- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Egymásnak estek a cigányok – de a büntetés csak felfüggesztett

Úgy kezdődött, hogy az egyik nő lánya szakított a másik nő fiával. Folytatódott egy facebookos átokkal, ami anyázásba fordult. Végül összefutottak a kórházban, ahol egymásnak estek.

Az 54 éves és a 33 éves kalocsai nő között elhúzódó személyes konfliktus alakult ki amiatt, mert az idősebb nő fiának és a fiatalabb nő lányának kapcsolata tavaly megszakadt, amit a fiú nehezen viselt. Ezután az idősebb nő a közösségi oldalán megátkozta a fiatalabb nő lányát, majd a két vádlott az interneten kölcsönösen sértegette, szidalmazta egymást. A két nő idén február 2-án, véletlenül összefutott a kalocsai kórházban, ahol a korábbi vita miatt a fiatalabb nő arcon ütötte haragosát, akinek ekkor könnyű sérülése keletkezett – írja az ügyészség honlapja.

Három nappal később, 2018. február 5-én, a fiatalabb nő a 49 éves anyjával orvosi vizsgálatra érkezett a kalocsai kórházba, ahol ismét összetalálkoztak az idősebb nővel és annak 48 éves élettársával. Az idősebb nő és élettársa a betegfelvételi váróban számon kérte a fiatalabb nőn a három nappal korábbi incidenst, és az azt megelőző szidalmakat, mire a másik két nő kiabálni kezdett. A hangos vita dulakodásba fordult, ekkor már mind a négyen kölcsönösen bántalmazták egymást, melynek során a 48 éves férfi a fiatal nő bal hüvelykujját olyan erősen megharapta, hogy az darabosra tört. Eközben az idősebb nő nemcsak a fiatal nőt ütötte, hanem a nő anyjának haját is húzta, míg a fiatal nő összekarmolta a férfi arcát.

A kórház biztonsági őre megpróbálta kiterelni a garázda társaságot az utcára, azonban az idősebb nő ekkor még felkapta a látványpékség reklámtábláját, és azzal megpróbálta megütni a fiatal nő anyját. A társaság akkor hagyott fel a dulakodással, amikor a biztonsági őr a rendőröket hívta.

A vádlottak kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása másokban riadalmat, megbotránkozást keltett. A fiatal nő darabos ujjtörése 8 napon túli, ténylegesen 42 nap alatt gyógyuló súlyos sérülés.

A szabadlábon lévő, büntetett előéletű vádlottakat az ügyészség csoportosan elkövetett garázdaság bűntettével, emellett a férfit súlyos testi sértés bűntettével is vádolja és valamennyiükkel szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozza. A vádlottak bűnösségéről a Kalocsai Járásbíróság fog dönteni.

Hunhír.info