Amint a HunHír is hírt adott róla, mintegy száz „vezető értelmiségi” nyílt levélben fordult a Magyar Televízió alelnökéhez Vona Gábor tévébeli szereplése miatt. A nyílt levelet és az aláírók listáját az ÉS nevű nyomtatvány tette közzé, majd – újabb aláírókkal bővítve – a Népszabadság is közölte honlapján. Lehet, hogy a kedves Olvasó nem tudja, mióta és miért nevezik az Élet és Irodalom című nyomtatványt röviden ÉS-nek. Elmondom. Még a kádári ájerben nyilatkozta Illyés Gyula, hogy ez a lap sem nem élet, sem nem irodalom, csak „és”. Az illyési definíció idején – legyünk méltányosak – még szuszogott ebben a lapban valami élet, és csordogált némi irodalom. A mai ÉS már tényleg csak puszta kötőszó két szemétdarab között. Azok olvassák, akik írják. Gettólap.
Az ún. „vezető értelmiségiek” nyílt levelét aláíró uraknak és hölgyeknek az volt a bajuk, hogy az MTV új – a Napkeltét felváltó – reggeli műsorában Vona Gábor is szerepelt, s „kifejtette szélsőjobboldali nézeteit”, márpedig – szerintük – az európai demokráciákban „igyekeznek elszigetelni a neonácikat”. Majd következik a zárómondat: „Követeljük, hogy az adófizetők pénzéből fenntartott közszolgálati televízió ne terjessze a szélsőséges nézeteket.” Nem kérik – követelik. A hang ismerős. Ugyanaz a genetikailag jól behatárolható társaság, amely immár húsz éve gajdol, vinnyog, rontja a levegőt. Ez a szívósság ijesztő. Ami viszont bizakodásra ad okot: a garnitúra fogyatkozóban van. Egyre kevesebb – és jelentéktelenebb – az aláíró. Hiába, elmúltak azok a szép chartás idők! Ráadásul a nép is körberöhögi a folyvást visítozó „vezető értelmiségi” csürhét. Hogy miért „vezető értelmiségiek”? A választ csak sejtjük. Talán azért, mert egyazon ólba tartoznak. A kiválasztott malacok óljába.
Érdemes áttanulmányozni, hogy a Népszabadság honlapján a hozzászólók miként kommentálták az említett nyílt levelet. Néhány véleményt idemásolok.
„Ezek biztos liberálisok? Csakhogy a liberális párt, az szdsz Magyarországon másféle szervezkedés! Nem liberális! Inkább olyan kunbélás!” Ez telitalálat.
„Én az ÉS-be írókat nem nevezném értelmiségieknek. Hová lett a liberalizmus, elvtársak? Aki ezt a kiáltványt aláírja, a szólásszabadság törékeny létét veszélyezteti!” A hozzászóló fején találta a szöget: a genetikailag jól körülhatárolható csoport „követelése” a demokrácia szellemével ellentétes.
„Elvtársak! Valódi fasisztákat akartok látni? Látogassatok el Slotához és elvbarátaihoz – és érdeklődjetek náluk… Vagy látogassatok el Izraelbe és nézzetek már szét a kormányzat környékén! Rasszizmust kerestek? Nézzetek már szét Izraelben és kérdezgessétek az izraeli hadsereg tagjait arról, mit gondolnak a palesztinokról!” Okos tanács, meglepő, hogy a Népszabadság honlapjának moderátora nem törölte.
„Ezek lennének itt fenn az értelmiségiek? Uram fia! Újabb ok, hogy miért jutott ide az ország, a béka valaga alá. Ezt a sok deformált agyú, penészgomba szellemi selejtet!” Őszinte szavak. S ugyanez, más megfogalmazásban: „Ezek az alakok lennének az értelmiség? Ez valami vicc? Ez inkább véresszájú magyargyűlölők tetves bandája. Szerencsére már csak a kb. 2 % a támogatottsága ennek a kondának.” Remek. A „konda” emlegetése különösen. Elhatároztam, hogy ezt a szót (Esterházy „mester” gyakorlatát követve) rögvest elorzom, s írásom címébe emelem. Közkinccsé teszem.
S most nézzük magát a felhívást, majd a kondát (az aláírók névsorát). A „vezető értelmiségiek” érdekes módon nem gajdoltak akkor, amikor még a Napkeltében szerepelt Vona Gábor, s ékes szavakkal Izraelbe küldte Betlen-Bettelheim Jánost. Akkor nem kellett „elszigetelni a neonácikat”. Akkor nem követeltek semmit, holott akkor is „az adófizetők pénzéből fenntartott közszolgálati televízió” sugározta a Vona-Bettelheim csörtét. Hogy akkor miért kussoltak? Mert a Napkelte Gyárfás Tamás „produkciója” volt. Gyárfás pedig szintén a genetikailag jól behatárolható társaság tagja. Kínos lett volna nyílt levélben tiltakozni.
A nyílt levél fogalmazói szerint „szélsőséges, rasszista nézeteket” terjeszt a közszolgálati tévé, amikor Vona Gábort a stúdióba engedi. Többször is megnéztem a nyílt levelet kiváltó műsort. Hárman faggatták Vonát, közülük kettő zsidó. Betlen-Bettelheim és Pelle János. Ez a két újságíró tehát társtettese a rasszista nézetek terjesztésének. Elgondolkodtató. Csak egy baj van: az említett – s a „vezető értelmiségiek” által támadott – műsorban semmilyen rasszista nézet nem kapott teret. A „vezető értelmiségiek” miért nem idéztek valamit Vonától? Valamit, ami vérbőn rasszista, neonáci gondolat? Mert ilyet nem találtak. Hogy akkor miért írták meg ezt a primitív nyílt levelet? A válasz egyszerű: néhány hónap múlva választ az ország, s a romokban heverő SZDSZ holdudvarában tanyázó „vezető értelmiségiek” rettegnek. Mégpedig nagyon. Nagy a zűrzavar a kiválasztott disznóólban Ez a genetikailag jól behatárolható malactársaság pontosan tudja, hogy szavukra már senki sem figyel. Hogy csak kacagnak rajtuk. Illetve a többség már nem is kacag. Ettől persze a „vezető értelmiségnek” nevezett konda még jobban visít.
Ha megnézzük a kondába tartozó malacok névsorát, érdekes felismerésre jutunk. Többségük egyazon malacfajta tagja. Békés Pál, Bojtár Endre, Kálmán C. György, Petőcz András, Radnóti Sándor, Vajda Mihály, Vári György – csak néhány malacka ízelítőül. Mind-mind a kiválasztott, felsőbbrendű malacok közé sorolható. Aztán van egy érdekes csoport is a kondában: Újlaki Gábor, Újlaki Tamás, Újlaki Péter, Újlaki Péterné. Egy egész malaccsalád – valamennyien „vezető értelmiségi” malacok. Családnyi Übermalac.
Persze az aláírók sem mind egyenrangúak. Van köztük néhány fő-malac. Sőt: maguk közül még kondást is választanak. Náluk ez a szokás. Ennek a kondának már régóta kétség kívül Konrád György a kondása. Bár már igencsak öreg, ha nagy a visítozás, rögvest csatlakozik a malaccsordához. Ő a legidősebb a malacbandában: évtizedek óta buzgó aláíró. Minden malac-nyilatkozatot ellát kézjegyével. Ő nem is „vezető értelmiségi”: inkább „fő-vezető értelmiségi”. A konda führere. A kiválasztottak kondása.
Konrád-kondás életműve nagyon szépen szemlélteti ennek a malachordának a szellemi színvonalát. Ha például A láthatatlan hang – Zsidó tárgyú elmélkedések című Konrád-művet lapozgatjuk, képet alkothatunk arról, milyen is a kondabéli „vezető értelmiségi”. Lássunk ízelítőül néhány példát az 1997-ben állami támogatással – tehát az adófizetők pénzéből – megjelent opuszból.
„Vallásomból soha nem tértem ki, imádkozni az egyetlen istenhez némán, magyarul szoktam, vagy csak úgy nyelv nélkül gondolok rá” – írja a könyv elején Konrád. Aztán néhány oldallal később: „Én egyáltalában nem vagyok hívő. Hívő zsidó sem vagyok. A Tórát és a prófétákat nem hiszem, csak olvasom.” Konrád-kondás tehát egyrészt hívő, hiszen az egyetlen Istenhez szokott imádkozni, másrészt egyáltalán nem hívő. Kettős identitás ez a javából. Menjünk tovább.
„A zsidóság nép, amelynek nemzete Izrael államban él, nemzetiségi csoportjai pedig szerte a világon.” Ebből következően a hazai zsidóság – nemzetiség. Igen ám, de sok-sok oldallal később ezt írja kondásunk: „Az antiszemiták azt mondják a zsidóknak: asszimilálódjanak, vagy tekintsék magukat nemzeti kisebbségnek, amelynek hazája Izrael.” Aki tehát nemzeti kisebbségnek nevezi a hazai zsidóságot, kondásunk szerint antiszemita. De kondásunk is azt írta előbb, hogy a zsidóság nemzetiségi csoport.
Foglaljuk össze a fentieket. Konrád-kondás ritka példány honunkban: egyszerre hívő és ateista, antiszemita, s az antiszemitizmus elleni harcos. Az Olvasó méltán csodálkozhat az egymásnak ellentmondó idézetek olvastán, holott a magyarázat egyszerű. Beszéljen ismét Konrád-kondás: „A zsidó származás mindig drámaibb annál, hogysem csupán színezője legyen egy ember kulturális hátterének.” Bizony: oly drámai a zsidó származás, hogy minden ellentmondást, logikai képtelenséget felölel. A nem-zsidó ezt meg sem értheti. A nem-zsidó származás ugyanis nem oly drámai, mint a kondásé és kondabéli társaié.
Kondásunk könyvében persze vannak olyan gondolatmenetek, amelyek felettébb egyértelműek. Amelyekben ellentmondásnak, logikai zűrzavarnak nyoma sem található. Például: „A zsidók folyamatos kérdőjel, mert ők voltak azok, akik nem akartak, nem kívántak és nem is tudtak teljességgel asszimilálódni, mert valami különös megmaradt bennük. A szlávok és germánok asszimilációja valamivel könnyebben megy. Az szokott fenntartás nélkül hasonulni, akinek a beolvadás a környezetbe – emelkedés. Aki viszont a saját hátterét nem érzi kevésbé értékesnek, mint a környezetét, az beilleszkedik ugyan, de csupán részlegesen olvad be.” Értjük, ugye? A szlávok és germánok könnyebben asszimilálódnak – mert saját hátterüket nem érzik oly értékesnek. Nekik az asszimiláció – emelkedés. A zsidó azért nem asszimilálódik, mert értékes a háttere. Meg aztán nincs hová emelkedni, hiszen fölötte nincs semmi. Legföljebb a csillag-magányos ég. Nincs ennek az idézetnek némi fajelméleti szaga?
De nézzük a gondolatmenet folytatását: „Valóban, miért nem keresztények, miért zsidók a zsidók? Mert volt ugyan kiházasodás és szexuális keveredés, de a vegyes származásúakban is visszatér a zsidó öntudat. A zsidó rész a nem zsidóban erjeszt, az öntudat aktív része.” Képzeljük el ezt az idézetet úgy, hogy a „zsidó” szó helyébe a „keresztény” szót illesztjük. Ha például Vona Gábor azt nyilatkozná, hogy a zsidó-keresztény vegyes házasságból született gyermekben visszatér a keresztény öntudat, s „a keresztény rész a zsidóban erjeszt, az öntudat aktív része” – nos, mi történne? Rögvest színre lépne a konda, Konrád-kondással az élen, s az összes malac eget rengetően sivítaná, hogy gáz van, az ólban grasszálnak a neonácik!
Konrád-kondás szerint tehát a vegyes házasságban is a zsidó rész erjeszt. Ennek az erjedésnek a genetikai következményei sem maradnak rejtve: „A zsidók nem lesznek utcaseprők, mert a sok évezred alatt felhalmozódó intellektuális tőke tovább öröklődik az utódokra. Az érzékenységet, az alkatot és valószínűleg intelligenciánk természetét is összeadjuk abban a génkoktélban, amik a gyerekeink. Hordozható örökség ez, és bárhol működtethető.” Hát ehhez nem kell kommentár: a zsidó mint génkoktél. Ezt jól jegyezzük meg. Méghozzá felsőbbrendű génkoktél, mert ilyen koktéllal senki nem lesz utcaseprő. Magyar ember természetesen elmegy utcaseprőnek. Hogy miért? Mert neki rosszabb a génkoktélja. Savanykásabb és – hogy képzavarral éljek – kevesebb tőke szülte. Mit szól ehhez a hasonló génkoktélú konda? Miként vélekedik erről például az ólban Tamás Gáspár Miklós leltári számon nyilvántartásba vett génkoktél? Vagy Vajda Mihály, a filozófus? S mit szólnak a következő génkoktélos mondathoz: „A zsidók bármely nyelven beszéljenek is, kevés szóval ráismernek egymásra.” Ha ez igaz, akkor elmondható, hogy a magyar ember is rögvest felismeri a másik magyart? A válasz bizonyára: nem. Nekünk más a génkoktélunk. Silányabb, vacakabb.
Nem akarom bántani az öreg kondást. Idézett mondatait a magyar génkoktélúak röhögésre sem méltatják. A magyar génkoktélúak inkább szánalommal tekintenek Konrádra. Meg egész kondájára. Hogy miért? Mert tudják, hogy „nincs kifejlett zsidó önkritika.” Hogy ki írta ezt? Éppen Konrád-kondás. Egy tiszta pillanatában. Amikor éppen nem lötykölődött benne túlságosan az a felsőbbrendű koktél.
Nem folytatom újabb idézetekkel. Aki élvezni akarja a konrádi koktélt, szerezze be az említett könyvet és szürcsölgesse ezt a különös ízű italt. S ha nem bírja, okádjon nyugodtan. Annak viszont nagyon örülnék, ha a kondabéli aláírók egyike-másika véleményt nyilvánítana Konrád-kondás gyanús koktéljáról. A szólásszabadság korlátozása helyett inkább foglalkozzanak ezzel a könyvvel. Biztos, hogy több példány is van belőle az ólban. Ízlelgessék Konrád-kondás „neonáci” ízesítésű koktélját és utána röfögjenek egy jót. Itt van ugyanis a zsidó önkritika ideje. Írjanak tehát nyílt levelet Konrád-kondásnak. Én persze azt sem támogatnám aláírásommal. Mert ezt a kondát egyáltalán nem szeretem. Se a kondással, se a kondás nélkül. Fertőző a génkoktéljuk.
F. M. – HunHír.Hu
