- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Túlkoros purdék raboltak, zsaroltak az iskolában

Zaklatással és súlyos testi sértés kísérletével gyanúsít egy hatodik osztályos kisebbségi lányformát a Mátészalkai Rendőrkapitányság. Egy hetedikes cigány kölket zsarolás kísérlete és rablás miatt hallgattak ki.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy helyi általános iskolában a “lánycigány” tavaly december óta rendszeresen fenyegette, januárban pedig egy alkalommal a tornaöltözőben meg is verte 13 éves osztálytársnőjét – közölte Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Bár a megvert gyerek nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, a bántalmazás módja miatt súlyosabb vége is lehetett volna az esetnek.

A Mátészalkai Rendőrkapitányság csengeri őrsén zsarolás kísérlete és rablás miatt hallgattak ki egy 16 éves cigány bűnözőt csütörtökön. A megalapozott gyanú szerint a hetedikes kamasz egy osztálytársát veréssel fenyegetve arra kényszerítette, hogy cserélje el vele cipőjét. Amikor a sértett másnap új cipőben jött, azt ugyanígy elvette tőle.

Egy másik osztálytársát kétszer megverte, hogy egy-két ezer forintot kapjon, de ez a fiú így sem fizetett. A rendőrséget az iskola értesítette, a gyanúsított beismerő vallomást tett.

Hunhír.info kommentár:

A média ingerküszöbét elérő kék hírek ma 100 százalékban a cigány kisebbség bűnöző rétegéhez köthetőek.

Hunhír.info