Lopás miatt indított eljárást a rendőrség két férfi ellen, akiket tetten értek, miközben két őztetemet nyúztak Dabason – tájékoztatott közleményében a PMRFK.
A közlemény szerint egy vadászmester tett bejelentést vasárnap a Dabasi Rendőrkapitányságon, miután a városban kora este a Zentai úton feltehetően állatoktól származó vérnyomokat észlelt, majd az Esze Tamás utca egyik házának udvarán több embert látott, akik két őztetemet nyúztak.
A kapitányság munkatársai a helyszínről előállítottak két férfit, akik kihallgatásuk során azt mondták, hogy az állatokat már elhalva találták. Az elsődleges vizsgálatok alapján a szakemberek megállapították, hogy az őzeket nem fegyverrel ölték meg. Az elpusztult állatok értéke csaknem 250 ezer forint. Az 51 éves Horváth István és a 49 éves Horváth István dabasi lakos ellen lopás miatt indult eljárás.
Hunhír.info