Egy marihuánaültetvényen razziáztak még októberben a rendőrök a Bács-Kiskun megyei Csávolyon, és először azt gondolták, hogy egy 36 éves, román állampolgárságú férfit fogtak el. A férfi azonban hamis papírokat használt, a nyomozás közben derült ki, egy évek óta bujkáló veszélyes bűnözőt kaptak el, aki tagja volt a hírhedt Koszi-klánnak is – írja a 24.hu
A 43 éves férfit a bíróság korábban 13 év börtönre ítélte, mert társaival megpróbált kirabolni egy pénzszállító autót Budapesten.
A férfi idén felkerült Európa legveszélyesebb bűnözőinek listájára is. Az Europol oldaláról már leszedték a fotóját, neve mellett egy megjegyzés olvasható: letartóztatva.
A portál emlékeztet arra, hogy V. Tibor fegyveres rablást kísérelt meg elkövetni egy páncélozott pénzszállító gépkocsi ellen Budapesten 2006-ban. Az elkövetés során a férfi több lövést adott le automata fegyveréből a pénzszállító autó irányába, és egy alkalommal kézigránátot dobott az autóra, amely felrobbant.
A férfi tagja volt a Koszi-klánként elhíresült bűnbandának, amely jelentős, több százmilliós bevételre tett szert ipari mennyiségű üzemanyag ellopásából. A klán tagjai ellen folyó diósdi maffiaperben a Kúria mondta ki a végső szót 2013 júniusában, és kisebb változtatásokkal helybenhagyta a tavasszal kiszabott ítéletet a gyilkosságok, az olajlopás és a bűnbanda egyéb ügyeiben.
A bíróságok szerint a vádlottak számlájára írhatók a diósdi kettős gyilkosság és más súlyos erőszakos bűncselekmények, pénzszállító autók és pénzintézetek elleni támadások, illetve a Mol százhalombattai finomítóját százmilliós nagyságrendben megkárosító, tartálykocsikkal, és csővezetéken végrehajtott olajlopások.
Az 1998 és 2005 között elkövetett bűntettekért egy vádlottat életfogytiglan, kettőt 20 év, kettőt pedig 18,5 év fegyházbüntetéssel sújtottak – olvasható a cikkben.
Hunhír.info