Áldozócsütörtök: Jézus mennybemenetelének ünnepe, a húsvétot követő negyvenedik nap. Nevét onnan kaphatta, hogy az Egyház a húsvét környéki, évi egyszeri kötelező áldozás határidejéül valamikor ezt a napot adta meg. Sok templom búcsúnapja.
Pünkösd: A húsvétot követő ötvenedik nap. Pünkösd az egyház születésnapja.
Pünkösd a tavaszi időszak és az egyházi év harmadik fő ünnepe. Az ószövetség idején aratási ünnep és a sínai-hegyi szövetségkötés emléknapja volt. Elnevezése a görög pentekoszté, az ötvenedik szóból származik, mivel húsvét után az ötvenedik napon van a helye a naptárban. A húsvéthoz alkalmazkodó pünkösd is tehát mozgó ünnep a niceai zsinat (Kr. u. 325) határozata óta.
A pünkösdhöz fűződő legarchaikusabb szokás a pünkösdi királyválasztás. A pünkösdi királyt – akit versenyjátékokkal, főleg lóversennyel, bothúzással választottak ki – egy évig a legények vezetője, bírája volt, hivatalos minden lakodalomba és összejövetelre, mulatságra. Minden kocsmában “ingyen rovása” volt (vagyis a község fizette a fogyasztását), lovát, marháját társai őrizték, apróbb vétségeiért pedig testi fenyítéssel nem illették. A legények engedelmességgel tartoztak neki. (Európa jelentős részében a középkor óta választanak pünkösdi királyt.)
A pünkösdi királynéjárás a Dunántúlon még napjainkban is élő népszokás, ha nem is eredeti tartalmában és formájában. A lényege a kislányok termékenységvarázslással egybekötött köszöntése. A köszöntés négy főmozzanatból áll: négy kislány vezet egy ötödiket, majd egy házhoz érve, az udvaron megállva a kiskirályné feje felett kendőt feszítenek ki. Énekelve körbe járják a királynét és végül termékenységvarázsló mondóka kíséretében felemelik.
Az ünnephez énekes, táncos, dramatikus gyermekjátékok is kapcsolódhatnak, amelyek egyik legismertebb szövegmotívumát szinte minden magyar gyermek ismeri még napjainkban is. Ez a Bújj, bújj zöld ág című dalocska.
A legszebb kislányt választották meg kiskirálynénak, ami nagy tisztesség volt. Mise után házról házra jártak jókívánságokkal, versekkel, énekekkel köszöntve a háziakat, virággal szórták be a szobát. A játék végén a háziak megkérdezték a lányokat: Hadd látom a királynétokat, édes-e vagy savanyú? Fellebentve a díszes kendőt megcsiklandozzák a kislány állát. Ha a királyné mosolyog, de a fogát a világért sem villanthatja ki, megnyugszanak a háziak, mert jó lesz a termés. Ekkor a háziak almát, tojást, kolbászt, pénzt ajándékoztak a jókívánóknak.
Pünkösdölés: Ez a szokás hasonló a pünkösdi királynéjáráshoz, de ez elsősorban adomány-gyűjtésre szolgált. Az Alföldön és Észak-Magyarországon volt jellemző, s nem csak lányok voltak a szereplői. Volt, ahol király és királyné párost jelenítettek meg, de volt, ahol lakodalmi menetet menyasszonnyal és vőlegénnyel.
A kis leánykák fejökre pünkösdi rózsából kötött koszorút téve, fehérbe felöltöznve házról-házra járnak, minden ház előtt körbe állva körülfogják a pünkösdi királynét, s midőn valahová bemennek, Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus-sal beköszöntenek és kérdezik: Szabad-e pünkösdő’nyi? Ha nem szabad, szépen tovább mennek, ellenkező estben pedig éneklik: Meghozta az Isten piros pünkösd napját, mi is meghordozzuk királynéasszonykát.”; vagy Mi van ma, mi van ma, piros pünkösd napja; vagy A pünkösdnek jeles napján Szentlélek Isten kűldötte erősítse meg szívünket.
Szentháromság napja: Pünkösd utáni vasárnap. Kultusza a barokk korban teljesedett ki. Számos szobrot állítottak tiszteletére, sok helyen pedig a templom búcsúnapja.
Úrnapja: Az Oltáriszentség ünnepe, pünkösd utáni második csütörtök, körmenet.
Mozgó ünnep, a Szentháromság vasárnapját követő csütörtökön az egyház újra megünnepli az Utolsó vacsora misztériumát, minthogy erre a nagyheti gyász miatt nem volt igazi alkalom. Az Úrnapját (Corpus Domini) a 13. század óta ülik meg. Az egyház szándéka szerint ez az ünnep azt hangsúlyozza, hogy Jézus mennybemenetele után is a hívek között maradt az Oltáriszentség képében. Mindenütt körmeneteket tartanak. Körbehordozzák az Oltáriszentséget, a négy égtáj szerinti, zöld ágakkal, virágokkal díszített alkalmi oltároknál megállnak, imát mondanak. A vallásos körmeneteket – különösen a középkorban – nagy vigasságok követték. Krónikások jegyezték fel, hogy 1501-ben, a budavári úrnapi ünnepségen a főtér díszes szökőkútjából bor folyt, s mindenki ihatott belőle kedve szerint. A népi hitvilág a Szentség körülhordozásának a gonoszt, a betegséget, a természeti csapásokat elűző varázserőt tulajdonít.
A magyar nyelvterület katolikus vidékein e napon koszorút fonnak virágokból, elviszik a templomba, megszenteltetik. A tornácra, az ajtó fölé akasztják az úrnapi koszorút. Ha jön “a nagy idő”, három szál virágot kihúznak a koszorúból, és egyesek tűzben, mások szentelt gyertya lángjában égetik el, a hamuját a védendő termény földjébe, a szőlő négy sarkába elássák. A Balaton-felvidéken az úrnapi körmenet sátrának növényeit hazavitték és kis kereszt alakba összekötve a szőlőterület négy sarkára szúrta a szőlősgazda, ezzel is bekertelve, védve a szentelmény erejével a szőlőterületét és a szőlőtermését.