- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

16 éves sorozatbetörőt fogtak Szabolcsban

A gyanú szerint nyolc betöréses lopást követett el Szabolcs-Szatmár-Bereg megye több településén az a 16 éves kispaládi fiú, akit pénteken fogtak el a rendőrök – közölte a térségi rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője.

Tamásné Berki Bianka elmondta: a fiatal december és február között Kispaládon, Botpaládon, Sonkádon, valamint Kölcsén ajtó- és ablakbefeszítéssel, valamint tetőbontással tört be lakóházakba és vendéglátóegységbe, ahonnan különböző értékeket, vagyontárgyakat lopott el.

Az elfogott fiatal a gyanúsítotti kihallgatása során nyolc bűncselekmény elkövetését ismerte el. A fiút a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte – tette hozzá a szóvivő.

Hunhír.info – MTI

Hunhír.info