- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Ismét Kassai a lovasíjász világbajnok – ez is hungarikun

Amman — Megvédte világbajnoki címét lovasíjászatban Kassai Lajos (52). A sportág megalapítójaként számon tartott Kassai, aki 1994 óta vesz részt versenyeken, ezúttal Jordániában bizonyított.

A fődíjat a jordán király testvérétől, Husszein hercegtől vehette át. A megmérettetésen 20 ország 48 versenyzője mutatta be, hogyan kell lóháton száguldás közben céltáblára nyilazni. A lovasoknak nem volt könnyű dolguk, mivel dacolniuk kellett a tavaszi időszakra jellemző helyi homokviharokkal is, amikor legfeljebb pár méternyi a látótávolság.

– A lovasíjászat nem csupán a magyarok őstörténetének része, hiszen megtaláljuk az összes belső-Ázsiából származó népcsoport hagyományai között – magyarázta az íjászmester. – A sikerhez egyébként a rendszeres edzés még nem elég, egy nagy adag szerencse is kell hozzá. Nem mindegy például, hogy milyen lovat adnak az ember alá. A saját lovainkat ugyanis a legritkább esetben tudjuk magunkkal vinni egy ennyire messzi országba – mondta Kassai.

Blikk

Hunhír.info