- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Gyorshír: Megint egy brutális gyilkosság, szíven szúrta a rabszolga-lányt a cigánybűnöző Budapesten

Majdnem úgy, mint a cigánybűnöző gyilkos, Péntek esetében. Ő nem a prostinak használt “élettársát” vágta haza, ez a brutális törvény feletti viszont igen. A liberális portálok azt harsogják, hogy Bándy Kata meggyilkolása miatt felerősödött a cigányellenesség, és nem lehet általánosítani az eset kapcsán. Most megint bebizonyította egy cigány, hogy Magyarországon igenis van cigánybűnözés, sőt a legvadabb bűncselekményformákban is ők a felülreprezentáltak. Még akkor is, ha az áldozat is cigány nemzetiségű.

A fiatal férfi veszekedés közben szúrta meg élettársát, de mentőt akkor még nem hívott hozzá. Otthon próbálta meg elállítani a vérzést, de a sérült egyre rosszabb állapotba került. Végül mégis segítségért telefonált, az orvosoknak azt mondta, baleset történt. A férfi nem maradt életveszélyben lévő barátnője mellett, elmenekült.

A nő halála után a kórház értesítette a rendőröket, hiszen elég egyértelmű volt, hogy a nőt megszúrták. A soron kívül elrendelt boncolás igazolta ezt, kizárta, hogy baleset történt volna.

A nyomozók feltérképezték az áldozat kapcsolatait, így jutottak el a 22 éves K. Attilához, aki a rendőrség közleménye szerint az áldozat barátja és egyben „munkáltatója” is volt. A férfit szerdán kapták el a rendőrök az egyik rokona lakásán.

Hunhír.info