- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Zsarolót fogtak Szegeden

Pénzátvétel közben értek tetten a rendőrök vasárnap egy 29 éves zsarolót a szegedi Ligetben, elfogták feltételezett társát is – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hétfőn.

Szenti Szabolcs elmondta: szakításuk miatt zsarolta volt élettársát a férfi. SMS-ben és telefonhívásokban azt mondta, hogy pénzmosás miatt feljelenti az adóhatóságnál, majd életveszélyesen megfenyegette, ha nem hajlandó fizetni neki.

A sértett végül a rendőrséghez fordult, akik elkísérték a pénzátadásra. A rendőrök azután csaptak le a zsarolóra, hogy a nő átadott kétszázezer forintot, és a közelben elfogtak egy 20 éves fiatalembert is, aki a gyanú szerint segítette a tiszaszigeti férfi. A Szegedi Rendőrkapitányság mindkettőjüket őrizetbe vette és zsarolás bűntette megalapozott gyanúja miatt kezdeményezték előzetes letartóztatásukat – mondta a szóvivő.

Hunhír.info