- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Ózdi bodzaszedők gyilkoltak brutális kegyetlenséggel – mert nincs cigánybűnözés

A megalapozott gyanú szerint két ózdi fiatal ölt meg egy 69 éves ózdi férfit, akinek 68 éves testvére is súlyos sérülést szenvedett a bántalmazásokban. A tetteseket Budapesten egy hajléktalanszállón fogták el, a rendőrség kezdeményezi előzetes letartóztatásukat – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója Miskolcon csütörtökön. Az elkövetők származást megint elfelejtette közölni…

Mecser Tamás ezredes elmondta: Ózdon hétfőn a késő esti órákban egy helybeli testvérpár brutális támadás áldozata lett. Kapucnit, illetve maszkot viselő férfiak törték rájuk családi házuk ajtaját. Az idősebbik férfi a helyszínen életét vesztette, testvére súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Mecser Tamás hozzátette: a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható helybéli 24 éves V. Csabát és a 19 éves F. Jánost 26 órával az eset után a rendőrök Budapesten elfogták és őrizetbe vették.

A két fiatalember beismerte a bűncselekmény elkövetését.

Hunhír.info