- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Egy rendőr hibája miatt gyilkolhatott a domolyvölgyi előember

Beismerő vallomást tett a rendőrségen az a 18 éves férfi, aki a gyanú szerint Bag és Domonyvölgy határában hétfőn meggyilkolt egy 32 éves gödöllői nőt – jelentette be a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) vezetője pénteken Budapesten. Mihályi István közölte azt is, hogy indoklás nélkül felmentette a gödöllői kapitányság bűnügyi osztályvezetőjét.

A megyei főkapitány elmondta: a gyanúsított két további bűncselekményt is beismert kihallgatásán. A gyanú szerint a férfi a múlt héten késsel megszúrt és könnyebben megsebesített egy 62 éves nőt Hatvan külterületén, majd autóját elrabolva elhajtott. Ezt a járművet a rendőrök szerdán megtalálták a Borsod megyei Szakáld külterületén egy árokban.

A gyanúsított a most hétfői gyilkosság előtt néhány órával Gödöllőn egy másik nő autójába is beszállt, és késsel próbálta arra kényszeríteni, hogy Aszód felé hajtson. Az asszony azonban ellenállt, így a gyanúsított kiszállt a kocsiból és elmenekült.

Arra a kérdésre, azért mentette-e fel a gödöllői rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetőjét, mert sajtóhírek szerint a nő bejelentése ellenére nem vettek fel jegyzőkönyvet az esetről Mihály István azzal válaszolt: indoklás nélkül mentette fel tisztségéből az osztályvezetőt. Közölte azt is: szolgálati kötelezettségszegés gyanújával feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, és fegyelmi vizsgálatot is indított.

A megyei rendőrfőkapitány közölte, a 32 éves gödöllői nő gyilkosának felkutatásában hétfő és csütörtök között összesen 1165 rendőr vett részt, köztük a PMRFK teljes bűnügyi állománya, a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai, valamint további megyék rendőrei.

Hunhír.info