- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Mercedest vettek az idős magyar néni gyilkosai, mert már nem módi a piros Zsiguli

Két hét alatt sikerült beazonosítaniuk és ­el­fogniuk a nyomozóknak annak a 73 éves nőnek a gyilkosait, akit még november közepén öltek meg újpesti lakásában. Az egyik gyilkos brutális tette előtt két nappal szabadult a börtönből, és mindenáron pénzt akart szerezni. A zsákmányból egyébként egy Mercedest vettek, és azzal furikáztak az országban.

Az idős hölgynek átvágták a torkát. Az áldozat ismerősi körének feltérképezése közben került képbe M. Edina: a 18 éves lány fogadott nagymamájaként tekintett a nénire.

– A IV. kerületi Szegfű utcában este 9 óra körül találták meg az idős hölgy holttestét. A helyszínelés során egyértelművé vált, hogy gyilkosság áldozata lett. Ráadásul a lakást feldúlták, és több értéktárgy, valamint készpénz is eltűnt – tájékoztatta lapunkat az ORFK sajtóügyelete.

A Bors megtudta, M. Edina a kihallgatása során többször furcsán viselkedett, végül azzal bukott meg, hogy nem vállalta a poligráfos vizsgálatot. A lányt még bent a rendőrségen őrizetbe vették.

Kiderült: ő és két társa, a 21 éves N. Tünde Mária és barátja, a 32 éves S. Roland végzett a nénivel, majd kirabolták. S. Rolandot és N. Tünde Máriát a fővárosban vették őrizetbe egy közterületen.

Hunhír.info