- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Vigyázat! Dolgoznak ezerrel a zsebes cigány bűnbanyák

A kapatos férfi rosszul járt, amikor a napokban a fehérvári vasútállomás várótermében három cigány zsebes bűnbanya körülvette. Mire észbe kapott, a pénztárcája másé volt, az egyik nő markában talált helyet. Az alkalmi “társalkodónők” az hitték, senki nem látja, miért is kedvesek az idősebb úrral.

A kamera szeme viszont mindent látott, mi eredményre is vezetett, mivel a városi térfigyelők diszpécsere azonnal riasztotta a Székesfehérvári Rendőrkapitányság járőreit. Sietősen érkező rendőrök a férfi pénztárcáját egy pad alatt találták meg, de a 17 ezer forintnak addigra már nyoma veszett. A monitoron látható volt, hogy az egyik nő a melegedőben megkörnyékezi a férfit, erősen gesztikulálva tartja szóval, a társa a sálját használva álcának benyúlt a férfi zsebébe és kiemelte a tárcáját. Az akció közben is simogatta a nő a férfit, a másik kettő szinte a testével takarta a jelenetet. A kinti váróterem felvételén látszott, számolják a zsákmányt.

A három kamera felvételén látszó nőt a járőrök előállították a kapitányságra, a náluk talált bankjegyeket lefoglalták. Az akciót tagadták, állították, férfi rokonuk elé mentek az állomásra. Két nőt gyanúsítottként hallgattak ki a a rendőrök, őrizetbe vették őket. Az egyikük rablás miatt kiszabott büntetéséből a közelmúltban szabadult.

Hunhír.info – fmh

Hunhír.info kommentár:

Amíg a cigányság véleményvezérei nem vetik ki maguk közül a népük bűnözőit, s helyette inkább a bűnöző-mosdatással foglalkoznak, egy fillér támogatást sem kaphatnak. A Jobbiknak nem csak a cigánybűnözés, hanem a viszonzatlan pozitív diszkrimináció ellen is tüntetni kéne.

Hunhír.info