- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Felzárkóztatási program Balmazújvárosban – két ember kerülhet előzetesbe

Egy tömegverekedés gyanúsítottjait vitték be a rendőrök hétfőn Balmazújvároson. A nyolc feltételezett résztvevő közül hármat őrizetbe vettek, és kezdeményezték közülük két ember előzetes letartóztatását – közölte a rendőrség.

A verekedés szeptember 22-én, éjszaka volt, a helyszínen a rendőrök hat huszonéves fiatalt találtak, egyiküknek eltört az arccsontja.

A rendőrség hétfőn a hat férfi mellett előállított az esettel kapcsolatban két másik fiatalt is. A nyolc ember közül hárommal szemben fél éven belül másodszor indul eljárás hasonló bűncselekmény miatt, a rendőrség kettőjük esetében indítványozta az ügyészségnél az előzetes letartóztatást. Ellenük súlyos testi sértés és más bűncselekmények miatt indítottak eljárást.

Hunhír.info – mti

Hunhír.info