A móri Gecse Balázs Gergő 18 éves kora óta az országot járja ekhós szekerével. Hű társa Bürök, a szürkemarha, Mici és Lőrinc, a két kecske, valamint Titkár, a terelőkutya. Tél óta vándorol Zalában, több hetet Barlahidán töltött, tavasszal az Őrségbe települt át, most pedig a Kis-Balaton, majd onnan a Kisalföld felé veszi az irányt.

A batárjával mindenütt nagy feltűnést keltő Gergő alig, hogy öt évvel ezelőtt leérettségizett, rögtön útnak is indult, mert – ahogy fogalmaz – úgy gondolta, túl nagy a világ ahhoz, hogy egy helyben üljön.
– Sok szép táj és sok jó ember van, amiket és akiket érdemes megismerni – vallja a 23 éves, hosszú szakállat, kalapot, díszes övet, azon pedig egy méretes tőrkést viselő férfi, akit Újudvaron bírtunk szóra, ahol a házak mögött, egy réten táborozott le. Hosszú út volt mögöttük, a Belezna melletti Jankapusztáról érkeztek. Bürök, a négyéves szürkemarha reggel hat óra óta húzta az igát, pontosabban a fiatalember által készített ekhós szekeret, a mögé kötve pedig egy kisebb kocsit, melyben két kecske, Mici és Lőrinc utazott. Titkár, Gergő hűséges kutyája pedig a kocsi alatt gyalogolva tette meg az aznapi távot. Ami egyébként majdnem mindig ugyanannyi: 20-25 kilométer.
– Bár felvettek a kaposvári egyetemre, az állattudományi karra, halasztottam, inkább a vándorlást választottam. Mindig is szerettem a természetet, a szabad levegőt, s úgy gondoltam, talán érdemes lenne kint élni. A szüleim először nem értettek, de most már belenyugodtak, mert látják, hogy boldog vagyok.
Azt mondta: egy pillanatig sem bánta meg, hogy belekezdett a nagy utazásba. Már eddig is rengeteg szép helyen járt, többek közt az Északi-középhegységben, Palócföldön, és útján – ahogy fogalmaz – csak jó emberekkel találkozott. Elkergetni, kirabolni soha, senki nem akarta – igaz, az állatokon és a kocsin kívül mást nem is nagyon tudnának tőle elvenni. Sőt, ahol sátrat ver, ott inkább étellel, itallal örvendeztetik meg a közelben lakók. Habár erre nem igazán lenne szüksége, hiszen teljesen önellátó.

– Hónapok óta nem voltam boltban, kiflit például három éve nem vettem – magyarázta. – Van a kocsimban egy sparhelt, meg egy sütőalkalmatosság, magam készítem a kenyeret is. Mici, a kecske (aki stílszerűen kecskeméti, és ajándékba kapta valakitől, de az állat már akkor is öreg volt, így most becsülni sem lehet, jelenleg hány éves) ad tejet, amiből sajtot csinálok – annyit, hogy még télire is jut belőle. A kocsi oldalában, kis kosarakban tárolom a zöldségeket: fokhagymát, vöröshagymát is találni bennük. Mindenem megvan. Útközben gyűjtöm a meséket, s amint egy-egy faluban körém gyűlnek az emberek, elkezdek nekik mesélni. A végén kiteszem középre a kalapom, s a hallgatóságra bízom, mennyivel honorálja az előadást. Gyakori, hogy nem pénzt, hanem mondjuk, három tojást találok benne – de annak jobban is örülök.

S mindig akad egy kis munka is, merthogy Gergő ért a fafaragáshoz, az asztalosmunkához, a patkoláshoz, a bőrművességhez, nemezeléshez, kötélveréshez és nem utolsó sorban az állatokhoz is. Volt, hogy több napot eltöltött egy idős bácsinál, akinek az istálló kitakarításában segédkezett. Tiszakécske mellett pedig Titkárral, a terelő ebbel (ahogy Gergő a névadásról fogalmaz: egy valamirevaló cégnél kell lennie Titkárnak is…) 400 hektáros területen gulyát őrzött.

Tél óta vándorol Zalában, több hetet Barlahidán töltött, tavasszal az Őrségbe települt át, most pedig a Kis-Balaton, majd onnan a Kisalföld felé veszi az irányt. Ha már szóba került a hideg évszak, mesélte, télen volt, hogy a kocsiban reggel mínusz 17 fokra ébredt – van egy jó subája, éjszakára abba burkolózik. Olyankor általában lavórban mosakszik, az év többi részében viszont előszeretettel fürdik patakokban, tavakban. Ruházatát hamulúggal tisztítja, újságot pedig már öt éve nem vett a kezébe.
– Bevallom, nem nagyon érdekel, mi történik az országban, vagy a világban, van egy ócska rádióm, de azt sem nagyon hallgatom. Nekem elég az, amit az emberektől hallok. Jól érzem magam így, s a közeljövőben nem is akarom abbahagyni ezt az életet. Most, ha van kedvem, dolgozom, ha nincs, nem. Aztán persze, előfordulhat, hogy egy hely annyira megtetszik, hogy azt mondom: ott letelepedek, de szerintem ez még odább van…

zaol.hu

Hunhír.info