- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Kábítószerlabort számoltak fel Budapesten – K. Sándor finanszírozta

Ötvenmillió forint értékű amfetamin piacra kerülését akadályozták meg a készenléti rendőrség nyomozói egy kábítószerlabor felszámolásával Budapesten – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata kedden a rendőrség honlapján.

A rajtaütés még vasárnap volt a főváros IV. kerületében. A helyszínen lefoglalt műanyag tartályban található mintegy 120 liter amfetamintartalmú folyadékból az igazságügyi vegyészszakértő véleménye alapján 15-20 kilogramm por állagú kábítószer készülhetett volna.

Mivel az amfetamint rendkívül robbanásveszélyes vegyi anyagokból állítják elő, az intézkedésben a rendőrök mellett a katasztrófavédelem és az Országos Mentőszolgálat egységei is részt vettek.

A házilag épített laborban a kábítószer előállítása közben érték tetten G. Endre 33 éves budapesti férfit. Ugyanakkor a rajtaütéssel egy időben, más budapesti és főváros közeli helyszíneken további három gyanúsítottat fogtak el az összehangolt akció során.

A vizsgálat adatai szerint E. Ferenc 33 éves szurdokpüspöki lakos a kábítószer előállításához szükséges vegyi anyagok beszerzését és szállítását intézte, a 35 éves kakucsi K. Sándor az anyagi fedezetet biztosította és részt vállalt a kábítószer értékesítésében, míg a 48 éves dunapataji P. János a gyártáshoz használt ipari telepet bocsátotta rendelkezésre.

A négy elfogott férfit a rendőrök kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásukra – közölte a kommunikációs szolgálat.

Hunhír.info