Három nap, három brutális bűncselekmény. Ez az elmúlt időszak bűnügyi mérlege Kunhegyes és környékén. Két áldozat még mindig kórházban van, de jó hír, hogy az elkövetők kezén kattant a bilincs.
— Május első hetében három, ebből kettő kiemelt ügyként kezelt rablás is történt a Karcagi Rendőrkapitányság illetékességi területén — mondta el a szerdán Szitár Ferenc alezredes, karcagi rendőrkapitány. — A gyors rendőri munka eredménnyel járt, és az első, május ötödikén történt bűncselekmény egyik elkövetőjét már két nap múlva elfogtuk Budapesten, majd egy napra rá a másik elkövető is rendőrkézre került — számolt be a fejleményekről.
Mint azt lapunk is megírta, május ötödikén fényes nappal hatolt be a két CIGÁNY elkövető a kunhegyesi idős asszony portájára, majd a házba, ahol elfogták és megkötözték őt. Ezt követően bántalmazták, kínozták, miközben pénz, aranyat, értéktárgyakat követeltek tőle. Az áldozat — aki most is kórházban van — végül megtört, a rablók több mint egymillió forintos zsákmánnyal menekültek el. Újságírói kérdésre reagálva, Szitár Ferenc elmondta, az egyik elkövető két héttel korábban már járt a helyszínen, de akkor csak egyedül, és megzavarták. Talán emiatt is hagyta hátra a kabátját, ami a nyomára vezetett. Az esetet akkor nem jelentették, az ott heverő ruhadarabnak sem tulajdonított a néni jelentőséget, egészen ötödike estig.
— Május hatodikán újabb betörés történt, de itt nem várt helyzetbe kerültek a rablók — folytatta a második eset ismertetését a rendőrkapitány. Most egy gyógyszertárat vett célba három CIGÁNY férfi, aki be is hatoltak a kunhegyesi patikába. Ott mindent felforgattak, és némi készpénzt szereztek a kasszából. Azonban az egyik helyiség feltörése során egy alvó idős nőt találtak. A hetvenes éveiben járó gyógyszerésznőt megkötözték, verték, miközben további pénzt követeltek tőle. Azonban a nő ellenállt és a támadók elmenekültek. Így találtak rá a nőre másnap, aki szerencsére könnyű sérüléseket szenvedett. A rendőrök adatgyűjtésbe kezdtek, és a nyomozók két nap múlva már le is tartóztatták a három CIGÁNY gyanúsítottat, akik vallomást is tettek. Mindhárman büntetett előéletűek voltak.
Hunhír.info -szoljon.hu