Iszonyú mértékben emelkedett a vérfertőzések száma Magyarországon. Jelzésértékű a növekedés a az uzsora-bűncselekmények, a lopások és a betöréses lopások terén. Talán a milliárdos programok kapcsán erre is figyelni kéne. illetve arra, hogy ne csak házakat adjanak, meg jóléti programokat dolgozzanak ki mondjuk Tolna megyében, ahol 143 százalékkal nőtt a testi sértések száma.
Egy év alatt 15 ezerrel nőtt a lopás miatt indított büntetőeljárások száma, és tíz százalékkal csökkent a közlekedési balesetek, valamint az ittas járművezetők száma- olvasható a Belügyminisztérium által készített, a múlt évre vonatkozó összesítésben. Tizenhárom százalékkal nőtt a testi sértések száma, a növekedésben Tolna megye vezet 143 százalékkal. 28 százalékkal nőtt az emberrablások száma, miközben ugyanilyen mértékben csökkent az emberkereskedelem miatt indított ügyek száma.
Továbbra is évente 130 embert ölnek meg országosan, ebből 32-t Budapesten. A gépjárműlopások száma enyhén csökkent, bár továbbra is naponta 16 autót lopnak el az országban, a legtöbbet a fővárosban, és a legkevesebbet Békés megyében. Duplájára emelkedett a számítógépes rendszerek elleni bűncselekmények száma.
Felére csökkent a jövedéki bűncselekmények száma, és szintén felére csökkent a bankkártya hamísítások száma. 15 ezerrel több lopást követtek el 2010-ben, mint egy évvel azelőtt, és 17 százalékkal nőtt a betöréses lopások száma. Egy éve alatt közel megháromszorozódott a fogolyszökések száma.
A kriminálstatisztika adatai szerint a legdurvább emelkedést tavaly a vérfertőzés (382 százalék) és az uzsora bűncselekmények (1412 százalék) száma hozta.
Hunhír.info kommentár:
Hunhír.info