- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Karóval kínozták és verték össze a két idős embert

A Szolnoki Törvényszéken tárgyalják a Hajdúhadházán történt borzalmas bűncselekmény büntetőperét. Ha elolvassák az alábbi szöveget, önök is azt követelik, hogy azonnal vissza a halálbüntetést.

A vádirat szerint 2011 januárjában L. Tamás Zsolt eltervezte, hogy megszerzi a 80 éves Margit néni és annak 60 éves József nevű fia értékeit. A támadáshoz segítségül hívta egy-egy felnőtt- és fiatalkorú ismerősét. A támadók befeszítették a ház kapuját, amikor is a lakásból kilépett a férfi sértett, akit L. Tamás Zsolt egy karóval leütött. A földre került embert mindhárman magatehetetlenségig rugdosták.

E zajra jött ki a házból az asszony is, akit az elsőrendű vádlott ugyancsak leütött a karóval — mindkét idős ember később elhunyt, a néni orvosilag bizonyítottan a támadástól. Hosszas kutatás után mindössze ötezer-ötszáz(!) forintot találtak, amellyel távoztak a helyszínről.

Néhány óra elteltével L. Tamás Zsolt úgy gondolta, visszamegy, s felkutatja az értékeket. Ehhez a tervéhez újabb két felnőtt- és fiatalkorú ismerősét hívta segítségül. Utóbbi az utcán figyelt, míg ketten bementek a lakásba. A két idős ember még mindig eszméletlenül hevert a földön, miközben a fiatalok pénz után kutattak, de semmit nem találtak. A Szolnoki Törvényszéken tartott tárgyalási napokon ez idáig tanúkat hallgatott meg dr. Pongácz Zsolt bíró.

Szoljon.hu

Hunhír.info