provokált.

Azzal nincs semmi bajom, ha Herényi a saját véleményét mondta volna el. Eddig is bunkónak tartottam, ezután sincs okom többre taksálni. De ő ennél többet tett. Felszólított minket, hogy mit gondolhatunk, mit nem. Fentebb már idéztem Herényi szavait: „eszébe ne jusson senkinek”.

De mielőtt érdemben replikáznánk az idézett szavakra, lássuk, miféle gondolkodói-tudósi múlttal rendelkezik ez a Herényi.

Hivatalos – utoljára 2009-ben frissített – önéletrajza szerint Budapesten született, a Petrik Lajos Vegyipari Technikumban érettségizett, de a továbbtanulást soha sem fontolgatta. Beérte a technikumi érettségivel, nincs ezzel semmi baj. Ebben a technikumban bizonyára egyetemi szinten oktatták a történelmet olyan tálentumos emberkéknek, mint a serdülő Herényi. Ő már akkor magába szívta a népirtások történetének megannyi tényét, cirkumstanciáját, adatát, sőt a sok-sok diktatúra „negatív következménye és eredménye” is része lett hatalmas műveltsége gazdag tárházának.

Ez a tálentumos ember érettségi után a Chinoin Gyógyszergyárban lett szakmunkás, azután dolgozott az Autó- és Traktoralkatrészgyárban, később a Zöldértnél. Hogy ez utóbbi két helyen mi volt a beosztása, az önéletrajzból nem derül ki. Vélhetően előbb a traktoralkatrészeknek, majd a különböző zöldségfajtáknak az ún. „holocaust” folyamatában betöltött szerepét vizsgálta, elemezte. Bizonyára sok tudást felhalmozott a dolgos, munkás évek alatt, de még valami hiányzott. Tudásának gazdag kincseit nem tudta megosztani a világgal. Ezért 2001-ben a Szegedi Tudományegyetem Budapesti Média Intézetének hallgatója lett, ahol kommunikációs tanulmányokat folytat. Jelen időben. Mert még ma – hatvanadik életévében – is ugyanott tanul. Immár tíz éve. Fantasztikus ember. Jó Herényi holtig tanul.

Most, hogy már tíz éve fürkészi a kommunikáció rejtelmeit, próbára tett minket. Tesztelte, mennyire jól tud „kommunikálni” (hű, de rühellem ezt a szót!). S a Klubrádiónak elmondta a fenti marhaságokat.

Szegény emberrel az a baj, hogy javíthatatlan. Műveletlen, gyárilag bunkó. Aki pedig műveletlen bunkóként történelmi kérdésekben nyilatkozik, az úgy jár, mint a figyelmetlen, szeleburdi ember a viaszkos pádimentumon: pofára esik. Méghozzá irgalmatlanul.

Na, kedves görényi, már mély tisztelettel kértem Öntől, ne merészeljen olyasmit tanácsolni nekünk, hogy mi jusson vagy mi ne jusson az eszünkbe. Ez egy gyárilag bunkó zsúrfiútól pofátlanság. Ami pedig a fenti „gondolatait” illeti – Ön nevezete „gondolatoknak” ezeket a primitív mondatokat -, azokkal az a baj, hogy nem gondolatok. Hogy miért?

Ön azt állítja, hogy aki a kommunizmus áldozatává vált, az részben maga döntött önnön áldozati sorsáról. Hát elmesélek Önnek egyetlen egy történetet, hogy belássa: gondolattalan „gondolata” miért is hülyeség.

Létezik szomszédunkban egy ország, úgy hívják: Ukrajna. Fordítsa ürességtől kongó fejét keletre, ott megleli. Nos, ez az ország egykoron a Szovjetunió része volt, ahol – ahogy Ön fogalmazott – a diktatúrának volt „negatív következménye és eredménye”, s ennek okán „sajnos előfordult”, hogy néhány millióan meghaltak. 1932-1933. Ön akkor még nem élt. Ami az említett két évben történt, azt a történetírásban így nevezik: holodomor. Tudja, ezt a kifejezést az ukrán éhínség megnevezésére használják. Az áldozatok számát 6 és 10 millió között becsülik. Ilyen rövid idő alatt ennyi áldozat, érti kedves Herényi? S tudja, miért haltak meg ezek az emberek? Mert Sztálin, az Acélember úgy döntött, hogy az ukrán népet kiéhezteti. Elpusztítja. Mezőgazdasági terményeiket beszolgáltatás címén az utolsó magig elvették tőlük, amikor pedig az éhező emberek el akarták hagyni lakóhelyüket, hogy valahol táplálékhoz jussanak, megakadályozták őket abban, hogy szabadon elköltözhessenek.

Tudja Ön, hogy a holodomor idején arra is volt példa, az éhező emberek halott társaikat ették meg? Ezt az újkori kannibalizmust nem Hitler, hanem Sztálin „teremtette meg”. S tudja azt, hogy a holodomor is népirtás? Ismételjük meg a leckét: 1932-33-ban szándékos kiéheztetéssel megölnek több millió embert – számukat 6 és 10 millió között becsülik, köztük több millió gyerek -, s Ön azt nyilatkozza, hogy ezek az áldozatok részben saját döntésük eredményeként lettek áldozatok. S hogy ez nem volt népirtás. Csak valami olyasmi, ami „a történelem folyamán sajnos előfordul”, mint egy „diktatúra negatív következménye és eredménye”. Hát ilyen sajnálatos „eredmény” például a holodomor több millió áldozata?

Azért, mert az utóbbi években Ön – és kalapos társa – hatalmas nyelvcsapásokkal nyalja különböző zsidó érdekcsoportok kóser alfelét, még nem kellene belerúgni sok-sok millió ártatlan ember, szerencsétlen áldozat emlékébe. Hogy Önt idézzem: legközelebb „eszébe ne jusson” ilyesmi. Mert ugyan nyugodt ember vagyok, az erőszakot nem szeretem, de véletlenül az Ön közelében szoktam tölteni napjaim egy részét, és ha legközelebb meglátom bamba mosolyú zsúrfiús pofikáját, akkor valószínűleg leköpöm. S arra kérem, köpetemet fogadja majd úgy, hogy az csupán felháborodásom „negatív következménye és eredménye”, ami olykor „sajnos előfordul”.

S még valami. Ön lelkesen megszavazta az ún. „holocaust” tagadását tiltó rákosista szellemű „hóhértörvényt”. Azt mondta, hogy a kommunizmus áldozata részben saját döntése eredményeként lett áldozat, mert „ha akart, kommunista is lehetett” volna, s akkor nem lett volna áldozat (ami persze szintén marhaság, hiszen a kommunisták saját embereiket is buzgón irtották). Ezzel szemben – Ön szerint – ha valaki például zsidónak születik, az nem az ö döntése. Tudja, miért sánta ez a logika? Azért, mert a zsidónak is megvolt a döntési szabadsága. Bármely európai zsidó dönthetett volna úgy, hogy elköltözik az öreg kontinensről. S ha elköltözik, akkor ugye nincs kit üldözni, nemde? Az előbb mondottak szerint tehát – az Ön „gondolatmenetét” idézve – hogy az ún. „holocaust” áldozatává ki vált, az részben az ő döntése volt. Ha akart, elköltözhetett volna egy másik kontinensre. Ehhez mit szól, kedves Herényi?

Befejezem. Eredeti szándékom szerint a fenti szöveget Önnek akartam elküldeni. De látom, hogy honlapja (www.herenyi.hu) nem működik. A monitoron ez a felirat jelenik meg: „Átalakítás alatt.” Szerintem fölösleges átalakítani. Maga átalakíthatatlan. Maga – ismétlem – gyárilag bunkó. S hogy miért neveztem Önt görényinek? Őszintén megvallom: elemi felindulásból, máskülönben állatbarát vagyok.

Falusy Márton – HunHír.Hu