A túlzás nélkül legendás Kopaszkutya című rockfilm alkotói közül néhányan készítettek most egy filmet, Kopaszkutya kettő címmel, melyből pont az első film egyik főszereplője, Schuster Lóránt hiányzik. A P. Mobil együttes vezetője interjúnkban elmondta, mi a problémája a filmmel és készítőivel, de azt is elárulta, hogyan lehet ma még lemezeket eladni.

Állítólag azért Kopaszkutya kettő lett a közelmúltban bemutatott film címe, mert te levédetted a számmal írott, Kopaszkutya 2 címet.

Egész pontosan a Bölcskei Mihály (manapság Mike) vezette cég védette le, ami például a Rockinform magazint is kiadja. De ha már itt tartunk, abból, amit ezzel a filmmel kapcsolatban Szomjas Györgyék mondanak, abból semmi nem igaz. Így például azt, hogy mi egyáltalán nem is foglalkoztunk ezzel. Már három éve bent voltunk a Sándor Pálnál, a Budapest Filmstúdió igazgatójánál: Szomjas, Póka Egon és én. Palinak nagyon tetszett az én koncepcióm, és mondta, hogy csináljuk meg a Kopaszkutya folytatását, ő támogatni fogja. Ám utána az első film dvd-kiadása miatt összevesztek a Szomjassal, és így nem lett belőle semmi. Folyamatosan napirenden volt, hogy ebből lesz valami, arról viszont szó sem volt, hogy a Hobót kihagynánk ebből a dologból. Még meg is kérdezte, hogy nekem van-e problémám vele? Mondtam, hogy van, de ez egy filmforgatás, eljátsszuk, ami a szerepünk, a többit meg ki nem szarja le? Igazság szerint ő, a [Földes] Laci volt az, aki már kezdettől fogva farolt ebből a dologból kifelé. Ha már itt tartunk, a Hobo Blues Band története is egy hazugság, hiszen a zenekar története akkor kezdődött, amikor a Kopaszkutya filmet forgatni kezdték. A Földesnek pedig még kevésbé volt története, hiszen én vittem az országban körbe másfél évig, mint a győzelmi zászlót: két számot énekelt, mi pedig lekísértük.

Te honnan ismered Hobót?

A dobosunk, Pálmai Zoli hozta le egyszer a Nemzeti Étterembe, ahol együtt bódultunk, ott haverkodtunk össze. Ennek a mostani filmnek a készítőinek a nyilatkozatai azért sem lehetnek igazak, mert ha ez dokumentumfilm, akkor a Hobo Blues Band történetének én is részese vagyok, már csak azért is, mert én hoztam létre a zenekart, amit kevesen tudnak. Másfél év után ugyanis az történt, hogy egy bulinkon a Kőbányai Ifjúsági Parkban megjelent a Laci és a sleppje is, és a hétfői újságok mindenütt azzal voltak tele, hogy a Földes így meg úgy, a P. Mobil neve el sem hangzott egyik cikkben sem. Ekkor a gitárosunk, Bencsik Samu szólt nekem, hogy elege van ebből, csináljak valamit, úgyhogy összehoztam egy zenekart a Hobónak az egykori bandám, a Gesarol maradékából alakult Ikarus együttessel. Gyakorlatilag úgy alakult a Hobo együttese, hogy mi megszabadultunk tőle. De ez nem derül ki ebből a filmből, ami tehát nem dokumentumfilm, mint ahogy játékfilmnek sem játékfilm, de akkor miért adták ezt a címet neki?

Póka Egon azt nyilatkozta a bemutatón, hogy szerinte sem szerencsés a Kopaszkutya kettő cím.

De hát az újságírók, akiknek nyilatkozott, azok nem tudták, hogy egy évvel ezelőtt mire írták alá a szerződést? Hát én megmondom: a Kopaszkutya kettőre írtak alá szerződést, erre kapták a pénzeket, mindenhol így szerepelt ez kezdettől fogva, még a honlapnak is ez a neve. Ezt miért nem kérdezték meg?

Amikor Sándor Pállal beszélgettetek a folytatásról, voltak konkrét tervek is?

Persze, próbaforgatások is voltak, egy rendes játékfilm lett volna. A nagy klasszikus regények végén is szokott lenni másfél oldal, amikor leírják, hogy melyik szereplővel mi történt később, hogy mindenki megnyugodjon. Itt az lett volna az egyik dolog, hogy mi lett a régi arcokkal, a másik pedig a klasszikus Hét szamuráj- vagy Hét mesterlövész-szituáció, amire aztán a Blues Brothers is épült. Nevezetesen, hogy újra összeszedik a régi csapatot. Itt is ez lett volna a fő szál. Az első jelenethez tudni kell, hogy megcsináltam az ország legnagyobb hang- és fénytechnikai cégét, elég marha módra ebbe öltem a pénzem. Szóval úgy lett volna, hogy a régi kommunista emlékművek múzeumába érkezik egy csoport, hogy koszorúzni szeretne valamelyik mozgalmi ünnepen, és ehhez szeretnének olyan autentikus hangosítást, ami annak idején volt a felvonulásokon, ez a tölcséres, “kedves elvtársak-sak-sak” féle hangszín. Nekem ekkor lesz tele a tököm a hangosítással, és elmegyek a Kőbányai Zeneiskolába, ami egyébként pont akkor nyitott, és odamegyek a Póka Egonhoz, hogy jöttem beiratkozni, mire mondja, hogy “ezzel már elkéstél.” Így indult volna a film. Volt még pár jelenet, amit felvettünk, de a lényeg, hogy a film azokról a megtörtént jelenetekről szólhatott volna, amikor én, fővárosi MIÉP-képviselőként díszmagyarban és napszemüvegben ott állok, amint Földes László hófehér szmokingban átveszi a Budapestért kitüntetést Demszky Gábortól. Még hatszáz ilyen példát tudnék mondani, és csak az volt a kérdés, hogy mit hagyunk ki. Még az azóta tőlem elhatárolódó Egon is azt mondta a tőlem szintén elhatárolódó Szomjasnak, hogy mit kell ezen agyalni, leülünk a Lórival és pár perc alatt annyi sztorit összedobunk, hogy nektek csak azt kell kitalálni, hogy legyen ebből film.

Megnézted a Kopaszkutya kettőt?

Nem láttam. Kellett volna? Olvastam az összes kritikát a filmről, és egyet nem láttam, ami pozitív lett volna. Szomjasék egy nagyon komoly lehetőséget hagytak ki azzal, hogy nem csinálták meg a játékfilmet. Közönség is lett volna rá, már csak azért is, mert Dzsoko Roszics, a szerb színész mesélte, hogy mi nem tudjuk elképzelni, hogy Bulgáriában milyen népszerűek vagyunk. Nekem az volt a tervem, hogy a filmet mindenütt bemutattuk volna, ahol annak idején a Kopaszkutyát vetítették, ami majdnem a teljes egykori szocialista tábort jelentette volna. Ehhez képest a Szomjasék összecsaptak egy werkfilmet a Hobo Blues Band búcsúkoncertje kapcsán, mert tulajdonképpen ez volt a helyzet. Pedig azóta, hogy a Kopaszkutya annak idején elkészült, mindig beszéltünk róla, hogy ennek lehetne egy folytatást csinálni, mert az azóta történtek kitűnő alapot szolgáltatnának arra, hogy megmutassuk, mi is volt ebben az országban, elég csak az utolsó húsz évre gondolni. Nekem ez a bajom, és nem az, hogy kihagytak ebből a filmből, mert az lófasz, a Blues Brothers 2000-ben sincs benne John Belushi. Ők nem csináltak filmet, viszont összevissza hazudoznak. De fel fogom tenni majd a P. Mobil honlapjára a próbaforgatásokat, amiből kiderül, hogy nem igaz, amit ők mondanak.

Az eredeti filmben játszott karaktered mennyiben volt azonos a valódi éneddel?

Erről a forgatókönyvírót, a Kardos Pityut kell megkérdezni, mert ő hozott létre egy nem létező zenekart egy létező zenekar különböző történeteiből. De mondok egy példát: én alapjáraton nem szoktam állandóan vakarni a seggemet, csak a forgatókönyv kedvéért csináltam a filmben, és ez tetszett az embereknek. Ami az enyém volt, az például az, amikor berúgom az ajtót, és megkérdezem, hogy “megy már a híradó?”. Ez a forgatáson még nem hangzott el, csak a vágásnál a Grunwalsky Feri mondta, hogy ide szerinte kellene valami. Ezt a későbbi változatból aztán kivágták, meg másokat is, de pont ezért is volt az a terv, hogy először kiadjuk a Kopaszkutya rendezői változatát, jó minőségben, minden kimaradt jelenettel együtt. Csakhogy ez után veszett össze a Sándor Pál és a Szomjas, és aztán ez lett belőle.

Te a P. Mobilban nem játszottál hangszeren, nem is énekeltél, de mégis felengedtek a színpadra, amihez akkoriban még ORI-vizsga kellett. Neked hogy lett ilyened?

Én valójában egy menedzser vagyok, de nekem is le kellett vizsgáznom. Ez nem ORI volt, hanem még OSZK, és végül kongából vizsgáztam. Felmentem a Danyi Attilához, aki régen a Scampolóban is játszott, és ő adta kölcsön a kongáját, de ott volt egy részeges fodrász barátja is, aki úgy megnyírta a bajszom, hogy úgy néztem ki, mint egy nyugdíjazás előtt álló cigányprímás. A vizsgára még felvettem egy fehér garbót is, aztán kongáztam, mozogtam, ahogy kellett, és aztán a csaj, aki kiadta az engedélyeket, megkérdezte, hogy “ugye maga a szépfiú a zenekarban?” Képzelheted, hogy néztek ki a többiek. [Nevet] De akkor mi voltunk az egyik tudatosan, profin szervezett zenekar az országban, a másik pedig a Gemini a Várszegi Gáborral. Én legalább négy-öt szakmát hoztam létre ebben az országban, a hangosítástól a világosításig.

Akkor még nem volt mobiltelfon, és nem volt internet. Mi kellett a profi szervezéshez?

Agy. Meg persze szorgalom. Rendszerbe vettem az összes olyan középiskolát vagy főiskolát, amely legalább öt-hatszáz fős volt, mert ezeknek mindig volt gólyabálja és szalagavatója, ahol lehetett játszani, és ezek csak az iskolák. Akkor fejből tudtam például a pécsi ifjúsági ház telefonszámát, és mindenről tudtunk, ami az országban akkoriban történt.

Hány P. Mobil-koncert volt akkoriban?

Évente több mint háromszáz bulit csináltunk. Ez azt jelentette, hogy ki se szálltunk a Barkasból. Áprilisban indultak az ifjúsági parkok, és szeptember végéig, vagy amíg tartott a jó idő, minden nap játszottunk.

És milyen zenekarokat éreztetek követendőnek?

Hát ehhez tudni kell, hogy eleinte négy évig Gesarolként játszottunk, amit betiltottak, aztán alakítottam meg 38 éve a P. Mobilt, szóval 42 éve csinálom jogfolytonosan ezt a zenekart, ami azt jelenti, hogy a hatvanas évek progresszív rockzenekarai szolgáltak először mintául. A rockzene ugyebár 1964 óta létezik, a Kinks: You Really Got Me-jának a gitárriffjétől indult az, amit ma rocknak hívunk. Ránk ez a vonal volt hatással, és nem ám a Beatles, hanem a Stones, a Yardbirds, az Animals, a Pretty Things, a Them, és aztán jött a Cream, Hendrix és a Fleetwood Mac, a csúcs pedig a Led Zeppelin volt, annál nincs feljebb. Nagyon szerettük a Free-t és a Bad Companyt is. Magyar zenekarokat viszont nem hallgattunk. Sok jó magyar együttes volt, amelyik le tudta játszani a külföldi számokat, de volt egy nagy választóvonal, hogy tudsz-e ebből saját zenét csinálni magyarul vagy nem. Mi meg tudtuk csinálni, de nagyon sokan nem tudták. Most nem rosszindulatból mondom, hanem tényként, de ha meghallgatod az Omegától a Ha én szél lehetnéket és tőlünk a Tűzimádót, akkor kiderül, hogy az vurstli volt, az igazi rockzenét az én értelmezésem szerint mi játszottuk. De az Illés is ugyanaz a kategória. Az LGT-nek már volt egy kísérlete a Bartával, ami ezen túlmutatott, és ott már megcsillant a profi rockzene. De hát egy Metro, meg a Citromízű banán, az hol volt rockzene? És azóta is ez megy, hogy sok magyar zenekar rockos külsőségekkel – tetoválásokkal, hosszú hajjal – vurstlit játszik. Ráadásul még rosszul is.

Mikor adtatok le a hanglemezgyárnak először anyagot?

Nem tudom pontosan, de elég korán. De aztán ’78-ban volt a Láng Művelődési Házban egy koncertünk, amit nagylemeznek szántak, egy rádiós felvétel volt, de persze nem adták ki. Én megszereztem egy lemezgyári belső anyagot, amiben benne volt, hogy a P. Mobil használható anyagot adott le, de ennek ellenére nem lesz belőle lemez. És nem is adták ki.

Akkoriban mégis sokan voltak “mobilosok”, hasonló nagyságrendben, mint a korálosok, ricsések vagy éppen piramisosok.

Azért a Piramis volt akkor az über alles. Kiment a Révész Sanyi a színpadra és az összes kiscsaj bevizelt, hát ezzel nem lehetett versenyezni. Ezekkel az emberekkel semmi bajom nincs, ugyanazt a szart ettük évekig, de azért nehogy már a Piramis meg a P. Mobil egy kategóriában legyen. Az S. Nagy István írta meg nekik a magyar fiatalok lelkében élő dalokat. Én a Ha volna két életemre válaszul írtam meg az Utolsó cigarettát, hogy hát hogy milyen hülyeség már ez, hogy lehetne két életed? De általában inkább bennünket kopíroztak: mi megírtuk a Miskolcot, erre a Karthago megcsinálta a Paks, az atomvárost. Mi megírtuk a Főnix éjszakáját, erre az Edda megírta A keselyű éjjelét. De a lényeg, hogy tíz éven keresztül nem jelenhetett meg tőlünk semmi, még a rádióban sem. A tévében lehetett csak ügyeskedni valamit egy kis pénzzel, de ennyi. Ezek azért hiányoznak a Kopaszkutya filmből, de én egyébként az elsőt sem akartam először elvállalni, mert olyan párbeszédek voltak benne, amikről aztán ki is derült, hogy nem lehet őket filmre vinni. A Billel például nem lehet elmondatni egy előre megírt szöveget. Ő egy egyszerű szerkezet, amivel egyébként semmi baj nincs, jól énekel, szeretik az emberek.

Ő is elhatárolódott tőled.

Na igen. Az összes nagy koncertre elvittük, ugyanannyi gázsit kapott, mint a többi tag, pedig csak három számot énekelt, és erre elhatárolódik tőlem? És utána találkozunk egy bulin és odajön, hogy “csumi testvérem, ne haragudj, de blablabla.”

Vannak olyan egykori zenésztársaid, akikkel már évek óta nem állsz szóba?

Nagyon kevés ilyen van, a Földes az egyik. Legalább tizenöt éve nem beszéltünk. De alapjában véve én egy békés ember vagyok. Most ne beszéljek a Bródyval, mert SZDSZ-kampányfilmben szerepelt? Mindenkinek a magánügye, hogy milyen templomba jár, kire szavaz, miben hisz. Engem meg azzal cseszegettek, hogy MIÉP-képviselő voltam. És? Bejegyzett parlamenti párt volt. Miért téma ez?

Négy évig voltál fővárosi képviselő, de aztán nem indultál újra a választásokon, mondván, hogy kiábrándultál a politikából.

Ez így volt. Én azt hittem, hogy lehet radikálisan, tisztességesen politizálni, de Csurka Istvánnal nem lehetett. Az egy dolog volt, amit leírt és egy másik dolog, amit aztán csinált. Tudnék mesélni, mert elnökségi tag voltam, de lemondtam, és a Csurka is hiába győzködött: én szarok a MIÉP-re is, elvégre nem az tart el. A Fővárosi Közgyűlésnél vagy a bizottságoknál is barom állat döntéseket hoztak: teljesen mindegy volt, melyik párt, csak az számított, hogy a mi emberünk mondja. Én el tudtam fogadni, ha egy SZDSZ-es vagy egy MSZP-s mondott egy jó dolgot, de senki sem így gondolkodott, csak az volt a cél, hogy gázoljuk le a másikat. Nem is nagyon örültek, ha megszólaltam a közgyűlésben.

Téged annak idején sosem próbált a titkosszolgálat beszervezni?

Nem. Én állandóan ugattam, és most is ezt csinálom, mert szarok bele, hogy milyen kormány van. Rühelltem a komcsikat, de ezzel együtt is volt respektem, mert a Közgáz dékánja vagy mije ma is meséli, hogy annak idején hogyan küldte el őt a Schuster a picsába ’78-ban a Szolidaritási Fesztiválon a Hungexpón. De még ha ma bemegyek a Parlamentbe, akkor sem én kérek autogramot a politikusoktól, hanem ők jönnek oda, hogy mi van, Lórikám. Ezért is szomorú, hogy a sajtó nagy része úgy csinál, mintha nem is léteznék. Csodálkoztam is, hogy ti most megkerestetek. A Földesék is megpróbáltak kiradírozni ebből a történetből, de nem tudnak, mert én nem a filmben vagyok benne, hanem az emberek agyában. Azt sajnálom, hogy azt a filmet nem csináltuk meg, ami arról szólt volna, hogy az Egon miért nem beszélt a Hobóval évekig, vagy, hogy a Hobo miért mondott le egy pécsi koncertet azért, mert nem hajlandó fellépni azon a színpadon, ahol aznap a Póka és a Schuster is játszik a P. Mobillal. Pedig még csak találkozni sem kellett volna velünk. Most akkor ki a kirekesztő?

Szoktál zenét hallgatni?

Igen, sokat. Újabbakat is, noha egy új német heavy metálzenekar vagy valami skandináv zúzmara metálzenekar azért nem hoz lázba. [Nevet]

Amikor a Fekete Bárányok koncert előtt a Bizottság fellépett, mit gondoltál róluk?

Hogy összevissza csörömpöltek. De ezzel nincs is baj. Nekem az a véleményem, hogy ha egy beatzenekar felmegy a színpadra, akkor csapjon jó nagy zajt. Ennek megfeleltek, de zeneileg értékelhetetlen volt. De hát mitől tetszett volna nekem a Bizottság, amikor én Led Zeppelint meg Bad Companyt hallgatok?

A Clash sem tetszett?

Hát az egy jó zenekar volt. Nem szerettem ugyan, de ezt elismerem. Én 1980-ban eltöltöttem egy hónapot Angliában, és akkor harminc nap alatt huszonnyolc koncerten voltam. Mindent megnéztem a Rushtól Santanáig, a Kraftwerktől a Tangerine Dreamig, az akkor bemutatott Macskák musicaltől a Judas Priestig, láttam a Shadows jubileumi koncertjét – harminc nap alatt többet láttam, mint a teljes magyar szakma összesen. És akkor most ezek osztják az észt.

Ahhoz mit szólsz, hogy Póka Egon kampányt indított a playbackelés ellen?

Egyetértek vele. Annak idején erről beszéltünk a mikrobuszban, hogy jól kereső főváros zenekarok hirdetnek meg bulikat, ahol hallatszik, hogy ugrik a magnó. És ezek nem ám playback-sztárok, hanem rockzenekarok.

Működik még a hang- és fénytechnika céged?

Az működik, csak a szakma nem. Haldoklik a koncertszakma, nincsenek klubok. Hollandiában, Angliában, Németországban jól működik ez a klubhálózat, és elkérhetnek 35 eurót is egy buliért. Itthon, ami kétezer forint fölött van, az már nem is létezik. A magyarok többsége turkálóból meg a kínai piacról öltözködik. Idáig jutott az ország. Annak idején a Hofi úgy mondta, hogy mi kalandvágyból maradtunk itthon. Ez igaz, mert akárhány ismerősömmel beszélek, aki Új-Zélandon, vagy Amerikában él, mindig kisimultan jönnek haza, de aztán eltöltenek itt egy hónapot és jön az infarktus, meg a cukorbaj.

Te miért nem mentél ki?

Kalandvágyból. [Nevet] Egyszer a zenekarral ki akartunk menni, de aztán nem jött össze. Szerintem még be is jött volna, mert nincs kisebbségi érzésem, a magyar zenészek is tudnak, csak a körítés egyáltalán nem mindegy. Persze benne van ebben, hogy angolul kell beszélni, kell tőkeerős háttér.

A lányaiddal tartod a kapcsolatot?

Az idősebbel rendszeresen, a kisebbiket lassan húsz éve nem láttam. Bírósági tárgyalások, láthatás, meg minden, és amikor az első alkalommal elmentem érte, hogy elhozzam, akkor az anyja elvitte otthonról. És nincs tovább. Már elég nagy, de lehet, hogy most már nem is akar velem találkozni. De van egy ötéves kisfiam, aki velem lakik.

Autóval jársz?

Nincs autóm és jogosítványom sem.

BKV-bérlet?

Volt, de már az sincs. Néha veszek jegyet, de ha két-három megállót kéne menni, akkor inkább fel sem szállok.

Mikor voltál utoljára színpadon?

Olyan három hete volt egy klubbulink. Elég sok dolog történt a P. Mobillal az elmúlt években is, de a média számára olyan, mintha nem is léteznénk. Azt is kevesen tudják, hogy a Mobileum cd-ből, ami két éve jelent meg, abból közel 13 ezret adtunk el. Ennél több cd-t itthon senki nem ad el. Az volt a trükk, hogy a Rockinform mellékleteként jelentettük meg, úgyhogy a Mahasz-listán nincs is, de ki nem szarja le a Mahaszt? Eladtunk aztán 18 ezret a Mobileum dvd-verziójából. Amikor mindenki letölt, én kitaláltam, hogyan lehet mégis rávenni az embereket, hogy megvegyék: ez a dvd nyolcszáz forintba került. Ezt már nem érdemes másolni. De ezekről alig tud valaki. Ti sem írtátok meg.

Nagyon haragszol a sajtóra.

Az a problémám, hogy a szakma egyik része teljesen tufa, és azok, akiknek meg volna eszük, fingjuk nincs, hogy mi történik. Miért írják le például a Mobileum kritikájába, hogy én MIÉP-képviselő voltam? Mi köze ennek a cd-hez? A Darvas Ivántól miért nem kérdezte senki arról, hogy SZDSZ-képviselő volt? Ezekből látszik, hogy nem én vagyok a kirekesztő. Az én zenekaromban játszott már cigány, zsidó, tót, minden. Gondolod, hogy úgy néztem meg, hogy told le a gatyád, és ha metszett farkú vagy, akkor nem jöhetsz? Az érdekelt csak, hogy tudott-e játszani. A Losó Laci például egy gödöllői cigánygyerek volt, és úgy énekelt, hogy a Demjén elmondta, hogy egyetlen embertől tart csak itthon, és ez a Losó Laci volt, aki nálam énekelt. Aztán elment a Karthagóba, és a Szigeti Feri megkérdezte tőlem, hogy mit gondolok róla, én meg mondtam, hogy fantasztikus énekes-basszusgitáros, de disszidált a csaja Amerikába, és utána fog menni. Felvették a lemezt és rögtön utána a Losó le is lépett. Szóval nem kell ám nekem hinni.

A szokásos kérdésünk: mennyivel lett volna más a magyar popzene, ha nincs Erdős Péter?

Akkor lett volna egy másik faszkalap, nem mindegy? Tele volt a lemezgyár velük.

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában megnézted a rólad gyűjtött dokumentumokat?

Persze. Több mint harminc emberről tudok a környezetemben, aki be volt szervezve. Nem kaptam ki egyébként túl sok anyagot, szerintem nincs ott rólam minden. Pedig engem a katonaságtól is hat hónap és három nap után leszereltek, mint békében és háborúban alkalmatlant. Én voltam ugyanis az egyetlen szerintem a Magyar Néphadsereg történetében, aki elolvasta a szolgálati szabályzatot. Aztán kiszámoltam, hogy a körletünkben egy emberre hány légköbméter jut, és kiderült, hogy kevesebb, mint amennyit a szabályzat előírt. Ezt elküldtem a minisztérium panaszirodájának, aminek hatására harminc embert el kellett költöztetniük a körletből. Innentől kiderült, hogy nem tudják tartani a saját szabályaikat, én meg folyamatosan kerestem a hasonló dolgokat, és különböző levelekkel bombáztam a minisztériumot. Végül írtam egy nagyon szakszerű dolgozatot “A sorkötelesek szabad vallásgyakorlata a Magyar Néphadseregben” címmel, és ezt követően villámgyorsan le is szereltek. Ezért gondolom, hogy még sokkal több papírnak kell lennie rólam, csak lehet, hogy az nem a III/III-as anyagok közt van.

Te elméletileg már nyugdíjas vagy?

Nem tudom, én ezt is leszarom, kívül állok a rendszeren. Annyi biztos, hogy a 63. évemben vagyok, és azt tudom, hogy a Bergendy Pista valami 30 ezer forintnyi nyugdíjat kap havonta.

Van olyan párt, ami elfogadható most a számodra?

Nincs. Mitől lenne? Mindegyik pártban voltak rendes emberek. Nem is velük van baj, hanem azt kell nézni, hogy kik vezetik a pártot és milyen erők meg támogatók állnak mögöttük. Hiába van mondjuk háromszázezer tisztességes szavazó, mert nem az történik, amit ők akarnak. Egyetlen esetben lenne máshogy: ha alulról építkezve alakulnának ezek a pártok.

Kinek a temetésén voltál utoljára?

A Tunyogi Péterén, három éve. A zenekarból már öt ember van odaát: Bencsik, Cserháti István, Tunyogi, Szegvári Gabi és a Tóth Sanyi, ő gitáros volt nálunk.

Hány ember játszott a P. Mobilban összesen?

Nem tudom pontosan, de több tucat zenésszel dolgoztam együtt összesen, volt, akivel hosszú évekig, és volt, akivel egy hétig. Most is gondolkodás nélkül levágnám a kisujjamat, ha ezzel megmenthetném a bal kezem. Én nem szoktam szarakodni. Csak egyeseknek az a pechjük, hogy azt gondolják, nincs olyan ember, aki emlékezne arra, hogy mit mondtak öt évvel ezelőtt. Egyrészt jó a memóriám, másrészt óriási archívumom van, bármiről elő tudok kapni egy anyagot húsz vagy harminc évvel ezelőtt történt ügyekről. Szóval lehet ugatni, csak nincs értelme.

Hunhír.info – quart.hu

Hunhír.info