- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Elvágom a torkodat, ha nem hagysz békén! – kiabálta a mezőőrnek a felzárkózó

Kést rántott és életveszélyesen megfenyegette egy gyulaji férfi a mezőőrt, aki az erdő elhagyására szólította fel őt. A derék ember nem merte lelőni a veszett kutyát, mert egész életére a börtönbe küldte volna a független magyar bíróság.

H. Ignác 44 éves gyulaji lakost 2013. március 11-én, egy Gyulaj és Kurd községek közötti erdőterületen felszólította a mezőőr, hogy az erdőlátogatási tilalomra tekintettel hagyja el az erdőt. H. Ignác a felszólítást nem vette jó néven, olyannyira, hogy kést fogott a mezőőrre, és megfenyegette. Azt mondta, amennyiben nem hagyja békén őt, vagy intézkedni próbál vele szemben, akkor elvágja a torkát.

Dr. Deák Balázs rendőr zászlós, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője tájékoztatása szerint a dombóvári járőrök a gyulaji férfit elfogták, majd előállították a Dombóvári Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. A hivatalos megfogalmazás szerint felfegyverkezve elkövetett, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatják ellene az eljárást, szabadlábon hagyása mellett. Hogy legközelebb már el is vághassa a mezőőr torkát, ne csak ígérgessen.

Hunhír.info – teol.hu

Hunhír.info