- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

A “mélyszegényeknek” is jár az adventi világosság

Advent első vasárnapján kigyúlnak a fények Jászberény központjában. A város közössége díszbe öltözteti települését, és várja karácsony ünnepét. Csak az vet árnyékot minderre, hogy nemrégiben kiderült: az elmúlt években milliókért beszerzett izzósorokat ellopták az önkormányzat raktárából.

Úgyhogy most ismét súlyos milliókért kellett megvásárolni a díszeket.

Természetesen a rendőrségi eljárás elindult az ügyben, a nyomozás folyamatban van. Ugyanakkor az önkormányzat úgy gondolta, hogy nyomravezetői díjat ajánl fel annak, aki segítséget nyújt a díszek felkutatásához. A város kettőszázezer forintot ajánlott fel a hasznos információval szolgálóknak.

Az első becslések szerint mintegy négymillió forintos kára keletkezett a városnak a lopás miatt.

– A legmélyebben felháborított, amikor hírt kaptam a lopásról – mondta a jászberényi polgármester, dr. Szabó Tamás. – Ilyen dologról még nem is hallottam korábban. A lopás önmagában is elítélendő dolog, viszont ilyenkor, advent idején, amikor minden a szeretetről, az egymás felé fordulásról szól, még felháborítóbb a dolog.

szoljon.hu

Hunhír.info