- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Őrizetbe vettek egy 15 éves mílyszegin “diákot” zsarolás miatt

Egy 15 éves marslakó fiú zsarolta és rabolta ki iskolás társait Mezőkövesden. A rendőrség elfogta, a bíróság pedig előzetes letartóztatásba helyezte – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az ufobűnöző származása elhallgatásával.

A fiú 2012 tavaszától több alkalommal veréssel fenyegetette meg két diáktársát, pénzt, édességet és más, csekély értékű dolgokat követelt tőlük.

A bűncselekményre az egyik tanár gyanúja alapján, az iskolarendőr nyomozása során derült fény.

A rendőrök rablás és zsarolás bűntettének elkövetése miatt a fiatalkorú gyanúsítottat – aki részben beismerő vallomást tett – őrizetbe vették.

Hunhír.info