- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Fogják a törvényfeletti uzsorásokat, mint a legyeket

Gyöngyösön a Petőfi utcában két helyszínen, és ugyancsak az északnyugati városrészben a Csárda utcában csaptak le uzsora-bűncselekményekkel alaposan gyanúsítható helybéliekre a rendőrök. A bűnözők származását természetesen nem szabadott közölni.

A heol.hu úgy tudja, három embert vittek el, akik az eddigi adatok alapján igen kiterjedt “ügyfélkörrel” rendelkeztek, már most több tucatnyi sértettje van az ügynek, de forrásunk szerint ha híre megy, hogy “lekapcsolták a hitelezőket”, várhatóan százas nagyságrendűvé dagad a megkárosítottak köre. Már csak azért is, mert már a büntetőeljárás keretében is lehetőség van kárigény érvényesítésére, vagyis a sértetteknek nem kell külön polgári pert indítaniuk, hogy visszakaphassák a pénzüket, vagy legalább annak egy részét.

Az akció idején rövid időre a forgalmat is leállították a Petőfi utcában. A vizsgálat keretében házkutatásokat is tartottak, s ahogy további sértettek jelentkezésére is számítanak, úgy nem zárható ki az sem, hogy újabb terheltjei is lesznek még a gyöngyösi uzsora-ügynek.

A most lefülelt uzsorások szinte teljesen kisemmizték “adósaikat”, sokuknak minden jövedelmét elszedték, s nem bízták a véletlenre a törlesztést, segélyfizetési napokon azon melegében behajtották követeléseiket – mondta el a heol.hu-nak egy az ügy részleteit ismerő informátor.

Hunhír.info