- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Görcsönyi rablás: felmentették a rendőrtisztet

Első fokon felmentették a görcsönyi takarékpénztár kirablásával megvádolt D. Zoltánt. Az ítélet nem jogerős, D. Zoltán szabadon távozhatott. A vádlott az eljárás kezdetétől fogva tagadta bűnösségét.

A bíróság Kovács Attila vezette tanácsa szerint az eljárásban egyetlen olyan bizonyíték sem merült fel, amelynek alapján kétséget kizáróan lehetett volna következtetni D. Zoltán bűnösségére.

Kovács Attila bíró a szerdai elsőfokú döntés indoklásában rámutatott: bár vannak a vádlott bűnösségére utaló jelek, sem a tanúk vallomásai, sem a szakértői vizsgálatok eredményei, sem a kutyákkal elvégeztetett szagazonosítás nem bizonyította, hogy a bűncselekményt egészen biztosan ő követte el.

Amint az ismert, 2010 májusában valaki kirabolta a görcsönyi takarékszövetkezetet, és a bűncselekménnyel D. Zoltán rendőrtisztet vádolták meg. A vád szerint a férfi a szolgálati kocsiját és fegyverét használva. Közel háromszázezret zsákmányolt az ismeretlen tettes.

A bíróság legutóbbi tárgyalásán, május végén ismét megnyitotta a bizonyítást, azaz határozathozatal helyett újabb tárgyalást tűztek ki. A Pécsi Törvényszék dr. Kovács Attila vezette büntetőtanácsa azzal indokolt a döntést, hogy a vádlott és védője olyan új érvekkel állt elő, amelyeknek a végére kíván járni a bíróság. Jelesül arról van szó, hogy D. Zoltán és védője azt mondta, hogy az eljárás során az egyik tanú, aki a vádlottra nézve terhelőnek is értékelhető vallomást tett, valójában „hivatásos” tanú, aki több ügyben is tanúskodott, s szerintük valótlant állított, ezért büntetőeljárás is indult vele szemben.

bama.hu

Hunhír.info