- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Ez a kis Dezsőke egyformán szereti az autót és a piát – persze, lehetőleg a másét, mert náluk így szokás…

Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre 2017. november 11-én 15 óra 30 perc körül arról, hogy Nyíradonyban, a Szénégető utcában egy nyitott állapotban lévő, parkoló személyautóba beült, és a tulajdonos engedélye nélkül elhajtott a járművel, azonban pár méter megtétele után egy lakóház kerítésének ütközött.

A nyíradonyi rendőrök a helyszínre mentek, ahol a helyi lakossal szemben alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív eredményt mutatott. Az egyenruhások Gy. Dezsőt a helyszínen elfogták és előállították a Vámospércsi Rendőrőrse, ahol gyanúsítottként kihallgatták. A 38 éves férfi nem sérült meg a balesetben. A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság a gyanúsítottal szemben jármű önkényes elvétele bűntett és járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

(Police.hu)

Hunhír.info