Február 2. – Gyertyaszentelő Boldogasszony napja
A régi rómaiaknál tavaszkezdő nap volt. Nagy ünnepséget rendeztek, a lupercaliát. A Plútótól, a sötétség istenétől elrabolt gabonaistennő, Ceres (1) keresésére indultak a gyertyás-fáklyás körmenettel. A keresztény egyház azután gyertyaszentelő ünneppé szelídítette az ünnepet. A szentelt gyertya pedig egészség-, szerencsevarázsló eszközzé vált.
Ezen a napon (a római katolikus egyház) Szűz Mária megtisztulására emlékezik. A templomok körül körmenetet tartottak, és közben zsoltárokat énekeltek. Nagyon fontos dolog volt a gyertyaszentelés. A szentelt gyertya Krisztus jelképe. A gyertya méhviasza Jézus tiszta teste; a viasz alatt való bél, az ő ártatlan szent lelke, a tűz pedig a világosság az ő istensége. A szentelt gyertya már az ókeresztény korban Krisztus jelképe: magát fölemészti, hogy másoknak szolgálhasson. Úgy tartották a gyertya megvédi a gonosz szellemektől a csecsemőket, a betegeket, a halottakat. Nagyobb ünnepeken is meggyújtották a szentelt gyertyákat.
Ehhez a naphoz kapcsolódik az a hiedelem is, miszerint ha ezen a napon kisüt a nap, és a medve meglátja az árnyékát, akkor visszamegy, és még negyven napig tart a tél.
***
(1)Ceres
Istennőként próbálta hatalmát saját lánya felett érvényesíteni Ceres (Démétér), a gabona istennője. Proserpinát (Persephonét) nem akarta egyik kérőjéhez sem férjhez adni. Ezt megelégelve, Pluto, a gazdag paraszt a Percus tó közelében elrabolta Proserpinát. Az anya üldözőbe vette őket, s erre a kocsin menekülő Pluto belehajtatott a tóba, az anya szeme láttára merülve el. Hogy gyászára némi vigaszt találjanak, a helybeliek azt mondták Ceresnek, Proserpinát az Alvilág királya rabolta el, s Syracusae közelében egy másik tavon át a föld felszínére jött a lánnyal. Az anya utánuk ment, de Szirakúzában sem találta meg őket. Aztán újabb híreket, tippeket kapott, miszerint a tengeren hajóztak el, s mivel ez a változat tetszett Ceresnek – hiszen ez azt jelentette, él a lánya -, gazdagon megjutalmazta a szirakúzaiakat, ők pedig templomot építtettek Ceres tiszteletére.
Egy másik változatban az Alvilág ura a szirakúzai Kyanénál, a “Sötét forrás”-nál tűnik el áldozatával. Az orphikus történettöredékek szerint e forrás közelében egy barlangban rejtegette, őriztette – két kígyóval – a lányát Ceres-Démétér, s ezért Zeus is csak kígyó alakban tudta megközelíteni. Állítólag e nászból született Dionysos. A történet szálai persze nem ilyen egyértelműek, megint más változatok szerint Ceres-Démétér Dionysos anyja, s Zeus vele szeretkezett kígyó alakjában.
***
Szegeden azt tartották, ha szenteléskor nem alszik el a gyertya, akkor jól mézelnek majd a méhek. Ezen a napon végig-söpörték a kaptárakat a kiszombori méhészek; asszonyaik pedig a szentelésből hazatérve a gyertyából egy csipetnyit a kilincsre tettek, hogy békesség legyen a háznál.
A hajdani szegediek különösen fontosnak tartották a hétszer szentelt, továbbá a “kilencedes”, kilenc kedden meggyújtott gyertya gonoszűző szerepét. Azt tartották, hogy a világ végén három napig sötétség lesz, csak a hétszer szentelt gyertya világít majd; ilyen gyertyát szoktak égetni Dombrádon a ravatalon fekvő halott mellett.
Göcsejben a felpuffadt gyomrú beteg köldökére egy darab égő gyertyát helyeztek, s üvegpohárral leborították; elalvó lángja kiszívta a betegséget. Némelyek torokfájás ellen nyeltek belőle egy darabkát. A piricsei görög katolikus gazdaasszony tehén-elléskor égő szentelt gyertyát vitt az istállóba. Tápén az új ház fundamentumába boldogasszonyi füvet, szentelt gyertyát raktak, és sót szórtak. A gyertyát a régi szegediek az épülő házba falazták. Itt is gondolhatunk a régi emberáldozat kiváltására. A privigyei szlovák néphit szerint a kisgyermek hamar megtanul beszélni, ha a szentelt gyertyából egy picinykét a nyelve alá tesznek.
A szentelt gyertya végigkíséri és oltalmazza a hívő embert egész életén át. Bácskai hagyomány szerint, amíg a kereszteletlen gyerek anyjával a “boldogasszonyágyában” fekszik, karjára vagy pólyájára olvasót kell kötni, s fejénél szentelt gyertyának kell égni, nehogy a pogánykát a gonoszok kicseréljék. Szülés és keresztelés között szentelt gyertya világított éjjel-nappal abban a szobában, ahol a gyermekágyas asszony magzatával feküdt. Az “egyházkelő” (avatás) a régi szegedi anya gyermekével, kezé-ben égő gyertyát tartva körüljárta az oltárt.
A régiségben a haldokló ember kezébe is égő szentelt gyertyát adtak: lámpással mehetett így a lélek az örök életnek menyeg-zőjébe. A hozzátartozók égő gyertyával körül is járták az ágyat, “megkerítették”, elzárták a leselkedő gonosz elől. Fertővidék asszonyai szerint gyertya fénye mutatja az utat a haldoklónak, füstje pedig távol tartja a gonoszt, s addig kerülik gyertyafénnyel körül az ágyát, amíg a lélek el nem száll a testből, segítik annak “hazatalálását”.
A mohácsi sokácok egy köteg gyertyát szentelnek, s minden esztendőben hozzátesznek egyet. Odahaza egy szálat kihúz-nak, piros és fekete cérnával átkötik és meggyújtják; lángját a gyerek fejéhez tartják, fejfájás ellen. A bánáti bolgárok a szen-telt gyertyák kötőszalagját gyermekeik ingébe fűzik betegség ellen. Vigán fiúgyerekek nyakára, lányok hajába, kezükre, ujjaikra, továbbá csikók és bárányok nyakára kötik; nagyszombatig viselik, utána elégetik.
Régen a házban Gyertyaszentelő Boldogasszonykor a tüzet mindenütt eloltották és az új, megszentelt tűzzel gyújtották meg újra.
