- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Eltűnt a tárgyalás előtt a kegyetlen gyilkos borsodi „tini” – vajon egy magyart is házi őrizetbe helyeztek volna?

Szerdán tárgyalták a Miskolci Törvényszéken a brutális mezőkeresztesi gyilkosságot, de az egyik vádlott – aki házi őrizetben volt – nem jelent meg. A “tinédzser” nyomkövetőt viselt, és mint kiderült, azon túl, hogy nem ment el a bíróságra, tartózkodási helyén sincs, elhagyta a lakóhelyét és egy másik településen van.

Az ügyben két embert vádolnak, méghozzá nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes ember megölésével.

Az áldozat egy idős férfi volt, akit 2015 januárjában gyilkoltak meg Mezőkeresztesen. A támadók – miután együtt ittak – sötét ruhába öltöztek, harisnyát húztak a fejükre és berontottak kiszemeltjük házába, hogy megszerezzék a nyugdíját. Rugdosták a férfit, a fejét a padlóba ütötték, közben követelték a pénzét. Később visszamentek, hogy eltüntessék a nyomokat.

A fiatalkorú vádlott tisztában volt a házi őrizet magatartási szabályaival, ismerte a szabályok megszegésének következményeit és tudott arról is, hogy a 2017. április 5. napjára kitűzött tárgyaláson meg kell jelennie, a tárgyalásról való igazolatlan távolmaradás a kényszerintézkedés szabályai megszegésének minősül. Ennek ellenére nem jelent meg, távolmaradását – alapos okkal – utóbb sem indokolta, ezért az elsőfokú bíróság az ügydöntő határozatának kihirdetéséig elrendelte az előzetes letartóztatását – tudta meg a Miskolci Törvényszéktől a 24.hu.

Hunhír.info