- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Bugyis köcsög ne dülöngéljen az Andrássy úton

Habár a szerdai közgyűlésen a fideszesek leszavazták a Jobbik javaslatát, amely büntette volna a melegfelvonulás résztvevőit, már készül egy olyan rendelet, amely majd “kifejezetten megtiltja, hogy az Andrássy úton bugyiban táncoló férfiak vonuljanak” – értesült az Origó.

“A Városháza jogászai folyamatosan dolgoznak azon, hogy lehet megakadályozni, hogy az Andrássy úton bugyiban táncoló férfiak vonuljanak” – mondta az Origónak egy fideszes fővárosi képviselő, aki szerint a következő, júniusi közgyűlésen valószínűleg benyújtja a Fidesz a saját javaslatát a melegfelvonulásról.

A szerdai közgyűlésen napirenden szerepelt a közösségellenes magatartások bírságolása, ez azonban azt szabályozta, hogy ötvenezer forint helyszíni bírságot is kaphat az, aki például nem takarítja el a havat a háza elől vagy táblákat rongál meg. A szerdán megszavazott javaslatban egyáltalán nincs olyan kitétel, amely vonatkozhatna a július 7-re tervezett melegfelvonulásra.

Egy névtelenséget kérő fideszes képviselő szerint a javaslatot benyújtó főjegyző jelezte több képviselőnek, hogy azért maradt ki a melegfelvonulás, mert “jogilag nehezen állná meg a helyét, ha a rendeletben a provokatív, megbotránkozást keltő, obszcén kifejezéseket használnák, ez ugyanis szubjektív lehet”. A képviselő úgy tudja – és ezt egy másik fideszes társa megerősítette -, hogy a fővárosi jogászok egy olyan rendeleten dolgoznak, amely “kifejezetten és egyértelműen” a melegfelvonulásra vonatkozik, és ez napirendre kerülhet még az idei júliusi felvonulás előtt. A rendelet pedig majd valószínűleg nem a melegek felvonulását tiltaná be, hanem azt, hogy “a belvárosi utcákon egy szál bugyiban táncoljanak a kamionok tetején” – mondta az egyik képviselő. “Az Andrássy úttól távol vonulhatnának a melegek például ruhában” – fogalmazott egy másik fideszes.

Hunhír.info