- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Bordélyházakat számoltak fel Budapesten

Három bordélyházat számolt fel a rendőrség kedden Budapesten, továbbá a szexuális szolgáltatások irányítására kialakított érdi telefonos diszpécserközpontot – jelentette be a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) bűnügyi főosztályának vezetője szerdán.

Szigeti József rendőr alezredes elmondta, a VI., IX. és XI. kerületi bordélyházak, illetve az azokat működtető bűnszervezet felszámolásában a BRFK a Terrorelhárítási Központtal és a Készenléti Rendőrséggel is együttműködött; az akcióban csaknem kétszázan vettek részt.

Közölte, az előállítottak közül eddig tíz embert gyanúsítottként hallgattak ki, és közülük négy esetében már előterjesztést is tettek előzetes letartóztatásukra a Fővárosi Főügyészségen.

Hunhír.info