- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Fábry elhagyja a New York-érzést és kihagyja a szakállpödörgetőket

Kétéves szerződést kötött az MTVA Fábry Sándor cégével, a többszöri meghosszabbítás lehetőségével, évi húsz adásra, összesen két plusz három évre – közölte Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója.

Fábry elmondta, hogy a váltás legfőbb oka a szabadság, már nemcsak főszereplő, hanem gyártó is lesz, meg tud hívni olyan művészeket, akik a nézettségmaximalizálásban érdekelt RTL-nél nem jöhettek volna szóba. “Több hónapos tárgyalás áll mögöttünk. A lényeg ugyanaz, én már nem tudok nagyon megváltozni. Nem lesz reklám, és nem lesz szakállpödörgető tudósklub sem a műsorban. Ez olyan show lesz, ami az igazi énemhez közelebb van” – jelezte Fábry.

A díszlet is más lesz, ennek megfelelően: “Egy lepukkant bérház lesz a háttér, pesti háztetőkkel, tehát elhagyjuk a New York-érzést, mert finoman szólva sem New Yorkban élünk. A show-t fizető nézők, tehát nem statiszták előtt veszik fel, lesz Szőke-Badár páros is, a közönség bemelegítése végett. Hegedűművész, muzeológus, költő is várható a show-ba, illetve a volt szovjet hadsereg egyik parancsnoka is, aki Fábry szerint Magyarországon kertészként él.

Hunhír.info – origo nyomán

Hunhír.info