A fenti alcímet adta írásának a Heti Válasz annak kapcsán, hogy a párt elnöke, Vona Gábor ma sajtótájékoztató keretein belül beszélt egyebek mellett hétvégi rendezvényükről.
Vona Gábor tájékoztatóján bejelentette: a Jobbik a Sportmax 2-ben tartja nagygyűlését január végén. Ezen a pártelnök értékelő beszédet mond az elmúlt és az elkövetkező időszakról, pártja bel- és külpolitikai stratégiájáról.
Közlése szerint a rendezvény egésze nyilvános lesz és Hungarica- illetve Edda-koncertekkel zárul. (Utóbbi azért érdekes, mert Pataky Attila és együttese 2002 óta számos alkalommal volt látható-hallható a Fidesz rendezvényein; Pataky – a többi közt – 2002-ben szerepelt a jelenlegi kormánypárt kampányfilmjében, fellépett a polgári körök első országos nagygyűlésén a Margitszigeten, és 2006-ban is ott volt Orbán Viktor mögött a Kossuth téri színpadon.) – írja a Heti Válasz, legalább olyan dilettáns módjára viselkedve, mit azok, akik az amúgy népszerű és szeretett Edda meghívásával a párt rajongótáborán belül generáltak ellentétet. (Az is igaz viszont, hogy számtalanszor jeleztük: ahogy a MIÉP fénykorában abszolút maga mellé állította a Beatricét, a Jobbiknak is ideje lett volna már egy olyan rockzenei hátteret prezentálnia, ami csak hozzá köthető.)
Az eredeti beharangozókban ugyanis nem szerepelt a Hungarica, csak Attila “táltos” zenekara. Viszont a Heti Válasz baromságot ír. Miért kéne egy fellépést úgy értelmezni, hogy politikai irányváltás a zenekar részéről, ami ráadásul minden szempontból csak hátrányos lenne a bandának. Egyszerűen a Jobbik meghívta az Eddát a koncert megtartására, Attila mondott egy összeget, a párt bevállalta, ennyi.
A zenekar billentyűse, Gömöry Zsolt még talán Attilánál is fogékonyabb a nemzeti kérdések iránt, s jó kapcsolatokat ápol ,egyes, a Fideszből jött vezetőkkel, kommunikációs gurukkal. Kész ennyi, a Jobbik színpadán majd minden sarkon áll valaki.
Koldus Kálmán – Hunhír.info