Ha valaki a Bermuda-háromszög misztériumára kíváncsi, nem kell repülőre ülnie, hogy egészen az Atlanti-óceánig utazzon. Elég csak kilátogatnia a szolnoki Perc utca környékére. Eltűnik innen minden, ami nincs lebetonozva: fa, fém, használati tárgy, még a hétvégi házak tetői is. Hiába kérünk segítséget bárkitől, semmi nem változik — állítják egybehangzóan az ott élők és a kerttulajdonosok.
zömmel hétvégi házakból, zöldség- és gyümölcskertekből álló Perc utca lakói saját bőrükön tapasztalják a régi mondás igazságát, hogy a rossz szomszédság török átok. Pár száz méterre van ugyanis csak onnan a közbiztonságáról elhíresült Motor úti (CIGÁNY) telep, ahonnan a lakók szerint rendszeresen érkeznek hívatlan látogatók hozzájuk.
— Ez év február másodikán például négy Motor úti gyereket kaptam rajta, hogy gerendákat és zsaludeszkákat akarnak elvinni a telkemről — fog az egészen friss történetébe K. F., a teljes neve elhallgatását kérve. Azt mondja, jobb így, mert tart az esetleges következményektől. — Tíz év körüliek voltak, és már javában pakoltak, amikor kiértem a telekre. Három közülük elmenekült, de a negyedik a kerítésnél elesett. Őt megfogtam, és hívtam a rendőrséget. Jöttek is, kihallgatták a fiút, aki valószínűleg megnevezhette a társait, mert február második felében kaptam négy rendőri határozatot. Arról szóltak, hogy a feljelentésem nyomán mind a négy fiú ellen megtagadták a nyomozást, lévén, hogy a gyanúsítottak gyermekkorúak — fűzi hozzá.
— Nemcsak a gyerekek portyáznak persze a környéken — veszi át a szót K. Z., egy másik protestáló Perc utcai kerttulajdonos. — Rendszeresen látunk idősebbeket, tizennyolc-húsz éveseket is, a Motor út irányából. Egyszerűen nem értem, hogy a rendőrség miért nem tud végre rendet teremteni, és miért nem védi meg a tisztességes polgárok vagyonát. Télen a tűzrevalót, nyaranta a kertek terményeit viszik. Következmények nélküli világot élünk, a rendőrök tehetetlenek — teszi hozzá.
— Eltúlozzák a Motor út és környéke problémáit az emberek — reagál megkeresésünkre Kozák Ferenc, a kisebbségi önkormányzat elnöke. — Nem hiszem azt sem, hogy ezek a gyerekek ilyesmit tettek volna — így az elnök úr.
A környék lakóit azonban nem győzik meg az elnök szavai. Néhányan nevüket adva is kitartanak véleményük mellett.
— A Perc utca nem más, mint a szolnoki Bermuda-háromszög. Főleg szezonálisan „tűnnek el” itt a dolgok: télen a fenyőfák csúcsai, újévkor a kismalacok — meséli az évtizedek óta itt élő Sárközi Sándor. — Kétféle dolognak kel lába: amit fog a mágnes és amit nem. Múltkor a rotakapát vitték el, mert vas van rajta! Egy éjjel négy helyre is betörtek pár hónapja, ez remek logisztikai képességről tesz tanúbizonyságot!
Gyakorlatilag minden második nap lopnak el valamit, ügyelve arra, hogy legyen két bűncselekmény között egy pihenőnap — teszi hozzá ironikusan Sándor, aki azért vállalja nevét és arcát, mert állítja, valakinek képviselni kell végre az utcát! Errefelé ugyanis jobbára csak idősek laknak, akik valóban félnek a „megtorlástól”.
A Perc utca környékén gyakran lobban lángra a nádas is, mely esetenként a lakóházakat is veszélyezteti. Sándornak nemrégen az egész kerítése leégett, szerencsére a tűzoltók megfékezték a tüzet. — „Megint pajkoskodnak a gyerekek!” Így reagált először az ügyeletes tűzoltó, amikor felhívtam őket, hogy baj lesz! — fűzi hozzá.
A szintén ott élő Sárközi Tímea elmondja, a lakosok már rutinosan meg tudják állapítani, melyik tűz a veszélyes és melyik nem. — A nádas közepén szokták leégetni a legkülönbözőbb fémtárgyakról a műanyagot. A füst színéből tudjuk, mikor „tisztítanak” és mikor ég a növényzet. De higgye el, ehhez hozzászokni nem tudunk és nem is akarunk, ezért mozgatunk meg minden követ, hogy változzon itt a helyzet — réved a reménytelibb jövőbe a hölgy.
A lakosok többször, több alkalommal is jelezték a polgármesteri hivatalnak az áldatlan állapotokat. Szalay Ferenc polgármester a legutóbbi lakossági fórumon ígéretet tett arra, hogy a tavaly elindult SZEM-mozgalmat kiépítik a környéken, így még több polgárőr fogja vigyázni a rendet. Czinege László ezredes, városi rendőrkapitány még egy februári közgyűlésen jelentette be, hogy júliustól már körzeti megbízott is dolgozik a környéken. Addig az egyenruhások gyakrabban járőröznek az utcákon, így próbálva visszaszorítani a bűncselekmények elkövetését.
szoljon.hu Gratulálunk a bátor portálnak ezért a tudósításért!
Hunhír.info kommentár:
Hunhír.info