- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Kíses cigány rablókat fogtak meg Enyingen

Felfegyverkezve elkövetett rablás elkövetése miatt indított eljárást az enyingi rendőrőrs három cigánybűnöző ellen, aki december elején otthonában rabolt ki egy nőt – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-vel. A cigánybűnözőkkel pénteken mosták fel a padlót.

Kiss Z. Edward tájékoztatása szerint az enyingi nyomozók pénteken elfogták a rablással megalapozottan gyanúsítható 29, 38 és 47 éves cigánybűnözőket. Gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették őket. Kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.

Enyingen, a Vasút utcában december 8-án éjjel betörtek egy 50 éves asszony házába. Többször megütötték, késsel fenyegették, majd miután a sértett ellenállt, a ház egyik helyiségébe zárták. Az elkövetők értékeket magukhoz véve távoztak.

A zsaruk természetesen most sem közölték a brutálok származását. Az csak akor jár nekik, ha áldozati szerepben tetszeleghetnek.

Hunhír.info