- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

A kerékpártolvajok pártját fogja a Magyar Kerékpáros Klub elnöke

A magyar kerékpárosok önjelölt szószólója és képviselője egyébként nemcsak szavakban, hanem tettekben is igyekszik akadályozni a kerékpáros bűnvadászok munkáját. Lapzártáig nem sikerült kiderítenünk, hogy László János melyik ország törvényeit tiszteli. Volt egy tippünk, de a kerékpárlopás ott is bűncselekmény, így most már tényleg tanácstalanok vagyunk.

– Nekem László János törvénytisztelő állampolgárként és a Magyar Kerékpárosklub elnökeként is az a véleményem, hogy a Tolvajkergetők módszere, hogy kiteszünk egy csalibringát és jól utánamegyünk, felháborító – teszi egyértelművé a kerékpárosklub elnöke, aki szerint a tolvajlást, de minden bűncselekményt mindenhol a világon már a Római Birodalom óta a jog eszközeivel szabályoznak, és a bíróságok intézik. – Amit ez a csoport csinál, ősközösségi szint, amihez remélem, nem térünk vissza – folytatja László János.

A fenti mondat a Magyar Nemzet KüllőnÉlő blogján olvasható a Tolvajkergetők nevű csoport tevékenysége kapcsán. A főleg hazafiakból álló csapat több, mint egy éve vadászik kerékpártolvajokra műholdas jeladókkal felszerelt csalikerékpárokkal, és sorra buktatja le a fosztogatókat. Talán az fáj László Jánosnak, hogy ezek többsége cigánybűnöző?

A magyar kerékpárosok önjelölt szószólója és képviselője egyébként nemcsak szavakban, hanem tettekben is igyekszik akadályozni a kerékpáros bűnvadászok munkáját. Nem véletlen, hogy a hazai kerékpáros sajtó – de a fősodratú média nagy része is – egy büdös szót nem ír a Tolvajkergetőkről, noha kezdeményezésük világszinten is első, rendkívüli sikereik pedig önmagukért beszélnek – miközben semmilyen törvénysértést nem követtek el. Ez azonban László szerint nem számít, mert szerinte “a rendőrség partner a jogtiprásban”, értve ez alatt azt, hogy azok az egyenruhás szemétládák a szegény tolvajt bilincselik meg, nem pedig a galád módon őt üldöző náciszimpatizáns Tolvajkergetőket.

Lapzártáig nem sikerült kiderítenünk, hogy László János melyik ország törvényeit tiszteli. Volt egy tippünk, de a kerékpárlopás ott is bűncselekmény, így most már tényleg tanácstalanok vagyunk.

tolvajkergetők

Hunhír.info